2011. április 2., szombat

18. fejezet


Sziasztok! :)
Bocsi a késéért, de iszonyú sok dolgom volt, így csak mostanra tudtam összehozni. Remélem nem haragszotok.
Nem lett valami boldog, de azért remélem tetszik.
Puszi! :)
Jó olvasását! :)


(Lucy szemszöge)

A koporsót szállító kocsi mögött lépdeltem lassan. Néha végig folyt egy-egy könnycsepp az arcomon, ilyenkor Chriss bátorítóan megszorította a kezem. Itt állt szorosan mellettem, sosem örültem még ennyire a közelségének.
Mikor két napja hazaértem, azt hittem a szüleim élve megnyúznak. Adam hiába falazott nekem, lebuktunk. Ugyanis elfeledkeztem arról, hogy apa is másolja az erőket és van egy jövőbelátó képessége. Ha megérint valamit, akkor látja a gazdája jövőjét.
Nos, az én apám, aki elpakolta az egyik könyvemet, éppen azt látta, amit legkevésbé kellett volna… Azt, ahogy Aleckel együtt voltunk… egy rövid részletet belőle legalábbis mindenképp.
Így, hát apám kiment az erdőbe, ahol Adam egyedül kuksolt, ahol nekünk „randink” volt. Legalábbis mindenkinek ezt mondtuk. Mindent kiszedett szegény fiúból. Mikor hazaértem szerencsére, Chriss tudott figyelmeztetni előre, így nem ért felkészületlenül a dolog…

Visszazökkentem a jelenbe, mert megérkeztünk a leendő sírhoz. Ahhoz a helyhez, ahol Eric nyugodni fog örökké.
Újabb cseppek gördültek végig az arcomon. A pap belekezdet a latin siratójába. Nem figyeltem a szövegre, pedig tudok latinul, csak a cipőm orrát néztem és megálljt próbáltam parancsolni a könnyeimnek.
Az ég borús volt, bármelyik pillanatba szakadni kezdhetett volna. Enyhén fújta a szél, bele-bele kapva a hajamba, amibe fekete szalagokat fűztem.
Anya állt a balomon, Chriss jobbról. Apa vállába temette az arcát a felesége és zokogott. Nagyon megviselte Eric halála, ahogy mindenki mást is.
Egy jelentéktelennek tűnő emberélet, milyen múlandó is. Mennyire gyorsan változik. Csak úgy rohan el, szinte vak vágtában. És ez a vágta csak gyorsul, ha az ember boldog. De Eric legalább élvezte a szelőt az arcán.
A kezemben egy fehér rózsát szorongattam, amit átkötöttek egy fekete szalaggal. Most előrébb léptem és a koporsóra dobtam. Többen előre léptek és követték a példám. Majd lassan elkezdték rászórni a földet.
Többen odajöttek sajnálkozni, de nem figyelmet a vigasztó és részvétnyilvánító szavakra. Egyedül Adam ölelését viszonoztam, bár arra, hogy mit mondott nem emlékeztem. Gépiesen bólogattam és megköszöntem mindent.

Majd körbepillantottam a temetőn és észrevettem három fekete köpenyes alakot, messze a sötétbe húzódva állni.
Apámra kaptam a pillantásom, anyát próbálta vigasztalni. Nem figyelt rám, a három alakot pedig kitakarta az emberek tömege, akik körbevették őket. Majd Adamre néztem, akik végig kereste a tekintetem a temetés alatt, most sem volt ez másként.
Segélykérően néztem rá, ő azonnal kapcsolt és a szüleim felé sétált, ha kell elvonja a figyelmüket.

Gyors léptekkel elsurrantam onnan. Aztán egyre gyorsabban rohantam a három alak felé.
Míg nem belecsapódtam a középső alak kezei közé. Szorosan magához húzott és csak ölelt. Lassan ringatott és a hátam simogatta. Nekem pedig kitörtek a könnyeim, amiket eddig több-kevesebb sikerrel sikerült lenyelnem.
A másik két alak csak állt mellettünk.
Végül kibontakoztam az öleléséből, pedig örökre így akartam maradt. Csak állni és ölelni őt. Letörölte az arcomról a könnyeket és aggódó pillantásokkal kémlelte azt.
- Nem kellett volna idejönnötök… a temetőbe… - szipogtam. – Túl veszélyes. Tom…
De Alec a számra tette a mutató ujját, jelezvén, hogy maradjak csendben.
- Ne féltsd minket. – suttogta.
A másik két alak Dem és Heidi volt. Mindketten szomorúan néztek rám.
- Részvétem Lucyke. – suttogta Demetri. Heidi pedig átölelt.
Majd mindketten hátrább húzódtak, de közel maradtak ahhoz, hogy figyelhessék a terepet.

- Teljesen rendbe jöttél? – kérdeztem a szerelmem.
- Igen. – végre elmosolyodott, először azóta, hogy itt látom. De a szemében még mindig ott ült az aggódás.
- Jól vagyok. – suttogtam.
- Igen, tudom. Annyira jól vagy, mint egy béka, amin áthajtott egy lovas kocsi. – elmosolyodtam, újra hallva a furcsa hasonlatomat. Végig simított az arcomon, majd óvatosan megcsókolt. Finoman és puhán, nem úgy mint legutóbb. Most úgy csókolt, mintha törékeny lennék.

- Szeretlek! – suttogta, mikor elválltunk egymástól. – Mennem kell, sajnálom.
- Hagy menjek veled. – ragadtam meg a karját. – Kérlek! Itt boldogtalan vagyok.
- Lucy… - suttogta megtörten. – Én szeretném a legjobban, ha velem lennél, de nem akarok ennél is nagyobb szörnyeteg lenni…
- Nem vagy szörnyeteg. – ráztam a fejem, amitől gyors, ugráló táncba kezdet a fürtjeim.
Elmosolyodott, de megrázta a fejét.
- Nem, sajnálom. A családod mellett a helyed...
- Nekem te vagy a családom, csak téged szeretlek… Vagy te már nem így érzel?
- Dehogynem. Jobban szeretlek, mint bárki mást… Rossz ötlet volt idejönnöm. Csak még jobban felzaklattalak.
- Ne, nem. – pár percig egymás szemébe néztünk, majd végül én szólaltam. – Látogass meg, amint teheted. – suttogtam.
Még egyszer megcsókolt, majd behátrált a sötétségbe. Még pár pillanatig hallottam a könnyű köpenyek csattogását a szélben, hála a hallásomnak. Majd csönd lett, hátborzongató csönd.

Megfordult, nem messze tőlem Adam állt. A temető kiürült már teljesen.
Mellé léptem és ő a szemembe nézett.
- Köszönöm. – suttogtam hálásan, amiért elvonta a szüleim figyelmét.
- Bárcsak egyszer rám is úgy néznél, mint arra a fiúra. – suttogta. Azzal megfordult és elindult a temető kapujához.
Nem sokkal később követtem. A fájdalmam még nagyobbra nőtt. Nem direkt csinálta, de mégis bűntudatot ébresztett bennem. Hiszen ő szeret, én meg csúnyán kihasználom az érzelmeit. Undorító vagyok vele szemben. De nélküle szinte semmit se tudnék megtenni…

5 megjegyzés:

  1. nagyon jóó lett!!
    szegény lucyke:(:"(szegény adam!
    alec cukííííííííííí*.*!:D
    siess lécci!
    ügyi vagy:)

    millió puszi:

    Natalie

    VálaszTörlés
  2. Sziaaaa!
    Nagyon jóóóóó lett :D
    Szegénykéééim :(
    Na de Alec...ahw elolvadoook :D :$
    Várom a kövit :)
    Pussz

    VálaszTörlés
  3. Szia Szilvim :D Nagyon jóó lett ez a feji :) Ügyesen összehoztad :D Hát, igen... nem is valami kellemes egy temetés :( De ez nagyon jó lett :) Várom az újat :D Puszi(LLL)

    VálaszTörlés
  4. szia Szilvi
    nagyon szuper rész lett, nagyon tetszett, olyan ügyi vagy :D
    várom az újat
    pux

    VálaszTörlés
  5. Szió. :)

    Bocsi, hogy csak most olvastam az új részt. :(
    Megírtam hogy miért csak most adok magamról életjelet.
    Természetesen szuper jó rész lett és teljesen feltöltődtem mikor olvastam. :)
    Alec a legjobb ez kétségtelen. ;) :P

    Puszi
    Klau

    VálaszTörlés