2013. szeptember 23., hétfő

Új blog, új történet

Sziasztok!

Nagyon régen jelentkeztem már ezen a blogon, nem tudom jártok-e még fel ide, de nyitottam egy új blogot. Remélem érdekel még titeket az írásom, és lelátogattok rá. Feltettem már a prológust, hétvégén pedig érkezik az első fejezet.

Köszönöm azoknak, akik megbíznak bennem, és az írásaimban, és benéznek az új blogomra.
A Raboskodó Angyal (címre kattintva a blogra jutsz) egy YA (vagyis ifjúsági fantasy) trilógia lesz. Ihletői többek közt Cassandra Clare művei és az Odaát (Supernatural) című sorozat.

Előre is köszönöm mindenkinek, aki az olvasója lesz a történetnek.

Puszi
Szilvi:)

2013. június 28., péntek

Blogger

Sziasztok!

A blogger új változásokon megy majd keresztül, megszűnik a rendszeresen olvasott blogok listája, de van már megoldás, hogy továbbra is nyomon követhessétek a blogokat, amik érdekelnek. Ez pedig a http://www.bloglovin.com/ weboldal. Ha regisztráltok ide egy szimpla gombnyomással importálhatjátok a blogakat, amiket olvastok. Én már megcsináltam, és nagyon egyszerű.

Az ötletet Deszynek köszönhetitek.

Puszi:)
Szilvi:)

2012. július 5., csütörtök

Szavazás

Sziasztok! :)
Ha van még esetleg, aki feljár a blogra...
Szóval tettem ki egy szavazást, és érdekelne a véleményetek. Lécci írjátok meg nekem. :) A másik blogomra már kitettem, most ide is.
Érdekelne-e más történetem, esetleg novellám?
  • Igen
  • Nem
A kérdés, és a két lehetséges válasz. Kíváncsi vagyok. :D
Várom a véleményeteket.
Puszi!
Szilvi :)

2012. május 21., hétfő

Új profil és egy novella


Sziasztok! :)
Nem frissel jöttem, csak egy közérdekű közleménnyel. Szóval megváltoztattam az e-mail címem, és így nagyjából minden borult. Új profilom van, szóval ne lepődjetek meg, ha új olvasótok lesz az én nevemmel, ami jelenleg így szerepel: Szilvi *-*. Előfordulhat, hogy még nem jelöltem mindenki blogját, hogy olvasom(sőt tuti). De fogom, ígérem. :)
Ez a profil(http://www.blogger.com/profile/09893001677227537811) él még egy darabig, de amint minden adatot átmentettem megszüntetem az e-mail címemmel együtt. Ha ezt szeretnéd megkapni írj üzit itt a blogon, és megadom az e-mail címem.

És úgy döntöttem, hogy a felfordulásért kárpótlásképpen kaptok egy novellát, amit nem rég írtam egy pályázatra, de végül nem küldtem el. Szóval először itt olvashatjátok. Remélem tetszeni fog. :)

Puszi! :)
Szilvi


Szülinapi ajándék

E/1.
            Meg akartam lepni, így a születésnapján. Felvettem egy aprócska, fekete, csupa csipke, de ízléses bugyit, és mellé a szett melltartóját, plusz egy fekete magas sarkút. Ő a szobájában olvasott, tudom, hogy nem tölthetjük együtt az egész estét, hiszen ma még vár rá a szülinapi bulija, de addig van több mint két óránk.
            A szülei elmentek valami vacsorára, fontos emberekhez. Az öccse egy barátjánál tölti a péntek estét. Így csak ketten vagyunk. A fürdőszobába jöttem ki, itt öltöztem át. A ruháimat úgy döntöttem itt hagyom, majd visszajövök értük.
            Most éppen a tükör előtt állok, az arcomat figyelem. Falfehér. Félek. Rettegek. Remegek. Akarom. Vágyom rá. Sikítanék. Nem tudok. Álmodom? Jó lenne. Csalódás. Szerelem. Fájdalom. Hűség. Öntudat. Bűntudat. Szex. Kétségek. Sokk. Boldogság. Eufória.
            Apró, értelmetlen gondolatok üldözték egymást a fejemben. Nem tudtam rendesen gondolkozni. Ez lesz az első alkalom nekem, neki nem. Odaadom magam egy fiúnak, egy fiúnak, aki az életemet jelenti. De meddig?
            Majd egy évig vágytam rá. Idén jött a suliba. Már első nap feltűnt. Végzős volt. Arra a folyosó részre került, amerre az én osztályom is van, csak, hogy még jobban kínozzanak azzal, hogy mindennap látom.
            Hamar beilleszkedett. Vicces volt, és nyitott, de okos is. Kicsit talán zűrös a múltja, de ki ne bírná a titokzatos rosszfiúkat? Rögtön szárnyra kaptak a pletykák. "A város nagykutyájának fiát kicsapták az előző sulijából drog használat miatt." Kitudja talán igaz, sosem kérdeztem rá, minek feszegessem, ha most minden rendben van.
            Szóval hamar beilleszkedett. Ezért volt nehéz elhinni, ezeket a rosszindulatú pletykákat. Fekete haja, kék szeme megbabonázott. De sose mertem volna kezdeményezni. A fura csaj a szomszédos teremből, a művészlélek, akit jó néhány osztálytársa sem ért meg. Akinek nem igazán vannak barátai. Aki nem jár diszkóba, nem is próbál beilleszkedni a mai fiatalok esztelen, ittas party életébe. Á, nem, semmi esélye sincs. A suli egyik menő csávójánál? Viccelsz? SOHA!
            Rá nézni se mertem a folyosón, ha szembejött. Ha mégis, csakis akkor, ha nem figyelt. Rögtön elkaptam a pillantásom, ha felém nézett, vagy csak úgy tűnt arra fordul. De egy folyosón? Hogy tudnék nem rágondolni állandóan?
            És emellett állandóan, a büfénél, a szekrényeknél, a kapunál, a színházban diáknapon. De nemcsak a suliban, a városban is. A vonathoz menet, vagy a kedvenc együttesem fellépésén, előttem állt. A szünetben, amikor visszajöttem a mosdóból, ő ott ült a barátaival a büfé kanapéján, találkozott a pillantásunk, én pedig rögtön hátrafordultam, és kimondtam az első dolgot, ami eszembe jutott a barátnőimnek. Vicces dolog volt, felnevettek, én pedig megkönnyebbültem.
           A humorom az egyik fegyverem. Jó, és ezt tudom, de ha olyan fiúról van szó, aki kicsit is tetszik, vele kellene lazának, viccesnek lennem, megkukulok. Izzadni kezd a tenyerem, zavarba jövök… Nem tudok vele beszélni. Így inkább nem is próbáltam.
            Csak ábrándoztam, este elalvás előtt. Milyen lenne, ha átölelne, ha megcsókolna, ha hozzá bújhatnék. Milyen lehet az illata? Szappan? Vagy fogkrém? Erős arcszesz? Vagy gyenge sampon és tusfürdő? A csókja? Óvatos? Gyengéd? Vagy akaratos? Esetleg szenvedélyes? Az ölelése? Birtokló? Vagy alig érezhető? Féltő? Vajon horkol? Ha igen, felébred, ha oldalba bököm?
            Annyi mindent szeretnék tudni róla. A Facebook profilját nézem. Nézem, ahogy hülyéskedik a barátaival. A barátaival, akik között nem tudom, nem észrevenni mennyi gyönyörű, de legalábbis nálam szebb lány van, akik tudnak vele beszélni, akiket észrevesz. Azt gondolom, hogy biztosan a műlányok jönnek be neki. Nagy mellekkel, kerek hátsóval, széles csípővel, vékony derékkal. Szépen elrejtett arccal, amin egy kiló smink van. Könnyen megkapható, ingyen hús.         
            Ellenben én. Fura vagyok, visszahúzódó, csendes, okos, vicces, és félénk. Kerülöm a rivaldafényt, nem keltek feltűnést a folyosón. Próbálok névtelen maradni. 
            Úgy gondolom nincs esélyem, és ha lenne is, túl félénk vagyok, hogy megszólítsam. Csak figyelem a folyosón. Ahogy szórakozik a haverjaival. Ahogy nem veszi észre, hogy próbálok elcsusszanni mellette láthatatlanul, és majdnem leüt egy mankóval, ami az egyik barátjáé.
            "Bocsi, nem láttalak." - mondja, amikor észrevesz. A szemébe nézek, mosolyog. "Semmi baj." - suttogom viszonozva a mosolyt, bár korántsem olyan magabiztos az enyém, mint az övé, majd tovább sietek. Hamar eltűnök a kanyarban, még mindig remeg a gyomrom, hiszen hozzám szólt. Reszketegen fújom ki a levegőt, a barátnőm a szívbajt hozza rám, ahogy mellém lép. Mesélni kezd, hadar, és nagyon boldog. Magamra erőltetek egy mosolyt. Hihetően sikerül, nem kérdez. Nem figyelek, csak bólogatok. Hátranézek, ott van. Észrevesz, és rám mosolyog. Nem sokkal van lemaradva tőlünk a barátaival. Félszegen viszonzom a mosolyt, de elkapom a pillantásom, elpirulok.
            Gyorsabb tempóra váltok. A barátnőm próbálja tartani az ütemet, de értetlenkedik. Kérdez, nem értem, nem is figyelek. Csak el akarok tűnni. Felszívódni, hogy ne találjanak. Leérünk a büféhez. Hosszú a várakozók sora. Lemondóan sóhajtva fújom ki a levegőt. Megfordulok, leblokkolok. Mögöttem áll, egyedül van, én is. A barátnőm éppen előre próbál törni a sorban.
            "Szerintem sem éri meg, beállni." - mondja mosolyogva. Felgyorsul a szívem a hangjától, pedig éppen kezdet már lenyugodni. "Tényleg nem."- suttogom, és odébbállnék. De elém teszi a karját, elzárva a folyosót. Oldalra nézek, engem figyel. "Engedj el." - kérem halkan. Megrázza a fejét, felém fordul, a keze még mindig előttem, a másikat a másik oldalamon teszi a falra, bekerít. "Nincs kedvem." – mondja félmosollyal az arcán.
            "Nekem meg, játszani nincs kedvem." – mondom a cipőmnek. "Ó, pedig azt hittem fogócskázunk." – csipkelődik. Ránézek, bele a szemébe. "Holnap este, te és én randizni megyünk. Mit szólsz?" – kérdezi. "Ha igent mondok, elengedsz?" – nézek rá reménykedve. "Ha igent mondasz, és megadod a számod, elengedlek." – egészít ki mosolyogva. "Add a mobilod." – nyújtom a kezem. A zsebébe nyúl, és a kezembe helyezi a telefonját. Feloldom a telefonzárat, majd beírom a számom, és elmentem a nevemre. Visszaveszi, és megnézi. "Ma délután még felhívlak, hogy egyeztessünk." – azzal elveszi a kezét, és szabadon enged. "Rendben." – nézek rá egy darabig, ő is rám, nem mozdulok, nem tudok.
            A barátnőm a nevemet kiáltja, végzett a büfénél, előretolakodott. Utoljára a szemébe nézek, majd elindulok a folyosón. A barátnőm értetlenkedve fogad. "Mi volt ez?" – kérdezi. Faggatni kezd, de én csak mosolyogva megrázom a fejem, és azt suttogom, hogy "Semmi." Hátrapillantok. A falnak támaszkodva engem néz, elmosolyodik, ahogy találkozik a pillantásunk. Én is, el is pirulok, így vissza előre…
            Még mindig a tükröt nézem. Kezdek pánikolni. Van rajtam egy kevés smink, nem sok. Lassan ki kell mennem, már vagy húsz perce itt lehetek. Erre a napra készültem, most nem futamodhatok meg. Még a végén utánam jön, mert azt hiszi, bajom van.
            Még egyszer végig nézek magamon. Kihúzom magam, kifújom a levegőt, majd kilépek a fürdőből. Az órára nézek, csak tíz percet voltam bent. Többnek tűnt. Végig megyek a folyosón, a szobájáig.
            Megállok az ajtó előtt. Kezemet a kilincsre teszem, óvatosan lenyomom, és belépek. Becsukom magam mögött az ajtót. A hátán fekve olvas, most felnéz rám. Meglepődik, kicsit szétnyílnak az ajkai. Szórakozottan megnyalja őket, vágy csillan a szemében, ahogy fentebb ül, majd elmosolyodik.
- Azt hiszem kicsit túlöltöztem. – mondja. Az ajkamba harapok, még jobban zavarba jövök, ahogy végig vezeti rajtam a tekintetét.
            Feláll, közelebb lép. A derekamra teszi az egyik kezét, meleg érintése bizsergeti a bőröm. A másikkal az álam alányúl, és felemeli, hogy muszáj, legyen rá néznem. Az arcom még mindig vörösben játszik. A mosolya az én arcomra is mosolyt csalogat. Közelebb hajol, és megcsókol. Édesen, szenvedélyesen. Megcsap a bőrének enyhe szappan illata, ami keveredik egy kis arcszesszel.
- Gyönyörű vagy. – suttogja, miután a homlokomnak támasztotta az övét. Majd átölel féltőn. – A legszebb szülinapi ajándékom. – suttogja, majd felnevet. – Biztosan kibonthatom?
            Halkan felnevetek én is. Elhúzódik, hogy újra a szemembe nézhessen. A válaszomra vár.
- Csak ha megígéred, hogy nem töröd össze, és hogy vigyázol rá. – suttogom, kissé remegő hangon. Elmosolyodik, és újra megcsókol.
- Vigyázni fogok rá, ígérem…

2011. december 24., szombat

Karácsony :)


Sziasztok! :)
Szeretnék mindenkinek, aki olvasta ezt a történetet Boldog karácsonyt, és Sikerekben Gazdag Boldog Újévet kívánni. :) :)
"- De Kapitány! Karácsonykor senki ne legyen szomorú!
- Ez így van, közlegény! Éppen ezért: mosolyog és vidám! Méghozzá azonnal!"
A Madagaszkár pingvinjei c. film

2011. november 12., szombat

36. fejezet


Sziasztok! :)
Itt az utolsó fejezet. Névnapom alkalmából megkapjátok. Igaz, csak holnap lesz, de nem lesz időm feltenni.
Bár meg kell mondjam nem ez lett életem legjobb fejezete. De ez van... Sajnálom! :(
Kicsit hiányozni fog a történet, de egyszer minden véget ér. Legjobban Lucy és Alec, meg persze Demetri(ki hitte volna? :D).
Remélem megérte olvasni, mert nekem egy élmény volt írni. Köszönök szépen minden kritikát, amit kaptam. Köszönöm, hogy a rendszeres olvasóim letettek. Igazából volt már egy búcsúzó bejegyzésem, szóval ennyi elég is lesz most. :D
Jó olvasást még utoljára! :)
Puszi! :)

(Lucy szemszöge)

Miután Edwardot biztos kezekbe adtam, sétálgattam kicsit, majd visszaindultam a szállásunkra. Majd a doktor eldönti, hogy megmenti-e. Én nem tudtam megtenni. Hátha ő igen.
Csendben sétáltam az utcán, a csuklyám a fejemen, a kezeimen kesztyű, senki se láthatott meg. Amúgy is este volt már, de a biztonság kedvéért. A macskakő csendesen kopogott a lépteim nyomán. Vizes volt az utca és koszos. A levegő füsttel teli. Szomorú, hogy hova jutott az emberiség. Egy népből valók mégis háborúznak. Csak úgy, mint a vámpírok.
Mi is ugyanezt teszünk, és ezt próbálja megakadályozni a Volturi. A Volturi… Ó, Alec…
Szorosabbra húztam magamon a köpenyt, mintha fáznék. Úgyis éreztem. Hiányzott egy részem. Mintha kitéptek volna belőlem valamit. Amúgy is furcsa érzésem volt, ezzel a mai nappal kapcsolatban.
Eleve az, hogy már három napja nem láttam Jamest és Victoriát, idegesítő volt. Szeretem tudni, mire készülnek. De most fogalmam sincs, hol vannak.
Megszaporáztam a lépteim. Nem volt mitől félnem, de mégsem szerettem ezeken a sötét utcákon járni. Mi van, ha valaki megtámad? Akkor meg kell ölnöm.
Befordultam az egyik sarkon, már csak pár utcányira voltam a szállodától, ahol megszálltunk. Egy sötét alak jött szemben. Hangtalanul lépkedett, fejére csuklya volt húzva. A szaga ismerős volt. Kár volt emlegetni.
- Visszatértél James? – kérdeztem nem túl boldogan.
- Örülök, hogy örülsz a viszontlátásnak. – állt meg velem szemben, és ledobta a fejéről a csuklyát.
- Reménykedni mindig szabad, nem igaz? – gúnyolódtam, és magam is levettem a fekete kámzsát.
- Emlékszel még Párizsban, miután Alec Volturi volt oly kedves és meglátogatott, megvádoltál valamivel. – egyik oldalról a másikra döntögette a fejét, mint amikor vadászik. Nem sejtettem semmi jót, de csendesen válaszoltam.
- Persze, hogy emlékszem. Azt mondtam, te és kedves nejed voltatok a gyilkosok. – húztam ki magam. Idegesített, hogy magasabb nálam.
- Nos, drágám nem tévedtél. – körbejárt engem, mint a nagymacska a megszeppent gazellát. – Bár az apád önként sétált a tűzbe, ugyanis veletek fenyegettem.
- Te is hamu leszel mindjárt. – sziszegtem.
- Kötve hiszem. – nevetett.
- Miért ne tenném? Csak egy aprócska gondolat, és huss, véged. – mondtam magabiztosan.
- Hülyének nézel? – kérdezte.
- Most, hogy megkérdezted… - neki vágott a ház falának, és a karjával fujtogatott.
- Ne pimaszkodj velem. – sziszegte a fülembe.
- Miért? Mit teszel, ha mégis? Megölsz? – suttogtam az utolsó levegőmmel. Bár nem kellett az életben maradáshoz, mégis kellemetlen volt nélküle. Főleg, hogy így nem tudtam megszólalni, de nem akartam gyengének mutatkozni.
- Tudom mire vagy képes. Nekem nem kell bemutatni. – elengedett, és arrébb lépett. – De azt is tudom, mi a gyenge pontod.
- Mire gondolsz? – fogott el a rémület.
- Chrissre. – mosolyodott el gúnyosan.
- Victoria… – suttogtam, és a falnak dőltem.
- Okos. Igen, Vickkel van valahol messze, és ha nem érek oda egy órán belül. Csúfos véget ér.
- Mit akarsz tőlem? Mit akarsz cserébe? – kérdeztem. Nehezen vettem a levegőt félelmemben. Nem magamat féltettem. Ketten voltak, akikért bármit megtettem volna. Az egyik Alec, a másik a bátyám. Nem hagyhattam, hogy baja legyen.
- Tudod te, hogy mit akarok. – mellém lépett, és a nyakamat kezdte csókolgatni, majd bele is harapott.
- Fel is törhetném az elméd. – suttogtam undorodva.
- Igen, de nem vagy elég gyors, még oda is kellene érned, ugyebár.
- Undorító vagy. – morogtam.
- Csak számító, nem ugyanaz. – meg akart csókolni, de elfordultam.
- Megmondtam, hogy csak egy valakinek adom oda magam. Úgyis megölsz, akkor tedd meg most. – mondtam mérgesen és ellöktem magamtól.
- Mindig is szerettem a vadmacskákat. – terült el az arcán egy magabiztos mosoly. – Gyere ide! – lépett újra hozzám.
- Ne érj hozzám!- sziszegtem. Megragadta a karom, és neki vágott a falnak. Hangos csattanással érkeztem rá, majd a földre. Elém lépett és felemeltem a nyakamnál fogva.
- Én mindig győzök. – vicsorogta. – Most pedig meghalsz. Bár úgy lenne az igazi, ha a szívszerelmednek ezt végig kellene néznie, de hát nincs itt.
- Őrült vagy. – próbáltam lefeszíteni a kezét, de erősebb volt nálam.
- Meglehet. De ha ez megvigasztal, amíg öcséd nyugton van, nem bántom. Csak ha muszáj. Reméljük, nem kerül rá sor.
Hozzám hajolt, és a karomba harapott. Csípett a vámpírméreg, de összeszorított fogakkal tűrtem.
- Remélem, egyszer elkap a Volturi, és megbüntet mindenért. – morogtam.
- Ügyesebb vagyok én annál, hogy a Volturi elkapjon. Nem kell féltened. – vigyorgott, majd újra megharapott.
Utána pedig átvágott az utca másik végében, hangos csörömpöléssel zuhantam le, de most meg se próbáltam felállni. Csak feküdtem ott, beterítet a törmelék, és egyedül voltam. Igazán egyedül. Talán soha nem voltam még ennyire magányos. Senki sem segíthetett, itt és most meghalok. Anélkül hogy utoljára látnám a szerelmem. Vajon megtudja valaha?
Olyan sokszor álmodtam a szép jövőnkről, és most kiderül, hogy tényleg csak álom volt mind. Csak becsapás, nekem már nincs jövőm. Egy könnycsepp gördült végig az arcomon. Nem akartam meghalni, de nem hagyhatom, hogy bántsa a bátyám.
- Ölj meg, essünk túl rajta. – kiáltottam rá.
Hozzám lépett és végig simított az arcomon.
- Annyira kár érted. Olyan jól meglehettük volna, de te mindent elrontottál, azzal, hogy ilyen okos vagy. Miért nem tudtál beletörődni a halálukba?
- Szerettem őket, és te elvetted tőlem a családom. Sose jöttünk volna ki jól. – löktem el a kezét. – Gyűlöllek, és mindig is gyűlöltelek.
Megint felkapott, és hozzá vágott egy másik falhoz. Erőtlenül zuhantam le újra. Lassan felém közeledett, de más léptek zaja vegyült az övébe. Elmosódott a kép, de még láttam, ahogy megmerevedik, majd beleszagol a levegőbe, és eltűnik.
Homályosan láttam, hogy egy szürke öltönyös alak közeledik felém. Szőke haja, és aranybarna szeme volt. Ez volt az utolsó kép amit láttam, majd elsötétült minden…

The End


2011. november 1., kedd

The future

Sziasztok! :)
Gondoltam így válaszolok a kommentárokra, amiket írtatok nekem. Ezt nagyobb eséllyel olvassátok. Először is köszönöm szépen, hogy írtatok. :)
Másodszor: Ennek a történetnek ezzel vége lesz. Sajnálom! Nagyon szeretem a fanficeket. Sokat köszönhetek ennek a történetnek, Lucynek és a többieknek. Sok barátot szereztem, és függővé tett...
Sokat írok, de most már saját történeteket. Nagyon a szívemhez nőtt, és nem fogom törölni a blogot. Kitudja talán egyszer még újra írok róluk történeteket. De jelen pillanat más terveim vannak.
Jelenleg van egy másik sztorim, ami még fut, és fog is egy darabig. Remélhetőleg ha annak vége, el tudom kezdeni feltenni azt, amit most írok.
Szóval az írásaimat továbbra is megtaláljátok a neten. De már nem Stephenie világát szeretném tovább építeni, hanem a sajátomat. Teljesen saját szereplőkkel, élményekkel. Persze azokból a dolgokból, amiket a Nagy választás írása során megtanultam, megtapasztaltam fel fogok használni.
Továbbra is olvasom a blogokat, amiket eddig. Remélem nem haragudtok ezért, de egyszer minden véget ér. Most ezt is lezárom, de kezdek valami mást. :)
De még van egy fejezet! :D :)
Szeretlek titeket!:)
Puszi! :)
"Nincs rosszabb érzés, mint mikor búcsúzni kell. Megköszönni, lezárni, elválni majd elbúcsúzni. Nem lehet mit mondani. Nézel okosan, és csak azt várod, hogy mondjon valaki valamit. Valami szépet. Valami jót. De erre nincsenek szavak."
/George Matthew Adams/

Egy kis összegzés:  

  •  I. rész 46 fejezetet élt meg
  • II. rész 46 fejezet + 1 előszó és 1 utószó
  • III. részben 36 fejezetet tudtam teleírni
  • A blogot 2010. január 29-én nyitottam
  • Az első fejezet 2010. jan. 30-án került fel
  • Az utolsó fejezetet 2011. nov. 12-én olvashattátok először
  • = Vagyis nem egészen két év alatt írtam meg a trilógiát a biztatásotokra 
  • 29 díjjal jutalmaztatok(ha jól számoltam:P)
  • 46 rendszeres olvasóm lett (és azok akik még olvastak)
  • És megannyi kedves szót kaptam tőletek

Köszönöm ;)
Kiegészítve: 2012. márc. 18.