Sziasztok!
Akkor most nem Jeremyvel folytatom, mert mondtátok, hogy lelövöm a poént. Akkor most várhattok még egy kicsit:P
Hétvégén friss! :)
Puszi! :)
(Charlie szemszöge)
Egész éjjel csak Sethen járt az agyam. Miért pont én? Hiszen azt se tudom milyen ember. Hogy szerethetek valakit, akit nem is ismerek? És hogy tudnánk együtt lenni? Hiszen ő itt él Forksban, de az én életem Volterrában van. Hogy bízhatnék benne? Athenodorával is farkasok végeztek, igaz azok vérfarkasok voltak, de farkasok.
- Charlie! – rohant be Alice. – Iskola!
- Kopogni nem tudsz? – morogtam.
- Gyere gyorsan, mert elkésünk! – észre se vette, amit mondtam. – Angollal kezdesz!
- És ti?
- Nessie ott lesz veled. Vele lesznek közös óráid. Egy pár velem is, persze.
- Rendben!
Angolon beültem leghátulra, a legutolsó padba. Nessie pedig a legelsőbe. Stréber!
- Szabad ez a hely? – kérdezte egy „enyhén” pattanásos srác.
- Eddig még az volt.
- Akkor ide ülhetek.
- Ha muszáj! – sóhajtottam és levettem a székről a táskám. Elégedetten huppant mellém és a melleimet kezdte stírölni.
- Josh vagyok! – mondta nekik.
- Én pedig Charlie. És azok is hozzám tartoznak. Örülnék, ha hagynád őket, nem szeretik a rivaldafényt. – nevetni kezdett, majd elfordult és kipakolta a könyveit. – Bunkó paraszt! – morogtam és az első padba termettem Nessie mellett.
- Vigyázz! Nehogy valaki meglásson! – dorgált.
- Tisztában vagyok a Volturi szabályival, de nem bírtam ott tovább. Mellém ült egy paraszt.
- Ne beszélj így! Kérlek! – suttogta, majd bejött egy tanár. Mindent tudtam amit kérdezett, pedig épp egy karikatúrát gyártottam a füzetem hátuljába Joshról.
Vége lett az utolsó órámnak.
- Alice! – kiáltottam utána. – Hazavinnétek ezt? – nyomtam a kezébe a táskám. Seth a parkoló másik végén állt egy motor mellett.
- Persze! Menj csak! – mint egy varázsszó, úgy hatott rám és már röppentem is Seth felé. - Jó szórakozást! – kiáltott utánam.
- Meglesz, köszi! – kacsintottam rá.
- Szia! – köszöntöttem.
- Szia! Milyen napod volt?
- Egy bunkó paraszt fel akarta szedni a melleimet, de nem hagyták magukat. – mosolygott, én pedig majd elolvadtam. Pedig általában én váltok ki ilyen reakciót a srácokból.
- Mehetünk? – kérdezte és felém nyújtott egy fekete sisakot. – Csak a látszat kedvéért. – mosolyogva vettem át és már fel is ültem mögé a motorra.
(Seth szemszöge)
A tengerpert felé száguldottunk az úton. Olyan jó érzés volt ilyen közel tudni magamhoz. Hideg karjai átfonták a derekam, a világ legkellemesebb érzése.
- Itt vagyunk! – vettem le a sisakom. A tenger parton állítottam le a motort. – Ha ember lennél most piknikeznénk, így viszont ez a része kimarad.
- Gyönyörű hely! – mondta, miközben leszállt a motorról.
- Szerintem is. A legszebb hely Forksban. Nincs kedved úszni?
- Nincs nálam fürdőruha. – vonta meg a vállát.
- Az nem olyan biztos. – huncut mosolyra húzódott a szám és levettem a hátizsákom a motorról. – Ezt a szobádból csórtam ma reggel. – vettem elő egy fekete fürdőruhát.
- Ez nem takar valami sokat. – mondta mosolyogva.
- De biztosan jól áll. – mosolyogtam rá vissza pimaszul.
- Hol öltözhetek át?
- A fák között? – néztem rá tanácstalanul.
- Mindjárt megoldom. – mosolygott, majd eltűnt. Értetlenül néztem körbe, majd észrevettem, hogy a fekete fürdőruha lebegni kezd a levegőbe, és valaki hangosan nevet.
- Nagyon vicces! – morgolódtam.
Bár nem láttam semmit, de el tudtam képzelni, hogy milyen látvány lehet. Mikor a bugyija is leért a földre, nem bírtam tovább, letepertem.
Ráugrottam és mind ketten a puha homokon értünk földet, a meglepettségtől újra láthatóvá vált és megcsókoltam. Sokáig csókolóztunk, nem ellenkezett. Hangosan szuszogva hagytuk abba.
- Sajnálom! – szuszogtam. – Nem akartam!
- Semmi gond! – mosolygott. Majd felállt és a víz felé sétált. Gyorsan ledobtam a felsőm és a nadrágom és utána futottam. Kb. egy óráig úszkáltunk.
Majd kijöttünk a tengerpartra és beszélgettünk. Elmesélte az életét, én is az enyémet.
Hogy hogyan ismertem meg az anyját és az apját.
- A nővérem, Leah. Öt éve találta meg a boldogságot.
- Ő is bevésődött?
- Nem, ő csak szerelmes. Már van két kislánya. Rájuk szoktam vigyázni néha. Amúgy nem igen van dolgom. Néha körbe nézek az erdőbe, ha találok egy vámpírt, aki bántja a Forksi embereket, azt elintézem. Amúgy semmit se csinálok.
- Én is öltem már embert. – ült fel mellőlem. Mellé csúsztam, és a hátát simogattam.
- Nem baj. – mondtam.
- Csak azért, mert belém vésődtél, ha ez nem történt volna meg, most utálnál.
- Ez nem igaz! Cullenék is öltek már embert. És őket is kedvelem. – elmosolyodott és a vállamra hajtotta a fejét. Hideg bőre, akár az áramütés úgy hatott rám.
Felpattanta berohantam az erdőbe és gyorsan átváltoztam.
(Charlie szemszöge)
Seth egyszer csak felugrott mellőlem és az erdőbe rohant. Majd ruha szakadását hallottam.
- Átváltoztál? – kérdeztem, amikor visszatért. – De hát miért? Így nem hallom mit mondasz. – panaszkodtam. Vonyított valamit, majd vicsorogni kezdett. Vagyis nem, inkább mosolygott. A nyelve oldalt kilógott a szájából, majd végig nyalta az arcom. – Ezt ne csináld többet! – mondtam és letöröltem a nyálat az arcomról.
Késztetést éreztem, hogy megérintsem a bundáját. Puha és selymes volt. Beletemettem az arcom és felnevettem. A hátát kezdtem elsimogatni, mire lekezdett kalimpálni a hátsó lábával. Majd szégyenkezve lehajtotta a fejét.
Újra végig simítottam a hátát és újra kalimpált. Nevetni kezdtem, majd elkezdtem dögönyözni.
Hátravetette magát, én pedig a puha hasára feküdtem. Hosszú szőrébe túrtam.
Majd felállt, az orrával lökdösni kezdett, hogy álljak fel. A lábam közé bújt és rohanni kezdett velem. Én pedig a hátára simultam és élveztem a szelet.
2010. május 31., hétfő
2010. május 29., szombat
5. fejezet: Jeremy
Sziasztok!
Itt a feji! Remélem tetszik!
Puszi!:) Írjatok! :)
(Charlie szemszöge)
- Én felmegyek a szobámba. – mondtam és felindultam, Seth pedig utánam. – Szeretnék gondolkodni, ha nem gond.
- Persze, bocsánat. – mentegetőzőt feltett kézzel. – Nem akartam.
- Holnap… Holnap suli után megismerhetnénk egymást. – mosolyra szalad a szája.
- Érted megyek majd!
- Rendben! Jó éjszakát Seth! – felfutottam a lépcsőn.
Lefeküdtem az ágyra és az előbb történteken gondolkodtam, azon, hogy anya ki se borult. Lehet, hogy úgy gondolja, egy farkas mellett, még én is biztonságban vagyok. És ekkor jutott eszembe, hogy a vámpírról nem is szóltam anyának.
(Jeremy szemszöge)
A földön feküdtem összegömbölyödve. A lány ereje hasonlított Janere, de ez nem égetett, inkább szúrt. Mintha ezer tőrrel szurkálnának egyszerre.
- Mit csinál vele? – kérdezte Logan. Ekkor abbahagyta a kínzásomat a lány és elfordította a fejét, mintha egy különös bogarat vizsgálna a barátom személyében.
- Menekülj! – kiáltottam oda neki, de a lány már felé indult. Feltápászkodtam és rávettem magam. – Tűnj innen Logan! – egy percig se habozott kifutott a napfényre, aztán tovább. A lány lerázott magáról és a mellkasomra taposott.
- Nyamvadt Volturis! – súttogta undorodva.
- Mit akarsz tőlem? – kérdeztem és lelöktem magamról a lábát.
- Nem tőled, hanem téged.
- Engem? Megölni? – nem válaszolt, megragadta a karom és felugrott velem a házra és utána tetőről tetőre ugrált. Nagyon erős volt, biztosan újszülött.
(Logan szemszöge)
Rohantam, ahogy csak a lábam bírta. Meg kell találnom a Volturi székhelyét. Jeremy sokat mesélt róla, de nem jártam még ott.
- Bocsánat! Nem akartam! – mondtam az egyik embernek, akinek neki rohantam.
- Nézz a lábad elé, kölyök és nem rohangálj! – kiáltotta utánam.
- Hova futsz Logan? – kérdezte egy ismerős hang.
- Hanna? Hanna! – örültem meg neki. – Jeremy… - szuszogtam.
- Mi van vele? – esett kétségbe.
- Egy vámpír… meg… megtámadott… Ő… ő pedig megvédett.
- Hol van?
- Egy sikátorban. Szóljunk a szüleiteknek! – ragadtam meg a kezét.
- De…
- El lesz addig. Ketten nem bírnátok vele.
- Rendben! Ó, hogy miért nincs itthon anya. – sóhajtott és telefonálni kezdett. Olyan gyorsan beszélt, hogy alig tudtam felfogni. – Apa! Jeremy bajban van. Megtámadta egy idegen vámpír… Nem tudom hol… Velem van Logan, Jeremy haverja. Őt is?... Rendben! Siessetek! – letette a telefont és elindult. – Gyere velem.
- Hová megyünk?
- A Volturihoz. – kikerekedtek a szemeim, eddig még nem mehettem oda, pedig nagyon szerettem volna.
(Alec szemszöge)
Majd nem összetörtem a telefont mérgemben.
- Minek császkál az a gyerek is állandóan kint egyedül.
- Megyünk Alec? – kérdezte Dem.
- Igen. Viktor velünk jössz?
- Persze. Olyan régen nem volt részem egy kis kalandban.
- Akkor nyomás. – indult ki Demetri az épületből a titkos folyosón.
Éppen mikor kiértünk a felszínre és visszatettem a csatorna fedelét Hanna fordult be és vele volt egy srác.
- Apa! – rohant hozzám.
- Nyugodj meg minden rendben lesz. – simítottam végig a haját.
- Apa? – hallottam, ahogy a srác meglepődik. – Ő… izé… Jó napot!
- Menjetek! Majd még beszélünk! – mondtam és elfutottam Viktorékkal.
(Logan szemszöge)
- Ő az apád? De hogy? Ilyen fiatal? Hogy? – értetlenkedtem.
- A látszat néha csal. – mosolygott Hanna. – Igazából több mint 300, azt hiszem. – eltátottam a szám, majd füttyentettem egyet.
- Nem semmi!
- Gyere! – nyitott fel a csatorna fedelet.
- Oda le?
- Csak nem klausztrofóbiás vagy?
- Nem, dehogy. De ugye nincsenek lent patkányok? – erre csak nevetés volt a válasz, majd leugrott.
- Gyere, majd elkaplak.
- Elbírsz?
- Ne szórakozz már! Úgy csinálsz, mintha semmit se tudnál rólunk. Azt hittem Jeremy mindent elmondott.
- El is mondott! És azt is tudom, hogy ez fájni fog! – kiáltottam le, majd leugrottam. Két kemény karba csapódtam. – Áúú! – kiáltottam fel és Hanna letett a földre. – Ez olyan érzés volt, mintha két baseballütővel kalapáltak volna el.
- Bocsi! – mosolygott. – Kapaszkodj belém, mert orra fogsz esni. – mondta, majd visszarakta a csatorna fedelet.
(Jeremy szemszöge)
Végig rángatott az összes ház tetején nem törődve a szitkozódásommal és a mocorgásommal. Majd mikor kiértünk behúzott az erdőbe.
- Elengednél? – kérdeztem, mire rám nézett és tovább húzott. – Mondom, engedj el! – morogtam és kirángattam magam a kezei közül. Rám nézett és használni akarta az erejét, de gyorsabb voltam. Meglepődötten nézett rám.
- Mit csináltál?
- Egy falat húztam fel. – közelebb léptem és megkocogtattam a láthatatlan művemet. Megfordult és el akart futni, de neki szaladt egy másiknak – Be vagy kerítve! – vigyorogtam.
- Engedj ki! – kiabálta és rugdosni kezdte a falam.
- Miért tenném? Ezzel nem érsz el semmit.
- Mert, ha nem engedsz el, meghalsz! – sziszegte, akár egy kígyó.
- Mert gondolom, amúgy az lett volna a célod, hogy kiszedj belőlem mindent igaz? – Nem válaszolt. – Igaz? – kiáltottam és a falak közeledni kezdtek felé.
- Igen! – mondta rémülten.
- Honnan jöttél?
- Azt nem mondhatom meg. Megölnek, ha elmondom.
- Nem tudnák meg.
- De igen! Itt is vannak!
Ekkor hangokat hallottam közeledni.
Itt a feji! Remélem tetszik!
Puszi!:) Írjatok! :)
(Charlie szemszöge)
- Én felmegyek a szobámba. – mondtam és felindultam, Seth pedig utánam. – Szeretnék gondolkodni, ha nem gond.
- Persze, bocsánat. – mentegetőzőt feltett kézzel. – Nem akartam.
- Holnap… Holnap suli után megismerhetnénk egymást. – mosolyra szalad a szája.
- Érted megyek majd!
- Rendben! Jó éjszakát Seth! – felfutottam a lépcsőn.
Lefeküdtem az ágyra és az előbb történteken gondolkodtam, azon, hogy anya ki se borult. Lehet, hogy úgy gondolja, egy farkas mellett, még én is biztonságban vagyok. És ekkor jutott eszembe, hogy a vámpírról nem is szóltam anyának.
(Jeremy szemszöge)
A földön feküdtem összegömbölyödve. A lány ereje hasonlított Janere, de ez nem égetett, inkább szúrt. Mintha ezer tőrrel szurkálnának egyszerre.
- Mit csinál vele? – kérdezte Logan. Ekkor abbahagyta a kínzásomat a lány és elfordította a fejét, mintha egy különös bogarat vizsgálna a barátom személyében.
- Menekülj! – kiáltottam oda neki, de a lány már felé indult. Feltápászkodtam és rávettem magam. – Tűnj innen Logan! – egy percig se habozott kifutott a napfényre, aztán tovább. A lány lerázott magáról és a mellkasomra taposott.
- Nyamvadt Volturis! – súttogta undorodva.
- Mit akarsz tőlem? – kérdeztem és lelöktem magamról a lábát.
- Nem tőled, hanem téged.
- Engem? Megölni? – nem válaszolt, megragadta a karom és felugrott velem a házra és utána tetőről tetőre ugrált. Nagyon erős volt, biztosan újszülött.
(Logan szemszöge)
Rohantam, ahogy csak a lábam bírta. Meg kell találnom a Volturi székhelyét. Jeremy sokat mesélt róla, de nem jártam még ott.
- Bocsánat! Nem akartam! – mondtam az egyik embernek, akinek neki rohantam.
- Nézz a lábad elé, kölyök és nem rohangálj! – kiáltotta utánam.
- Hova futsz Logan? – kérdezte egy ismerős hang.
- Hanna? Hanna! – örültem meg neki. – Jeremy… - szuszogtam.
- Mi van vele? – esett kétségbe.
- Egy vámpír… meg… megtámadott… Ő… ő pedig megvédett.
- Hol van?
- Egy sikátorban. Szóljunk a szüleiteknek! – ragadtam meg a kezét.
- De…
- El lesz addig. Ketten nem bírnátok vele.
- Rendben! Ó, hogy miért nincs itthon anya. – sóhajtott és telefonálni kezdett. Olyan gyorsan beszélt, hogy alig tudtam felfogni. – Apa! Jeremy bajban van. Megtámadta egy idegen vámpír… Nem tudom hol… Velem van Logan, Jeremy haverja. Őt is?... Rendben! Siessetek! – letette a telefont és elindult. – Gyere velem.
- Hová megyünk?
- A Volturihoz. – kikerekedtek a szemeim, eddig még nem mehettem oda, pedig nagyon szerettem volna.
(Alec szemszöge)
Majd nem összetörtem a telefont mérgemben.
- Minek császkál az a gyerek is állandóan kint egyedül.
- Megyünk Alec? – kérdezte Dem.
- Igen. Viktor velünk jössz?
- Persze. Olyan régen nem volt részem egy kis kalandban.
- Akkor nyomás. – indult ki Demetri az épületből a titkos folyosón.
Éppen mikor kiértünk a felszínre és visszatettem a csatorna fedelét Hanna fordult be és vele volt egy srác.
- Apa! – rohant hozzám.
- Nyugodj meg minden rendben lesz. – simítottam végig a haját.
- Apa? – hallottam, ahogy a srác meglepődik. – Ő… izé… Jó napot!
- Menjetek! Majd még beszélünk! – mondtam és elfutottam Viktorékkal.
(Logan szemszöge)
- Ő az apád? De hogy? Ilyen fiatal? Hogy? – értetlenkedtem.
- A látszat néha csal. – mosolygott Hanna. – Igazából több mint 300, azt hiszem. – eltátottam a szám, majd füttyentettem egyet.
- Nem semmi!
- Gyere! – nyitott fel a csatorna fedelet.
- Oda le?
- Csak nem klausztrofóbiás vagy?
- Nem, dehogy. De ugye nincsenek lent patkányok? – erre csak nevetés volt a válasz, majd leugrott.
- Gyere, majd elkaplak.
- Elbírsz?
- Ne szórakozz már! Úgy csinálsz, mintha semmit se tudnál rólunk. Azt hittem Jeremy mindent elmondott.
- El is mondott! És azt is tudom, hogy ez fájni fog! – kiáltottam le, majd leugrottam. Két kemény karba csapódtam. – Áúú! – kiáltottam fel és Hanna letett a földre. – Ez olyan érzés volt, mintha két baseballütővel kalapáltak volna el.
- Bocsi! – mosolygott. – Kapaszkodj belém, mert orra fogsz esni. – mondta, majd visszarakta a csatorna fedelet.
(Jeremy szemszöge)
Végig rángatott az összes ház tetején nem törődve a szitkozódásommal és a mocorgásommal. Majd mikor kiértünk behúzott az erdőbe.
- Elengednél? – kérdeztem, mire rám nézett és tovább húzott. – Mondom, engedj el! – morogtam és kirángattam magam a kezei közül. Rám nézett és használni akarta az erejét, de gyorsabb voltam. Meglepődötten nézett rám.
- Mit csináltál?
- Egy falat húztam fel. – közelebb léptem és megkocogtattam a láthatatlan művemet. Megfordult és el akart futni, de neki szaladt egy másiknak – Be vagy kerítve! – vigyorogtam.
- Engedj ki! – kiabálta és rugdosni kezdte a falam.
- Miért tenném? Ezzel nem érsz el semmit.
- Mert, ha nem engedsz el, meghalsz! – sziszegte, akár egy kígyó.
- Mert gondolom, amúgy az lett volna a célod, hogy kiszedj belőlem mindent igaz? – Nem válaszolt. – Igaz? – kiáltottam és a falak közeledni kezdtek felé.
- Igen! – mondta rémülten.
- Honnan jöttél?
- Azt nem mondhatom meg. Megölnek, ha elmondom.
- Nem tudnák meg.
- De igen! Itt is vannak!
Ekkor hangokat hallottam közeledni.
2010. május 24., hétfő
4. fejezet: Képzelgések?
Sziasztok! :)
Megint egy nappal előbb hoztam! :) A héten nem lesz friss, bocsi! Sok a dolgom!
Lehet, hogy nem lesz időm, majd írni minden fejihez, amit feltesztek, de majd bepótolom. Ígérem! :)
Jó olvasást! Puszi! :)
(Jeremy szemszöge)
- Hanna gyere már! Te mindenben gyönyörű vagy! Elkésünk a suliból!
- Jövök már! Fekete? Kék?
- Kék! – kiáltottam be az ajtón.
- Nem is látod őket! – kiáltott vissza, majd kinyújtotta a két blúzt az ajtón.
- Mondtam, hogy kék. – felhúzta és már kint is volt. Elindult Charlie szobájához. – Most nem jön velünk!
- Tényleg! – sóhajtott.
- Tudom, hogy hiányzik, de majd megszokod. – fogtam meg a kezét és elindultunk a suliba.
(Charlie szemszöge)
Már most utálom ezt a helyet. Nincs itt semmi!
- Forks! – mondtam gyűlölve minden egyes betűt. Odalentről hangok szűrődtek fel. Anya mesélt. – Utálok itt lenni! – kiáltottam el magam, majd egy idegen illatot éreztem meg. Hasonlított Jacob orrfacsaró bűzéhez, de valahogy édesebb, kellemesebb volt. Igen, ez az illat tetszett nekem.
Kinéztem az ablakon és két vörös szem villant rám kintről.
- Ki vagy? – léptem közelebb, de a titokzatos alak leugrott és eltűnt. Először azt hittem az övé az illat, de neki nem volt, semmilyen sem. Kinyitottam az ablakot és utána ugrottam. Nagyon gyors volt, hátranézett és még gyorsabb sebességre kapcsolt. Támadt egy ötletem, láthatatlanná váltam és úgy követtem. Hátha azt hiszi majd, hogy lerázott.
De bekanyarodott az erdőbe és eltűnt. Átnéztem mindent, a fákon nem volt.
- Hogy tűnhetett el ilyen gyorsan? – morgolódtam, majd visszafutottam a Cullen házba.
(Jeremy szemszöge)
- Szevasz Jeremy! Hanna, szépségem!
- Ne udvarolj Logan! – mosolygott a barátnőm.
- Logan! – fogtunk kezet. – Mi van veled?
- Semmi! Hol van Charlie?
- Nem jön többet. Forksba költözött egy időre.
- Ó, értem. – ekkor nagy nevetés harsant fel a lépcsőről. – Tia már megint elesett? – megvontam a vállam, majd odafurakodtam a tömegbe.
Tia, egy nagyon ügyetlen, de nagyon okos és furcsa lány. Épp a könyveit szedegette fel és senki se segített neki.
- Tűnés! Nincs itt semmi látni való, srácok! – kiáltottam rájuk és fordultam volna meg segíteni.
- Mi van veled Jeremy? Eddig te is velünk röhögtél!
- Fogd be Jack!
- No mi van? Fogd be te! És tűnj el, nem látom mit szerencsétlenkedik az a lüke csaj. – morogni kezdtem és közelebb léptem.
- Jeremy, nem éri meg! – hallottam Hanna hangját.
- Haver, nyugi! – tette a vállamra a kezét Logan, Hanna pedig elém állt, hogy lefogjon, ha gond lenne. Abba hagytam a morgást és megfordultam.
- Mi van beszartál kisfiú! Menj bőgni anyucihoz! Ó, bocsáss meg elfelejtettem, hogy nincs! Nincs a kicsi Jeremynek anyukája! – gúnyolódott.
- Ne is törődj vele, Jer! Kopj le! Senki se kíváncsi rád Jack! – kiáltotta oda Logan, majd megpróbált eltolni, mert megint morogni kezdtem.
- Mi történik itt? – jött ki az igazgató.
- Semmi uram! – mentegetőzött Jack. – Jeremy Mcknight belém kötött.
- Hogy ő? Nem Jeremy kezdte igazgató úr, hanem Jack. – próbált menteni Hanna.
- Mindkét srác az irodámba! Most! – intett az igazgató.
- Hozom a táskám! – motyogtam és visszaindultam érte, majd megtorpantam, mert az utcán egy lány állt. Vörös szeme, szőke haja volt és fekete ruhát viselt. Vámpír, még hozzá nem is akármien. Bár az árnyékban állt, elég messze, így csak én és Hanna láthattuk. Tudtam, valahogy éreztem, hogy a román-klánhoz tartozik.
- Mi az Jeremy? – kérdezte Hanna.
- Látod ott azt a lányt? – néztem rá.
- Milyen lányt?
- Azt a szőke vám… - mire visszafordultam, már eltűnt. – Semmi. Biztos, csak képzelődtem. - felvettem a táskámat és az igazgatóihoz mentem.
(Charlie szemszöge)
Visszafutottam a Cullen házhoz, be akartam lépni az ajtón, amikor valaki kilépett és ráestem. Mindketten a földön landoltunk. Az orromat megcsapta az az illat.
- Sajnálom, hölgyem! – mondta, majd felsegített.
- Semmi gond! – néztem a szemeibe. Valami furcsa érzés járt át. Sosem éreztem ilyet, mintha megdobbant volna a szívem. Percekig néztünk egymás szemébe.
- Ajajj! – hallottam hátulról Jasper hangját.
- Ez nem lesz jó! – helyeselt Jacob.
- Mi történt az előbb? – kérdeztem a srácot, aki előttem állt.
- Gyertek bentebb! – szólt Edward. - Itt nyugodtabban megbeszélhetjük.
- Ő itt Seth! – mondta anyu. – Ő pedig a lányom Charlie. Az előbb bevésődés történt, igaz Jacob? – Jacob csak bólintott. – Nem hiszem el! – fogta anyu a fejét. – Ez nem lesz jó!
- A bevésődés az, ami veletek is történt? – néztem Jacobra és Nessiere.
- Igen! – felelték egyszerre.
- Le kell ülnöm! – mondtam és megtántorodtam, Bella kaptam el a karom és leültetett a fotelbe. – Te most belém vésődtél? – néztem Sethre. Aki olyan szemekkel nézett rám, mint még soha senki. Bár nem ismertük egymást tudtam, hogy az életét is feláldozná értem és azt hiszem én is érte.
- Igen, sajnálom. Nem tehetek róla. Nem akartam, Lucy! – nézett az anyámra.
- Tudom, ez nem a te hibád.
- És velem most mi lesz? Maradok, vagy megyek vissza Volterrába?
- Ettől még itt maradsz. Legalább még valaki figyel rád.
- Lucy! – halottam Félix hangját. – Indulnunk kéne, mert túl sokáig késlekedünk.
- Ma estére nem maradtok még? – kérdezte Esmé.
- Nem, este kevésbé vagyunk feltűnőek. Seth! Ajánlom, hogy vigyázz a lányomra.
- Bízhatsz bennem! Tudod, hogy mindent megtennék érte.
- Tudom! – azzal anyu hozzám lépett elbúcsúzott tőlem és Cullenéktól, majd elment.
(Jeremy szemszöge)
- Mit mondott a diri? – kérdezte Logan.
- Felhívja apámat, de őt nem fogja elérni. – válaszoltam.
- Meg akartad ölni Jacket? – kérdezte félénken.
- Nem vagyok egy gyilkos állat. – kiáltottam, mire picire összehúzta magát.
- Sajnálom! Nem akartalak felidegesíteni.
- Adtam okát rá, hogy rettegj tőlem? – kérdeztem. Meglepődött és maga elé meredt. – Adtam? – kiáltottam. – Akartalak valaha is bántani? Ha elestél, akkor is, ha nem bírtam inkább tovább álltam, de egy ujjal se értem hozzád.
- Tudom! De most fekete a szemed. És attól még, hogy engem nem bántanál, az nem jelenti, hogy Jacket sem. Mert legszívesebben őt én is megölném.
- De nem teszed, ahogy én se fogom. Nem azért mondtam el neked, hogy rettegj, hanem azért, mert bízok benned és tudtam, hogy megérted majd.
- Meg is értem és ettől még a barátod vagyok. – felálltam és előrébb sétáltam az utcán. Üres volt, mint minden sikátor. Csak ketten voltunk, ez volt a törzshelyünk. Majd a titokzatos lány megjelent a sikátor végén és én a földre rogytam.
Megint egy nappal előbb hoztam! :) A héten nem lesz friss, bocsi! Sok a dolgom!
Lehet, hogy nem lesz időm, majd írni minden fejihez, amit feltesztek, de majd bepótolom. Ígérem! :)
Jó olvasást! Puszi! :)
(Jeremy szemszöge)
- Hanna gyere már! Te mindenben gyönyörű vagy! Elkésünk a suliból!
- Jövök már! Fekete? Kék?
- Kék! – kiáltottam be az ajtón.
- Nem is látod őket! – kiáltott vissza, majd kinyújtotta a két blúzt az ajtón.
- Mondtam, hogy kék. – felhúzta és már kint is volt. Elindult Charlie szobájához. – Most nem jön velünk!
- Tényleg! – sóhajtott.
- Tudom, hogy hiányzik, de majd megszokod. – fogtam meg a kezét és elindultunk a suliba.
(Charlie szemszöge)
Már most utálom ezt a helyet. Nincs itt semmi!
- Forks! – mondtam gyűlölve minden egyes betűt. Odalentről hangok szűrődtek fel. Anya mesélt. – Utálok itt lenni! – kiáltottam el magam, majd egy idegen illatot éreztem meg. Hasonlított Jacob orrfacsaró bűzéhez, de valahogy édesebb, kellemesebb volt. Igen, ez az illat tetszett nekem.
Kinéztem az ablakon és két vörös szem villant rám kintről.
- Ki vagy? – léptem közelebb, de a titokzatos alak leugrott és eltűnt. Először azt hittem az övé az illat, de neki nem volt, semmilyen sem. Kinyitottam az ablakot és utána ugrottam. Nagyon gyors volt, hátranézett és még gyorsabb sebességre kapcsolt. Támadt egy ötletem, láthatatlanná váltam és úgy követtem. Hátha azt hiszi majd, hogy lerázott.
De bekanyarodott az erdőbe és eltűnt. Átnéztem mindent, a fákon nem volt.
- Hogy tűnhetett el ilyen gyorsan? – morgolódtam, majd visszafutottam a Cullen házba.
(Jeremy szemszöge)
- Szevasz Jeremy! Hanna, szépségem!
- Ne udvarolj Logan! – mosolygott a barátnőm.
- Logan! – fogtunk kezet. – Mi van veled?
- Semmi! Hol van Charlie?
- Nem jön többet. Forksba költözött egy időre.
- Ó, értem. – ekkor nagy nevetés harsant fel a lépcsőről. – Tia már megint elesett? – megvontam a vállam, majd odafurakodtam a tömegbe.
Tia, egy nagyon ügyetlen, de nagyon okos és furcsa lány. Épp a könyveit szedegette fel és senki se segített neki.
- Tűnés! Nincs itt semmi látni való, srácok! – kiáltottam rájuk és fordultam volna meg segíteni.
- Mi van veled Jeremy? Eddig te is velünk röhögtél!
- Fogd be Jack!
- No mi van? Fogd be te! És tűnj el, nem látom mit szerencsétlenkedik az a lüke csaj. – morogni kezdtem és közelebb léptem.
- Jeremy, nem éri meg! – hallottam Hanna hangját.
- Haver, nyugi! – tette a vállamra a kezét Logan, Hanna pedig elém állt, hogy lefogjon, ha gond lenne. Abba hagytam a morgást és megfordultam.
- Mi van beszartál kisfiú! Menj bőgni anyucihoz! Ó, bocsáss meg elfelejtettem, hogy nincs! Nincs a kicsi Jeremynek anyukája! – gúnyolódott.
- Ne is törődj vele, Jer! Kopj le! Senki se kíváncsi rád Jack! – kiáltotta oda Logan, majd megpróbált eltolni, mert megint morogni kezdtem.
- Mi történik itt? – jött ki az igazgató.
- Semmi uram! – mentegetőzött Jack. – Jeremy Mcknight belém kötött.
- Hogy ő? Nem Jeremy kezdte igazgató úr, hanem Jack. – próbált menteni Hanna.
- Mindkét srác az irodámba! Most! – intett az igazgató.
- Hozom a táskám! – motyogtam és visszaindultam érte, majd megtorpantam, mert az utcán egy lány állt. Vörös szeme, szőke haja volt és fekete ruhát viselt. Vámpír, még hozzá nem is akármien. Bár az árnyékban állt, elég messze, így csak én és Hanna láthattuk. Tudtam, valahogy éreztem, hogy a román-klánhoz tartozik.
- Mi az Jeremy? – kérdezte Hanna.
- Látod ott azt a lányt? – néztem rá.
- Milyen lányt?
- Azt a szőke vám… - mire visszafordultam, már eltűnt. – Semmi. Biztos, csak képzelődtem. - felvettem a táskámat és az igazgatóihoz mentem.
(Charlie szemszöge)
Visszafutottam a Cullen házhoz, be akartam lépni az ajtón, amikor valaki kilépett és ráestem. Mindketten a földön landoltunk. Az orromat megcsapta az az illat.
- Sajnálom, hölgyem! – mondta, majd felsegített.
- Semmi gond! – néztem a szemeibe. Valami furcsa érzés járt át. Sosem éreztem ilyet, mintha megdobbant volna a szívem. Percekig néztünk egymás szemébe.
- Ajajj! – hallottam hátulról Jasper hangját.
- Ez nem lesz jó! – helyeselt Jacob.
- Mi történt az előbb? – kérdeztem a srácot, aki előttem állt.
- Gyertek bentebb! – szólt Edward. - Itt nyugodtabban megbeszélhetjük.
- Ő itt Seth! – mondta anyu. – Ő pedig a lányom Charlie. Az előbb bevésődés történt, igaz Jacob? – Jacob csak bólintott. – Nem hiszem el! – fogta anyu a fejét. – Ez nem lesz jó!
- A bevésődés az, ami veletek is történt? – néztem Jacobra és Nessiere.
- Igen! – felelték egyszerre.
- Le kell ülnöm! – mondtam és megtántorodtam, Bella kaptam el a karom és leültetett a fotelbe. – Te most belém vésődtél? – néztem Sethre. Aki olyan szemekkel nézett rám, mint még soha senki. Bár nem ismertük egymást tudtam, hogy az életét is feláldozná értem és azt hiszem én is érte.
- Igen, sajnálom. Nem tehetek róla. Nem akartam, Lucy! – nézett az anyámra.
- Tudom, ez nem a te hibád.
- És velem most mi lesz? Maradok, vagy megyek vissza Volterrába?
- Ettől még itt maradsz. Legalább még valaki figyel rád.
- Lucy! – halottam Félix hangját. – Indulnunk kéne, mert túl sokáig késlekedünk.
- Ma estére nem maradtok még? – kérdezte Esmé.
- Nem, este kevésbé vagyunk feltűnőek. Seth! Ajánlom, hogy vigyázz a lányomra.
- Bízhatsz bennem! Tudod, hogy mindent megtennék érte.
- Tudom! – azzal anyu hozzám lépett elbúcsúzott tőlem és Cullenéktól, majd elment.
(Jeremy szemszöge)
- Mit mondott a diri? – kérdezte Logan.
- Felhívja apámat, de őt nem fogja elérni. – válaszoltam.
- Meg akartad ölni Jacket? – kérdezte félénken.
- Nem vagyok egy gyilkos állat. – kiáltottam, mire picire összehúzta magát.
- Sajnálom! Nem akartalak felidegesíteni.
- Adtam okát rá, hogy rettegj tőlem? – kérdeztem. Meglepődött és maga elé meredt. – Adtam? – kiáltottam. – Akartalak valaha is bántani? Ha elestél, akkor is, ha nem bírtam inkább tovább álltam, de egy ujjal se értem hozzád.
- Tudom! De most fekete a szemed. És attól még, hogy engem nem bántanál, az nem jelenti, hogy Jacket sem. Mert legszívesebben őt én is megölném.
- De nem teszed, ahogy én se fogom. Nem azért mondtam el neked, hogy rettegj, hanem azért, mert bízok benned és tudtam, hogy megérted majd.
- Meg is értem és ettől még a barátod vagyok. – felálltam és előrébb sétáltam az utcán. Üres volt, mint minden sikátor. Csak ketten voltunk, ez volt a törzshelyünk. Majd a titokzatos lány megjelent a sikátor végén és én a földre rogytam.
2010. május 22., szombat
3. fejezet: Cullenéknál
Sziasztok!
Tudom úgy volt, hogy holnap hozom, de ma megírtam és holnap lehet, hogy nem lenne időm feltenni. Remélem nem gond, hogy előbb érkezett! ;P
Puszi! Jó olvasást!
(Lucy szemszöge)
A repülőn ültünk. Charlie már két órája csak kifelé bámul az ablakon. Nem szól hozzám, még Félixhez sem. Pedig mindent megtett azért, hogy felvidítsa a lányom.
Anno velem is ugyanez történt, csak én saját akaratomból hagytam el a családom. Megrohantak az emlékek. Újra éreztem, hogyan dobban meg a soha sem dobogó szívem, amikor Alec először megcsókolt. Felszínre tört az is, amikor Chrissel megtaláltuk egymást. Az a sok harc, a románok elleni háborúskodás.
Nem olyan régen, pár hete, talán. Viktorral sétálgattam, amikor fiatal román katonákat találtunk. Az volt a feladatunk, hogy információkat gyűjtsenek rólunk. De túl közel merészkedtek az emberekhez és nem bírták ki. Tíz volterrai polgárt öltek meg, mikor rajuk találtunk egy bárban az éjszaka kellős közepén. A bár leégett, a rendőrség gyújtogatókat keres, de persze nem fog találni.
Félix szólongatott és bökdösött.
- Lucyke! Lucy itt vagyunk! – értetlenül néztem rá. – Megérkeztünk Seattlebe.
- Ó! Elgondolkoztam! – mondtam, majd felálltam és lesétáltam a repülőről. – Fussunk vagy taxival menjünk?
- Taxi! – kiáltotta Charlie és már meg is állt nekünk egy. Jól végig mérte a lányom, a gondolatait inkább kizártam az elmémből. Charlie egy aprócska farmer nadrágban és egy mélyen kivágott fehér felsőben volt, csak a fekete volturis köpeny takart valamit. Bár a bőre nem csillog, de amint Alec meglátta, hogy hogyan jön, azonnal ráadta a köpenyét. És azt mondta: - Nem gondolod, hogy ruha nélkül kiengedlek az utcára!
- Van rajtam ruha! – panaszkodott Charlie.
- Ez? Ez nem ruha!
- De apa! – nyafogott Charlie.
- Vagy ez vagy átöltözöl!
- Rendben! – morogta Charlie, majd átölelte az apját. Még mindig ezen az emléken mosolyogtam, mikor a taxi leparkolt a Cullen ház előtt.
Már az egész Cullen család minket várt. Nessie rohant elénk és megölelte Charliet, a lányom visszaölelt, de inkább csak kényszerből, mint örömből. Még mindig játszotta a sértődött kislányt. Üdvözölte az összes Cullent, majd bement a lakásba.
- Melyik az én szobám? – kérdezte.
- Gyere, majd én megmutatom! – ajánlkozott Nessie.
- Nem kell! Csak mondjátok meg! – utasította el.
- Charlie! – morogtam.
- Most mi van?
- Semmi gond, Lucy! – mondta Esme. – Az emeleten a második jobbra.
- Na végre! – sóhajtott és felindult a lépcsőn.
- Charlie! – szóltam utána. Kelletlenül megfordult.
- Köszönöm! – mondta gúnyosan, majd felcsoszogott a szobájába.
- Sajnálom! – mondtam.
- Semmi gond! Majd megenyhül! – ölelt át Esme.
- Felviszem a csomagokat! – mondta Félix.
- Segítek! – ajánlotta Edward és eltűntek a lépcsőn.
- Előre is bocsánatot kérek mindenért, amit tenni fog. – hajtottam le a fejem.
- Ezen ne fájjon a kicsi buksid, Lucy! – mondta Emmett – Jól megleszünk mi!
- Menjünk bentebb! – mondta Carlisle és elindult befelé. Közben Edwardék is visszatértek. A kanapén ültünk és meséltünk egymásnak.
- Amikor nálatok jártunk, Caius azt mondta meghalt a felesége. – mondta Alice. – Megkérdeztem Arot, de nem volt hajlandó elmondani. Azt mondta kérdezzelek téged. Nos?
- Athenodora… - sóhajtottam. – Azután történt, hogy itt jártunk Nessie miatt. Behívatott a szobájába, mert beszélni akart velem. – emlékeztem.
- Lucy! Beszélhetnék veled?
- Persze! – léptem be az ajtón.
- Azért hívattalak, mert nekem nincs személyi testőröm.
- Igen.
- Szóval… Szeretnélek megkérni, hogy ezt vállald el. Mit mondasz?
- Persze, rendben.
- Most megyek?
- Hová, ha szabad tudnom? – kérdeztem. – Ha rám tartozik, persze. – tettem hozzá gyorsan.
- Sétálni. – mosolygott.
- Rendben, egy pillanat csak ezt a könyvet felviszem a szobámba. Mindjárt jövök.
- Lucy! – fogta meg a vállam. – Olyan helyekre gondoltam, hogy elkísérsz majd, ahol veszély fenyeget. Pár virág a réten nem éppen életveszélyes.
- Bármikor erre tévedhet egy csapat vámpír, akik szívesen megölnének. Volturi vagy.
- Egyedül megyek, és erről nem nyitok vitát. – förmedt rám.
- Igenis!
- Emlékszem milyen megalázónak éreztem. Akkor kaptam meg a feladatot és már is meggátolnak a teljesítésében.
- És azután? – türelmetlenkedett Alice.
- Aztán…
Felmentem a szobámba és mérgelődtem magamban. Álomba zuhantam, megint a jövőt álmodtam meg. Athendora egy réten sétált, majd öt vérfarkas támadott rá.
Felugrottam, mint akit leöntöttek vízzel és száguldottam ki a rétre. Heidit is magammal sodortam úgy siettem.
- Csak érjek már oda! – mondtam magamban. – Gyorsabban! – olyan lassúnak tűntem, mint egy ember.
Mikor végre megláttam. Ott volt az öt vérfarkas és Athendora. Kettőt már megölt, de aztán vele végeztek. Nem értem oda időben.
Mikor visszatértem a jelenbe éreztem, hogy a szemem könnyes.
- Furcsa volt, mivel már égett egy máglya, de öt farkas nem hiszem, hogy tud tüzet gyújtani. A másik hárommal én végeztem. Caius ezek után őrült meg.
- Sajnálom! – tette a kezét a vállamra Alice.
- Semmi gond! Túl vagyok rajta! – mondta, majd felálltam és az ablakhoz sétáltam.
- Meddig maradtok még?
- Pár órát, aztán tovább megyünk. Sürget az idő.
- Bár, nem szívesen csatázzunk, - morfondírozott Carlisle –de, ha végképp nem tudjátok elkerülni a csatát, ránk számíthattok. – lépett mögém.
- Köszönjük, de már ez nagy segítség, hogy vigyáztok helyettünk Charliera. Nem akarlak titeket belekeverni. – megöleltem Carlislet. Csengettek és Alice rohant kinyitni az ajtót.
- Sziasztok! Olyan régen találkoztunk! – jelent meg az ajtóban Seth.
Tudom úgy volt, hogy holnap hozom, de ma megírtam és holnap lehet, hogy nem lenne időm feltenni. Remélem nem gond, hogy előbb érkezett! ;P
Puszi! Jó olvasást!
(Lucy szemszöge)
A repülőn ültünk. Charlie már két órája csak kifelé bámul az ablakon. Nem szól hozzám, még Félixhez sem. Pedig mindent megtett azért, hogy felvidítsa a lányom.
Anno velem is ugyanez történt, csak én saját akaratomból hagytam el a családom. Megrohantak az emlékek. Újra éreztem, hogyan dobban meg a soha sem dobogó szívem, amikor Alec először megcsókolt. Felszínre tört az is, amikor Chrissel megtaláltuk egymást. Az a sok harc, a románok elleni háborúskodás.
Nem olyan régen, pár hete, talán. Viktorral sétálgattam, amikor fiatal román katonákat találtunk. Az volt a feladatunk, hogy információkat gyűjtsenek rólunk. De túl közel merészkedtek az emberekhez és nem bírták ki. Tíz volterrai polgárt öltek meg, mikor rajuk találtunk egy bárban az éjszaka kellős közepén. A bár leégett, a rendőrség gyújtogatókat keres, de persze nem fog találni.
Félix szólongatott és bökdösött.
- Lucyke! Lucy itt vagyunk! – értetlenül néztem rá. – Megérkeztünk Seattlebe.
- Ó! Elgondolkoztam! – mondtam, majd felálltam és lesétáltam a repülőről. – Fussunk vagy taxival menjünk?
- Taxi! – kiáltotta Charlie és már meg is állt nekünk egy. Jól végig mérte a lányom, a gondolatait inkább kizártam az elmémből. Charlie egy aprócska farmer nadrágban és egy mélyen kivágott fehér felsőben volt, csak a fekete volturis köpeny takart valamit. Bár a bőre nem csillog, de amint Alec meglátta, hogy hogyan jön, azonnal ráadta a köpenyét. És azt mondta: - Nem gondolod, hogy ruha nélkül kiengedlek az utcára!
- Van rajtam ruha! – panaszkodott Charlie.
- Ez? Ez nem ruha!
- De apa! – nyafogott Charlie.
- Vagy ez vagy átöltözöl!
- Rendben! – morogta Charlie, majd átölelte az apját. Még mindig ezen az emléken mosolyogtam, mikor a taxi leparkolt a Cullen ház előtt.
Már az egész Cullen család minket várt. Nessie rohant elénk és megölelte Charliet, a lányom visszaölelt, de inkább csak kényszerből, mint örömből. Még mindig játszotta a sértődött kislányt. Üdvözölte az összes Cullent, majd bement a lakásba.
- Melyik az én szobám? – kérdezte.
- Gyere, majd én megmutatom! – ajánlkozott Nessie.
- Nem kell! Csak mondjátok meg! – utasította el.
- Charlie! – morogtam.
- Most mi van?
- Semmi gond, Lucy! – mondta Esme. – Az emeleten a második jobbra.
- Na végre! – sóhajtott és felindult a lépcsőn.
- Charlie! – szóltam utána. Kelletlenül megfordult.
- Köszönöm! – mondta gúnyosan, majd felcsoszogott a szobájába.
- Sajnálom! – mondtam.
- Semmi gond! Majd megenyhül! – ölelt át Esme.
- Felviszem a csomagokat! – mondta Félix.
- Segítek! – ajánlotta Edward és eltűntek a lépcsőn.
- Előre is bocsánatot kérek mindenért, amit tenni fog. – hajtottam le a fejem.
- Ezen ne fájjon a kicsi buksid, Lucy! – mondta Emmett – Jól megleszünk mi!
- Menjünk bentebb! – mondta Carlisle és elindult befelé. Közben Edwardék is visszatértek. A kanapén ültünk és meséltünk egymásnak.
- Amikor nálatok jártunk, Caius azt mondta meghalt a felesége. – mondta Alice. – Megkérdeztem Arot, de nem volt hajlandó elmondani. Azt mondta kérdezzelek téged. Nos?
- Athenodora… - sóhajtottam. – Azután történt, hogy itt jártunk Nessie miatt. Behívatott a szobájába, mert beszélni akart velem. – emlékeztem.
- Lucy! Beszélhetnék veled?
- Persze! – léptem be az ajtón.
- Azért hívattalak, mert nekem nincs személyi testőröm.
- Igen.
- Szóval… Szeretnélek megkérni, hogy ezt vállald el. Mit mondasz?
- Persze, rendben.
- Most megyek?
- Hová, ha szabad tudnom? – kérdeztem. – Ha rám tartozik, persze. – tettem hozzá gyorsan.
- Sétálni. – mosolygott.
- Rendben, egy pillanat csak ezt a könyvet felviszem a szobámba. Mindjárt jövök.
- Lucy! – fogta meg a vállam. – Olyan helyekre gondoltam, hogy elkísérsz majd, ahol veszély fenyeget. Pár virág a réten nem éppen életveszélyes.
- Bármikor erre tévedhet egy csapat vámpír, akik szívesen megölnének. Volturi vagy.
- Egyedül megyek, és erről nem nyitok vitát. – förmedt rám.
- Igenis!
- Emlékszem milyen megalázónak éreztem. Akkor kaptam meg a feladatot és már is meggátolnak a teljesítésében.
- És azután? – türelmetlenkedett Alice.
- Aztán…
Felmentem a szobámba és mérgelődtem magamban. Álomba zuhantam, megint a jövőt álmodtam meg. Athendora egy réten sétált, majd öt vérfarkas támadott rá.
Felugrottam, mint akit leöntöttek vízzel és száguldottam ki a rétre. Heidit is magammal sodortam úgy siettem.
- Csak érjek már oda! – mondtam magamban. – Gyorsabban! – olyan lassúnak tűntem, mint egy ember.
Mikor végre megláttam. Ott volt az öt vérfarkas és Athendora. Kettőt már megölt, de aztán vele végeztek. Nem értem oda időben.
Mikor visszatértem a jelenbe éreztem, hogy a szemem könnyes.
- Furcsa volt, mivel már égett egy máglya, de öt farkas nem hiszem, hogy tud tüzet gyújtani. A másik hárommal én végeztem. Caius ezek után őrült meg.
- Sajnálom! – tette a kezét a vállamra Alice.
- Semmi gond! Túl vagyok rajta! – mondta, majd felálltam és az ablakhoz sétáltam.
- Meddig maradtok még?
- Pár órát, aztán tovább megyünk. Sürget az idő.
- Bár, nem szívesen csatázzunk, - morfondírozott Carlisle –de, ha végképp nem tudjátok elkerülni a csatát, ránk számíthattok. – lépett mögém.
- Köszönjük, de már ez nagy segítség, hogy vigyáztok helyettünk Charliera. Nem akarlak titeket belekeverni. – megöleltem Carlislet. Csengettek és Alice rohant kinyitni az ajtót.
- Sziasztok! Olyan régen találkoztunk! – jelent meg az ajtóban Seth.
2010. május 19., szerda
2. fejezet: Pasi gondok
(Alec szemszöge)
Beléptem a szobánkba, Lucy épp a fürdőből jött ki egy aprócska fekete kombinében. Nagyon szexi volt, minden jól állt neki, de ez… Rám nézett mosolyogva erőtlenül visszamosolyogtam rá.
- Gyere, ülj csak le! – mutatott az ágyra. Sóhajtva estem rá, Lucy mellém kúszott és átölelt. – Túl sok ez neked! – csóválta a fejét és a hátamat kezdte masszírozni.
- Komolyan mondom, ha ez így megy tovább nekem is szükségem lesz alvásra. Annyi gondunk van…
- Most ne törődj ezzel! Felejtsd el őket ma estére! – suttogta a fülembe.
- Olyat kérsz, amit nehéz teljesíteni! – temettem a kezembe az arcom. Végig simította a hajam.
- Akarod, hogy maradjak? – kérdezte angyali hangon.
- Nem! – vágtam rá azonnal, nagyobb hangerővel, mint kellett volna. – Talán jobb lenne, - folytattam halkabban. - ha vinnéd Hannát is, és ott maradnátok Cullenéknél örökre.
- Megmondtam, hogy sosem hagylak el! Én veled maradok Alec. – súgta. – Jóban, rosszban… - majd megcsókolt szenvedélyesen. – Gazdagságban, szegénységben… - Végig simítottam a hátát, mire hátrébb csúszott az ágyon. Majd megállt.
- Mi a baj? – kérdeztem.
- Ennyi volt ma estére, mert Hanna közeledik. – mint egy jól nevelt kisfiú lecsusszantam az ágy végébe, Lucy pedig mellém ült, mintha beszélgetnénk.
(Hanna szemszöge)
Jeremy ágyán ültünk. Épp most fejeztük be a matek házit. Bár vámpírok vagyunk, anyu megkért minket, hogy járjunk középiskolába, tavaly kezdtük.
- Kiborító ez a matek vámpír fejjel is. – mondtam. Jeremy átkarolt és a vállamat simogatta, majd megcsókolt.
- Szerintem is! - végig simított a hátamon és a keze a felsőm alá tévedt. Arrébb húzódtam, nem mertem a szemébe nézni.
- Sajnálom! – mondta. – Nem akartalak bántani.
- Tudom! Nem bántottál! Én csak… Most megyek! – álltam fel és kisétáltam az ajtón.
Sóhajtva dőltem neki. Ez így nem lesz jó! Már nem először próbálkozik, de még egyszer se mertem neki megmondani, hogy félek. Félek, hogy nem leszek neki elég jó. Charlieval már sokszor beszéltem erről, de mindig csak letromfolt, hogy örüljek, hogy van barátom, és ne játsszak az érzelmeivel. Úgy döntöttem megbeszélem ezt anyuval is, hátha van valami tanácsa.
A szüleim szobája felé vettem hát az irányt, hallottam, hogy bent vannak, így kopogtam.
(Lucy szemszöge)
- Gyere be! – szóltam ki. Hanna óvatosan belépett.
- Zavarhatok? – kérdezte.
- Persze!
- Anyu veled szeretnék beszélni! – nézett az apjára jelezvén, hogy lépjen.
- Oké! Értettem! Majd szólsz, ha jöhetek. – csókolt meg. – Remélem nincs semmi komoly gond! – nézett Hannára, majd kiment.
- Anyu! – ült le mellém. – Tudod mi a gondom! Mit tegyek?
- Hanna ezt te érzed, én nem mondhatom meg, hogy mi lenne a helyes. De egyet tudok, ha készen állnál most nem itt lennél, hanem Jeremyvel.
- Akkor hát nem vagyok még kész rá? Harminc évesen?
- Lehet, hogy tévedek! Viszont biztos vagyok benne, hogy attól nem kell félned, hogy nem leszel elég Jeremynek, mert szeret. - kisimítottam a haját az arcából. - És ha csak ezért vagy bizonytalan, akkor nem kell annak lenned. Neked kell döntened! De jól gondold át, nehogy megbánd.
- Köszönöm! Apu mit szólna szerinted, ha megtenném?
- Az ő megpuhítását csak bízd rám, ha megtudná. Vele nem lesz gond, ezt garantálom. De ha Jeremy tovább megy, mint kellene, én magam tekerem ki a nyakát és nem az apádtól, kell majd félnie.
- Köszönöm! – bújt közelebb hozzám.
- Szívesen! – öleltem át. – Nem lesz gondod, amíg nem leszek itt?
- Megoldom! Ideje egyedül is boldogulnom. Most megyek, hagylak aludni! Jó éjt! – mondta, majd kiment.
Visszadőltem az ágyra. Pár perc múlva valaki belépett és mögém feküdt. Átölelte a derekam, majd elnyomott az álom.
(Charlie szemszöge)
Hanna szobájához mentem és kopogtam.
- Szabad!
- Szia! – léptem be.
- Szia Charlie!
- Haragszol rám? – kérdeztem félve, mikor mellé ültem az ágyra.
- Nem, csak… csak még egy napnál többet soha sem voltunk külön.
- Hogy fogjuk kibírni? – hajtottam a fejem a vállára.
- Majd jó nagy telefon számlát csinálunk a szüleinknek. – mosolygott.
- Ha persze anya el nem veszi a mobilomat. – mondtam gúnyosan.
- Ne csináld már ezt! – pöckölte meg az orromat.
- Olyan lökött vagy.
- Hogy én lökött? – elkezdett csiklandozni.
- Nem vagyok csikis! – nyújtottam rá a nyelvem.
- Húzd vissza! – vágott nekem egy párnát. – Párna csata! – kiáltotta el magát.
- Most meg vagy! – mondta mikor beszorítottam a sarokba.
- Ó igen? – nézett rám huncutul és az ágyra lökött.
- Ez nem ér! – kiabáltam, már az ágyon verekedtünk tovább. – Ez hiányozni fog! – mondtam mikor már végre lenyugodtunk.
- Nekem is! – ölelt át a nővérem.
(Lucy szemszöge)
Másnap reggel Aleckel találtam szembe magam. Engem nézett, mikor kinyitottam a szemem.
- Jó reggelt! – mosolygott.
- Jó reggelt! – válaszoltam.
- Három órád van még az indulásig. – mondta megnyugtatásképp, mert az órám felé kaptam.
- Akkor minden rendben. – suttogtam és Alec ölébe vackoltam magam. Ezen felnevetett és megcsókolt. Szenvedélyesen visszacsókoltam, amin meglepődött. – Tegnap félbehagytunk valamit. – suttogtam Alec fülébe és fölékerekedtem.
- Ilyen korán is ekkora energia bomba vagy! – csóválta a fejét, de nem ellenkezett…
Beléptem a szobánkba, Lucy épp a fürdőből jött ki egy aprócska fekete kombinében. Nagyon szexi volt, minden jól állt neki, de ez… Rám nézett mosolyogva erőtlenül visszamosolyogtam rá.
- Gyere, ülj csak le! – mutatott az ágyra. Sóhajtva estem rá, Lucy mellém kúszott és átölelt. – Túl sok ez neked! – csóválta a fejét és a hátamat kezdte masszírozni.
- Komolyan mondom, ha ez így megy tovább nekem is szükségem lesz alvásra. Annyi gondunk van…
- Most ne törődj ezzel! Felejtsd el őket ma estére! – suttogta a fülembe.
- Olyat kérsz, amit nehéz teljesíteni! – temettem a kezembe az arcom. Végig simította a hajam.
- Akarod, hogy maradjak? – kérdezte angyali hangon.
- Nem! – vágtam rá azonnal, nagyobb hangerővel, mint kellett volna. – Talán jobb lenne, - folytattam halkabban. - ha vinnéd Hannát is, és ott maradnátok Cullenéknél örökre.
- Megmondtam, hogy sosem hagylak el! Én veled maradok Alec. – súgta. – Jóban, rosszban… - majd megcsókolt szenvedélyesen. – Gazdagságban, szegénységben… - Végig simítottam a hátát, mire hátrébb csúszott az ágyon. Majd megállt.
- Mi a baj? – kérdeztem.
- Ennyi volt ma estére, mert Hanna közeledik. – mint egy jól nevelt kisfiú lecsusszantam az ágy végébe, Lucy pedig mellém ült, mintha beszélgetnénk.
(Hanna szemszöge)
Jeremy ágyán ültünk. Épp most fejeztük be a matek házit. Bár vámpírok vagyunk, anyu megkért minket, hogy járjunk középiskolába, tavaly kezdtük.
- Kiborító ez a matek vámpír fejjel is. – mondtam. Jeremy átkarolt és a vállamat simogatta, majd megcsókolt.
- Szerintem is! - végig simított a hátamon és a keze a felsőm alá tévedt. Arrébb húzódtam, nem mertem a szemébe nézni.
- Sajnálom! – mondta. – Nem akartalak bántani.
- Tudom! Nem bántottál! Én csak… Most megyek! – álltam fel és kisétáltam az ajtón.
Sóhajtva dőltem neki. Ez így nem lesz jó! Már nem először próbálkozik, de még egyszer se mertem neki megmondani, hogy félek. Félek, hogy nem leszek neki elég jó. Charlieval már sokszor beszéltem erről, de mindig csak letromfolt, hogy örüljek, hogy van barátom, és ne játsszak az érzelmeivel. Úgy döntöttem megbeszélem ezt anyuval is, hátha van valami tanácsa.
A szüleim szobája felé vettem hát az irányt, hallottam, hogy bent vannak, így kopogtam.
(Lucy szemszöge)
- Gyere be! – szóltam ki. Hanna óvatosan belépett.
- Zavarhatok? – kérdezte.
- Persze!
- Anyu veled szeretnék beszélni! – nézett az apjára jelezvén, hogy lépjen.
- Oké! Értettem! Majd szólsz, ha jöhetek. – csókolt meg. – Remélem nincs semmi komoly gond! – nézett Hannára, majd kiment.
- Anyu! – ült le mellém. – Tudod mi a gondom! Mit tegyek?
- Hanna ezt te érzed, én nem mondhatom meg, hogy mi lenne a helyes. De egyet tudok, ha készen állnál most nem itt lennél, hanem Jeremyvel.
- Akkor hát nem vagyok még kész rá? Harminc évesen?
- Lehet, hogy tévedek! Viszont biztos vagyok benne, hogy attól nem kell félned, hogy nem leszel elég Jeremynek, mert szeret. - kisimítottam a haját az arcából. - És ha csak ezért vagy bizonytalan, akkor nem kell annak lenned. Neked kell döntened! De jól gondold át, nehogy megbánd.
- Köszönöm! Apu mit szólna szerinted, ha megtenném?
- Az ő megpuhítását csak bízd rám, ha megtudná. Vele nem lesz gond, ezt garantálom. De ha Jeremy tovább megy, mint kellene, én magam tekerem ki a nyakát és nem az apádtól, kell majd félnie.
- Köszönöm! – bújt közelebb hozzám.
- Szívesen! – öleltem át. – Nem lesz gondod, amíg nem leszek itt?
- Megoldom! Ideje egyedül is boldogulnom. Most megyek, hagylak aludni! Jó éjt! – mondta, majd kiment.
Visszadőltem az ágyra. Pár perc múlva valaki belépett és mögém feküdt. Átölelte a derekam, majd elnyomott az álom.
(Charlie szemszöge)
Hanna szobájához mentem és kopogtam.
- Szabad!
- Szia! – léptem be.
- Szia Charlie!
- Haragszol rám? – kérdeztem félve, mikor mellé ültem az ágyra.
- Nem, csak… csak még egy napnál többet soha sem voltunk külön.
- Hogy fogjuk kibírni? – hajtottam a fejem a vállára.
- Majd jó nagy telefon számlát csinálunk a szüleinknek. – mosolygott.
- Ha persze anya el nem veszi a mobilomat. – mondtam gúnyosan.
- Ne csináld már ezt! – pöckölte meg az orromat.
- Olyan lökött vagy.
- Hogy én lökött? – elkezdett csiklandozni.
- Nem vagyok csikis! – nyújtottam rá a nyelvem.
- Húzd vissza! – vágott nekem egy párnát. – Párna csata! – kiáltotta el magát.
- Most meg vagy! – mondta mikor beszorítottam a sarokba.
- Ó igen? – nézett rám huncutul és az ágyra lökött.
- Ez nem ér! – kiabáltam, már az ágyon verekedtünk tovább. – Ez hiányozni fog! – mondtam mikor már végre lenyugodtunk.
- Nekem is! – ölelt át a nővérem.
(Lucy szemszöge)
Másnap reggel Aleckel találtam szembe magam. Engem nézett, mikor kinyitottam a szemem.
- Jó reggelt! – mosolygott.
- Jó reggelt! – válaszoltam.
- Három órád van még az indulásig. – mondta megnyugtatásképp, mert az órám felé kaptam.
- Akkor minden rendben. – suttogtam és Alec ölébe vackoltam magam. Ezen felnevetett és megcsókolt. Szenvedélyesen visszacsókoltam, amin meglepődött. – Tegnap félbehagytunk valamit. – suttogtam Alec fülébe és fölékerekedtem.
- Ilyen korán is ekkora energia bomba vagy! – csóválta a fejét, de nem ellenkezett…
2010. május 16., vasárnap
1. fejezet: A döntés
Sziasztok!
Nos, itt a II. rész! Remélem tetszeni fog. Írjatok kritikákat, létszi!
Puszi! Jó olvasást!
(Hanna szemszöge)
- Kész végeztem! Én ezt nem bírom tovább Charlie. – borult ki anya. – Elküldelek Carlislenékhoz, hátha ott benő a fejed lágya! Most, hogy kirúgtak a suliból, nincs más választásom.
- Ezt nem teheted! Nem küldhetsz el itthonról, mert nem megyek.
- Már meg is beszéltem Carlislenal szívesen fogadnak. Pakolj be mindent, amire szükséged van. Holnap indul a gép.
- Nem megyek és kész! Nem mondhatod meg, hogy mit tegyek!
- Charlie! – néztem rá kérlelően.
- De igenis meg mondhatom! Félix és én fogunk elkísérni! Indulj pakolni!
- Utállak! – kiáltott anyára, láthatatlanná vált és elrohant.
- Charlie!
- Hagyd, Hanna! Majd megbékél.
- Nem gondolta komolyan. – öleltem át anyát. Ő csak mosolygott.
(Lucy szemszöge)
- Jól tetted! Teljesen elvadult már!
- Igen, tudom Alec. De mérhetetlenül fáj! – megcsókolt és magához ölelt.
- Szeretlek és ő is szeret! A suli majd kineveli! Gyere menjük ma még meglátogat minket egy vámpír akinek rendeznünk kell a sorsát.
- Nehéz kétfelé is erősnek mutatkozni!
- De nagyon jól csinálod! – csókolt meg, már majdnem elértük a nagytermet, de Hanna kiabált utánunk.
- Anya, apa!
- Igen, kicsim? – nézett rá Alec. Olyan fiatalnak néz ki, mint a saját lánya. Olyan furcsa ez.
- Jeremyvel lemegyünk a városba. Veszünk egy-két dolgot Charlienak.
- Rendben! – mosolygott rá. – De vigyázatok magatokra.
(Hanna szemszöge)
- Jeremy! Jeremy! – futottam felé, az egyik utcában deszkázott az ember barátaival. Éppen mutatványt csinált a gördeszkájával és orra esett a hívásomra. – Bocsi!
- Semmi gond! Mi a baj! – megfogtam a kezét és magam után húztam. – Hová megyünk?
- Gyere már Jeremy meg kell találnunk!
- Kit?
- A húgomat!
- Mert hol van?
- Ha tudnám nem akarnám megkeresni nem gondolod.
- Mi a baj? – fogta meg a kezem és összekulcsoltuk az ujjaink.
- Anya elküldi őt a Cullenékhez, egyedül és most megsértődött. Félek, hogy valami olyat csinál, amit később megbán.
- Gyerünk! – hagyott ott mindent az utca közepén.
- A deszkád?
- Ó, persze.
- Jer, most hová mész? – kérdezte a haverja.
- Dolgom van, majd kereslek Logan. – kiáltott vissza neki, majd meg fogta a kezem és futni kezdett.
- A kirúgás miatt küldik el?
- Igen! Nem tudom miért kellett kidobni a dirinek! – panaszkodtam.
- Felrobbantotta a kémia termet, direkt és még fel is pofozta a dirit. Nem gondolhatta, hogy ezt is eltűri az a vénség. Lucy nem volt bent?
- De igen! De ő sem tudta elintézni. Nagyon mellé nyúlt most a húgom. És még anyára dühös.
(Charlie szemszöge)
A nagyterem ajtaja elé lopóztam és hallgatózni kezdtem.
- Nem válogathatunk tovább! A románok egyre erősebbek, alig tudtam meglépni előlük. Katonákat kell szereznünk Alec. Minél gyorsabban! – szónokolt Chriss.
- De honnan? – kérdezte Demetri. – Különleges vámpírokra van szükségünk, akármilyen szedett-vedettek nem felelnek meg.
- Régen annyian voltak, akik bármit megtettek volna azért, hogy csatlakozhassanak. Én felkeresem őket! – ismertem fel anya hangját. – Holnap úgy is elutazok Félixszel, majd egy kis kerülővel térünk vissza.
- Ketten veszélyes lehet! – hallottam apát.
- Nem lesz gond! Igaz Félix?
- Hát, persze Lucy. Több kell pár ugráló románnál, hogy kettőnket megijesszenek. – hallottam a hangján, hogy mosolyog.
- Rendben! – ment bele apa. Majd lépteket hallottam az ajtó felé közeledni. Arrébb léptem, hogy belém ne ütközzön a kilépő. Anya volt az, felém nézett, nem láthatott, de tudtam, hogy tudja, hogy ott vagyok. Megragadta a fülem és behúzott a terembe.
- Aúúú! Anya, eresz! – kiabáltam és újra láthatóvá váltam.
- Nem illik hallgatózni Charlie! – mosolygott.
- Mennyit hallottál? –kérdezte apa.
- Mindent! – válaszolt helyettem anya. – Most pedig gyere pakolni, mert Hanna és Jeremy felkutatta utánad egész Volterrát. – fogta meg a kezem és kihúzott a teremből. – Ha Jane visszatér az útjáról. – fordult vissza. – Küldjétek el Afrikába és Ázsiába, ott is vannak vámpírok, akik szívesen csatlakoznának.
(Alec szemszöge)
- Alec!
- Igen Félix?
- Jeremy is szeretne katonáskodni. Vegyük be őt is ezekbe a bulikba.
- Hát nem is tudom… Nem félsz, hogy baja esik?
- Tud ő magára vigyázni!
- Viktor? Demetri?
- Majd elkezdem kiképezni, amíg nem leszel itt Félix. – mondta Dem.
- Rendben!
- Chriss, pihend ki magad. Megterhelő lehetett ez a küldetés. – mondta Heidi és kikísérte.
(Hanna szemszöge)
- Kész végeztem! Én ezt nem bírom tovább Charlie. – borult ki anya. – Elküldelek Carlislenékhoz, hátha ott benő a fejed lágya! Most, hogy kirúgtak a suliból, nincs más választásom.
- Ezt nem teheted! Nem küldhetsz el itthonról, mert nem megyek.
- Már meg is beszéltem Carlislenal szívesen fogadnak. Pakolj be mindent, amire szükséged van. Holnap indul a gép.
- Nem megyek és kész! Nem mondhatod meg, hogy mit tegyek!
- Charlie! – néztem rá kérlelően.
- De igenis meg mondhatom! Félix és én fogunk elkísérni! Indulj pakolni!
- Utállak! – kiáltott anyára, láthatatlanná vált és elrohant.
- Charlie!
- Hagyd, Hanna! Majd megbékél.
- Nem gondolta komolyan. – öleltem át anyát. Ő csak mosolygott.
(Lucy szemszöge)
- Jól tetted! Teljesen elvadult már!
- Igen, tudom Alec. De mérhetetlenül fáj! – megcsókolt és magához ölelt.
- Szeretlek és ő is szeret! A suli majd kineveli! Gyere menjük ma még meglátogat minket egy vámpír akinek rendeznünk kell a sorsát.
- Nehéz kétfelé is erősnek mutatkozni!
- De nagyon jól csinálod! – csókolt meg, már majdnem elértük a nagytermet, de Hanna kiabált utánunk.
- Anya, apa!
- Igen, kicsim? – nézett rá Alec. Olyan fiatalnak néz ki, mint a saját lánya. Olyan furcsa ez.
- Jeremyvel lemegyünk a városba. Veszünk egy-két dolgot Charlienak.
- Rendben! – mosolygott rá. – De vigyázatok magatokra.
(Hanna szemszöge)
- Jeremy! Jeremy! – futottam felé, az egyik utcában deszkázott az ember barátaival. Éppen mutatványt csinált a gördeszkájával és orra esett a hívásomra. – Bocsi!
- Semmi gond! Mi a baj! – megfogtam a kezét és magam után húztam. – Hová megyünk?
- Gyere már Jeremy meg kell találnunk!
- Kit?
- A húgomat!
- Mert hol van?
- Ha tudnám nem akarnám megkeresni nem gondolod.
- Mi a baj? – fogta meg a kezem és összekulcsoltuk az ujjaink.
- Anya elküldi őt a Cullenékhez, egyedül és most megsértődött. Félek, hogy valami olyat csinál, amit később megbán.
- Gyerünk! – hagyott ott mindent az utca közepén.
- A deszkád?
- Ó, persze.
- Jer, most hová mész? – kérdezte a haverja.
- Dolgom van, majd kereslek Logan. – kiáltott vissza neki, majd meg fogta a kezem és futni kezdett.
- A kirúgás miatt küldik el?
- Igen! Nem tudom miért kellett kidobni a dirinek! – panaszkodtam.
- Felrobbantotta a kémia termet, direkt és még fel is pofozta a dirit. Nem gondolhatta, hogy ezt is eltűri az a vénség. Lucy nem volt bent?
- De igen! De ő sem tudta elintézni. Nagyon mellé nyúlt most a húgom. És még anyára dühös.
(Charlie szemszöge)
A nagyterem ajtaja elé lopóztam és hallgatózni kezdtem.
- Nem válogathatunk tovább! A románok egyre erősebbek, alig tudtam meglépni előlük. Katonákat kell szereznünk Alec. Minél gyorsabban! – szónokolt Chriss.
- De honnan? – kérdezte Demetri. – Különleges vámpírokra van szükségünk, akármilyen szedett-vedettek nem felelnek meg.
- Régen annyian voltak, akik bármit megtettek volna azért, hogy csatlakozhassanak. Én felkeresem őket! – ismertem fel anya hangját. – Holnap úgy is elutazok Félixszel, majd egy kis kerülővel térünk vissza.
- Ketten veszélyes lehet! – hallottam apát.
- Nem lesz gond! Igaz Félix?
- Hát, persze Lucy. Több kell pár ugráló románnál, hogy kettőnket megijesszenek. – hallottam a hangján, hogy mosolyog.
- Rendben! – ment bele apa. Majd lépteket hallottam az ajtó felé közeledni. Arrébb léptem, hogy belém ne ütközzön a kilépő. Anya volt az, felém nézett, nem láthatott, de tudtam, hogy tudja, hogy ott vagyok. Megragadta a fülem és behúzott a terembe.
- Aúúú! Anya, eresz! – kiabáltam és újra láthatóvá váltam.
- Nem illik hallgatózni Charlie! – mosolygott.
- Mennyit hallottál? –kérdezte apa.
- Mindent! – válaszolt helyettem anya. – Most pedig gyere pakolni, mert Hanna és Jeremy felkutatta utánad egész Volterrát. – fogta meg a kezem és kihúzott a teremből. – Ha Jane visszatér az útjáról. – fordult vissza. – Küldjétek el Afrikába és Ázsiába, ott is vannak vámpírok, akik szívesen csatlakoznának.
(Alec szemszöge)
- Alec!
- Igen Félix?
- Jeremy is szeretne katonáskodni. Vegyük be őt is ezekbe a bulikba.
- Hát nem is tudom… Nem félsz, hogy baja esik?
- Tud ő magára vigyázni!
- Viktor? Demetri?
- Majd elkezdem kiképezni, amíg nem leszel itt Félix. – mondta Dem.
- Rendben!
- Chriss, pihend ki magad. Megterhelő lehetett ez a küldetés. – mondta Heidi és kikísérte.
A nagy választás II.:Előszó
Előszó, alias 30 év rövid összefoglalása
Volturi:
Lucy megszülte az ikreket. Akik között különleges kapcsolat van. Hanna nyugodtabb, megfontoltabb és megértőbb lány. Charlie pedig szeleburdi, makacs, törtető típus. Nem jár iskolába vagy ha bemegy valamit mindig csinál, amit nem kéne. Emiatt lesz a bonyodalom.
Sam és Jeremy Gianna és Félix gyermekei. Samet különösebb gondok nélkül megszülte. Olyan kevés vérveszteséggel, hogy nem kellett átváltoztatni.
Így két évvel később újra teherbe esett és megszülte Jeremyt. A szülésbe belehalt, nem volt elég gyors a méreg. Előbb leállt a szíve.
Sam évekig Jeremyt hibáztatta ezért. Így a fiúnak az ikrekkel testvériesebb a kapcsolata. Sam végül összejött Chrissel. Amiért Félix majdnem agyonverte a fiút. Demetrinek és Alecnek kellett közbelépni.
Cullen:
Carlisle dokiék 30 év után visszaköltöznek Forksba és újra kezdik a sulit.
Volturi:
Lucy megszülte az ikreket. Akik között különleges kapcsolat van. Hanna nyugodtabb, megfontoltabb és megértőbb lány. Charlie pedig szeleburdi, makacs, törtető típus. Nem jár iskolába vagy ha bemegy valamit mindig csinál, amit nem kéne. Emiatt lesz a bonyodalom.
Sam és Jeremy Gianna és Félix gyermekei. Samet különösebb gondok nélkül megszülte. Olyan kevés vérveszteséggel, hogy nem kellett átváltoztatni.
Így két évvel később újra teherbe esett és megszülte Jeremyt. A szülésbe belehalt, nem volt elég gyors a méreg. Előbb leállt a szíve.
Sam évekig Jeremyt hibáztatta ezért. Így a fiúnak az ikrekkel testvériesebb a kapcsolata. Sam végül összejött Chrissel. Amiért Félix majdnem agyonverte a fiút. Demetrinek és Alecnek kellett közbelépni.
Cullen:
Carlisle dokiék 30 év után visszaköltöznek Forksba és újra kezdik a sulit.
2010. május 10., hétfő
Utolsó lépések II.: The End!
Sziasztok!
Bocsi, hogy nem tettem fel előbb, de 2 oldalnyi szöveget kellett megtanulnom holnapra németül! :( Remélem nem haragudtok! :)
Puszi! Jó olvasást!:)
(Lucy szemszöge)
Ha győzni akarunk gyorsan kell cselekedni. Amilyen gyorsan csak tudtam felpattantam és a furcsa lányra vetettem magam. Nem tudtam megölni, mert ellökött magától neki a falnak, de Jane végre végezhetett vele.
- Na végre! – szólt Jane. – Köszi Lucy! – csak mosolyogtam rá válaszként.
Felvontam Bella pajzsát, de mire visszafordultam Selena nem volt sehol.
- A francba! Megszökött!
Nyertünk. De milyen áron? A Volturiból ketten meghaltak és az árulók is. Heidi előkerült, de Chelseanek nem volt ekkora szerencséje.
Már csak Caius és Amelia volt életben. Nem voltak veszélyesek ránk, mert Alec blokkolta a nő erejét. Amint tudta használni az adottságát, elmúltak a képzelgései és már győztünk is.
- Testvérem! – lépett hozzájuk a Mester. – Elárultál! Az árulás büntetése pedig halál! Égessétek el őket!
- Rohadjatok meg mind! Aro és Marcus a szellemem kísértsen titeket a halálotok napjáig! – üvöltözött Caius a lángok közül is.
Meginogtam, a hasamba borzasztó fájdalom nyilallt.
Összegömbölyödve rogytam a földre.
- Lucy! – Alec kétségbeesetten rohant hozzám.
- A baba… - ennyit tudtam kinyögni, mert a fájdalom újra átjárt.
- Hívjátok fel Carlislet! Gyorsan!
- Hívom! – kiáltotta Alice. Észre se vettem mikor tért vissza.
- Nyugodj meg drágám! Segítek a fájdalmadon! – lassan elvesztettem az érzékeimet. Tudtam Alec csinálja ezt velem. – Mindjárt jobb lesz! – súgta még utoljára, majd tudatlanságba süppedtem.
(Alec szemszöge)
Lucynek elmúltak a fájdalmai, olyan volt mintha aludna. A karomba vettem és felvittem a szobánkba.
- Carlisle mindjárt itt lesz! – mondta Alice. – Siet, ahogy tud!
- Köszönöm! – Lucy mellett ültem. Néztem ahogy alszik és reménykedtem. Remélem megtudja menteni Carlisle.
Három órába telt még ideért, a repülőút miatt.
- Mi történt, fiam? – kérdezte amint belépett.
- Egyszer csak összeesett és azt mondta, hogy a baba. Rendbe jön Carlisle? Ugye rendbe jön?
- Nem tudom Alec! Menj ki, megvizsgálom. – engedelmeskedtem nem akartam tovább húzni az időt.
Amint kiértem a húgom támadott le.
- Minek ide Carlisle? És mi baja Lucynek?
- Majd elmondom bent a nagyteremben mindenki előtt, aki számít.
Beléptünk a terembe. Bent volt Aro, Marcus, Jane, Chriss, Viktor, Dem, Félix, Alex, Heidi és Gianna. Azok, akikhez a legtöbb érzés kötött. Kb. az egész megmaradt Volturi.
- Nos? – nézett rám Jane. – Mond már!
- Alec, csak rád várunk! – bíztatott Aro.
- Szóval, - vettem egy nagy levegőt. - mint tudjátok Lucy nem teljesen vámpír. Egy negyed rész ember. – nem tudtam hogyan mondjam el. De nem hagyhatom félbe.
- Gyerünk már! – sürgetett a húgom, mire Viktor mérgesen nézett rá.
- Nem hittük volna, hogy valaha ilyen áldásban lesz részünk. Lucy egy ideje furcsaán érezte magát. Emberi ételt fogyasztott. Ez volt az egyik oka, hogy elmentünk Cullenékhez, hogy Carlisle megvizsgálja. – nagyot sóhajtottam, most jön a lényeg. – A vizsgálatból kiderült, hogy Lucy…hogy Lucy… Lucy terhes. – mindenki csodálkozott. Bella óta Lucy fejében többször megfordult, hogy hátha neki is lehet gyereke, de egészen eddig nem jött össze. Már épp kezdett róla lemondani erre tessék, most történik meg vele. És lehet, hogy el is vesztette a babát.
- Ez biztos? – kérdezte meg Viktor.
- Igen, de lehet, hogy elvesztette a kicsit. – a végét már csak suttogtam, de biztos vagyok benne, hogy mindenki hallotta.
- És te Alice? Minek köszönhetjük a látogatásod? – kérdezte hirtelen Aro, hogy megtörje a csendet.
- Csak itt szerettem volna lenni Lucyvel. Hogy segítsek! – suttogta a lány. Majd felnézett mosolyogva. – Megnyugodhatsz Alec! – nézett rám és huncutul mosolygott. – Aro!
- Igen?
- Caius azt mondta, hogy a felesége meghalt. Mi történt?
- Ezt majd kérdezd Lucytől. Ő volt vele.
Carlisle végre kijött Lucytől.
- Hogy van? – rohantam le.
- Jobban. Már nincsenek fájdalmai.
- A kicsi?
- Jól vannak, de nem sokon múlt.
- Jól vannak? – értetlenkedtem.
- Igen, ikrek. Két kislány. - leesett az állam, szinte hallani véltem, ahogy koppan a padlón.
- Lucy ezt nem is mondta!
- Mert ő sem tudta, mostanáig. Amikor nálam jártatok még nem lehetett látni a felvételeken. De mostmár biztos, hogy ikrek.
- Köszönöm Carlisle!
- Nincs mit! Maradnék még egy darabig amíg meg nem születnek. Beszélek Aroval, te menj csak be hozzá. – épp be akartam lépni, de – Még el nem felejtem, majd Edwardék is utánam jönnek. Aggódnak!
- Persze, megértem!
- Lucy, kicsim! – léptem be. Háttal feküdt nem láthattam az arcát, de tudtam, hogy sír. Közelebb mentem és magamhoz öleltem. – Semmi gond! Lucy, nyugodj meg!
- Borzasztó anya vagyok! Hallgatnom kellett volna rád! – sírta.
- Nem, nem. Nem vagy rossz anya! Te vagy a világ legjobb anyukája! – tovább sírt, nem tudtam megvigasztalni. Most nekem se sikerült.
- Majdnem meghaltak miattam.
- Hiszen gyerekeink lesznek, Lucy! Szükségük van rád! Szükségük van az anyjukra! – tettem a kezem a hasára. – És nekem is szükségem van rátok, rád! – súgtam, majd megcsókoltam. Végre abbahagyta a sírást. – És mi lesz a nevük?
- Gondoltam lehetne az egyik Hanna Jane Volturi.
- Jane örülni fog!
- Hiszen ő lesz a keresztanya, ahogy megbeszéltük.
- És a másik?
- Nem tudom! Mondd meg te?
- Legyen Charlie Alice Volturi. Alice biztosan örülne!
- Köszi, köszi! – rohant be Alice. – Nagyon aranyos tőletek! – mi Lucyvel csak nevettünk rajta.
Szépen sorjában mindenki meglátogatta. Gratulálta a gyerekeinkhez és, hogy Lucy jól van. Jane majd kiugrott a bőréből, amikor megtudta a baba nevét.
Edwardék most az egyszer nem csaptak fesztivált az itt töltött idő alatt.
(4 nap múlva, Lucy szemszöge)
- Most mi lesz a Volturival Mester? – kérdezte Chriss.
- Nekünk már leáldozott. Túl sokáig voltunk hatalmon. Változtatni kell.
- Ez azt jelenti, hogy vége a Volturinak? – Jane teljesen kétségbe esett.
- Nem, ez azt jelenti, hogy én és Marcus lemondunk. – az összes vámpír a teremben elképedt. – Átadjuk a helyünk nektek, fiataloknak. Demetri vállalod-e ezt a feladatott Caius helyett? El vállalod-e, hogy tovább vezeted a Volturit és megtartatod a törvényeinket?
- Vállalom Mester! – hajolt meg Dem.
- Viktor, - szólt Marcus. – vállalod-e, hogy a helyembe lépsz a Volturi vezetésében? – Jane arca felragyogott a csodálattól.
- Igen, Marcus Mester, vállalom. – hajolt meg Viktor is.
- Alec, - nézett Aro a férjemre. Alec nem tudta leplezni az érzelmeit tisztán látszott a meglepődés az arcán. – vállalod-e, hogy vezeted a Volturit? Hogy a helyembe lépsz és próbálsz mindig a legjobban dönteni? Hogy betartatod a törvényeinket?
- Nem érdemlem meg, Mester! – hajtotta le a fejét Alec.
- Miért Alec?
- Mert nem egyszer tévedtem már, rossz döntéseket hoztam. Didyme is miattam halt meg!
- Miből gondolod, hogy bármikor is rosszul döntöttél? A hibáink hozzánk tartoznak, Alec. Én is hoztam hibás döntéseket. Nálad alkalmasabb vámpír nincs. Vállalod akkor hát?
- Igen, Mester. Köszönöm.
- Rendben ezt elintéztük.
- És veletek mi lesz? – kérdezte Alice.
- Én elmegyek a Delina klánhoz Eleazor barátommal már megbeszéltem és szívesen fogadnak. Apró feltételekkel persze! – mondta Marcus. Úgy láttam mintha végre ragyogna az arca.
- Én pedig, ha nem küldtük el, maradnék még egy ideig a Volturiban. Sulpicia és én együtt szeretnénk gondok nélkül tölteni az életünket. – nézett körbe Aro. – Lesz előtettek feladat bőven, de megbirkóztok vele. Tudom! Most pedig elkezdem tölteni a nyugdíjas éveimet.
Közelebb léptem Alechez és átöleltem. Boldog voltam végre, úgy döntöttem a jelennek élek és elfelejtem a múltat, amennyire eltudom, persze.
The End!!!!!!
Sziasztok!
Azok a kérdések, amik megválaszolatlanok maradtak, majd A Nagy Választás kettőben! ;)
Bocsi, hogy nem tettem fel előbb, de 2 oldalnyi szöveget kellett megtanulnom holnapra németül! :( Remélem nem haragudtok! :)
Puszi! Jó olvasást!:)
(Lucy szemszöge)
Ha győzni akarunk gyorsan kell cselekedni. Amilyen gyorsan csak tudtam felpattantam és a furcsa lányra vetettem magam. Nem tudtam megölni, mert ellökött magától neki a falnak, de Jane végre végezhetett vele.
- Na végre! – szólt Jane. – Köszi Lucy! – csak mosolyogtam rá válaszként.
Felvontam Bella pajzsát, de mire visszafordultam Selena nem volt sehol.
- A francba! Megszökött!
Nyertünk. De milyen áron? A Volturiból ketten meghaltak és az árulók is. Heidi előkerült, de Chelseanek nem volt ekkora szerencséje.
Már csak Caius és Amelia volt életben. Nem voltak veszélyesek ránk, mert Alec blokkolta a nő erejét. Amint tudta használni az adottságát, elmúltak a képzelgései és már győztünk is.
- Testvérem! – lépett hozzájuk a Mester. – Elárultál! Az árulás büntetése pedig halál! Égessétek el őket!
- Rohadjatok meg mind! Aro és Marcus a szellemem kísértsen titeket a halálotok napjáig! – üvöltözött Caius a lángok közül is.
Meginogtam, a hasamba borzasztó fájdalom nyilallt.
Összegömbölyödve rogytam a földre.
- Lucy! – Alec kétségbeesetten rohant hozzám.
- A baba… - ennyit tudtam kinyögni, mert a fájdalom újra átjárt.
- Hívjátok fel Carlislet! Gyorsan!
- Hívom! – kiáltotta Alice. Észre se vettem mikor tért vissza.
- Nyugodj meg drágám! Segítek a fájdalmadon! – lassan elvesztettem az érzékeimet. Tudtam Alec csinálja ezt velem. – Mindjárt jobb lesz! – súgta még utoljára, majd tudatlanságba süppedtem.
(Alec szemszöge)
Lucynek elmúltak a fájdalmai, olyan volt mintha aludna. A karomba vettem és felvittem a szobánkba.
- Carlisle mindjárt itt lesz! – mondta Alice. – Siet, ahogy tud!
- Köszönöm! – Lucy mellett ültem. Néztem ahogy alszik és reménykedtem. Remélem megtudja menteni Carlisle.
Három órába telt még ideért, a repülőút miatt.
- Mi történt, fiam? – kérdezte amint belépett.
- Egyszer csak összeesett és azt mondta, hogy a baba. Rendbe jön Carlisle? Ugye rendbe jön?
- Nem tudom Alec! Menj ki, megvizsgálom. – engedelmeskedtem nem akartam tovább húzni az időt.
Amint kiértem a húgom támadott le.
- Minek ide Carlisle? És mi baja Lucynek?
- Majd elmondom bent a nagyteremben mindenki előtt, aki számít.
Beléptünk a terembe. Bent volt Aro, Marcus, Jane, Chriss, Viktor, Dem, Félix, Alex, Heidi és Gianna. Azok, akikhez a legtöbb érzés kötött. Kb. az egész megmaradt Volturi.
- Nos? – nézett rám Jane. – Mond már!
- Alec, csak rád várunk! – bíztatott Aro.
- Szóval, - vettem egy nagy levegőt. - mint tudjátok Lucy nem teljesen vámpír. Egy negyed rész ember. – nem tudtam hogyan mondjam el. De nem hagyhatom félbe.
- Gyerünk már! – sürgetett a húgom, mire Viktor mérgesen nézett rá.
- Nem hittük volna, hogy valaha ilyen áldásban lesz részünk. Lucy egy ideje furcsaán érezte magát. Emberi ételt fogyasztott. Ez volt az egyik oka, hogy elmentünk Cullenékhez, hogy Carlisle megvizsgálja. – nagyot sóhajtottam, most jön a lényeg. – A vizsgálatból kiderült, hogy Lucy…hogy Lucy… Lucy terhes. – mindenki csodálkozott. Bella óta Lucy fejében többször megfordult, hogy hátha neki is lehet gyereke, de egészen eddig nem jött össze. Már épp kezdett róla lemondani erre tessék, most történik meg vele. És lehet, hogy el is vesztette a babát.
- Ez biztos? – kérdezte meg Viktor.
- Igen, de lehet, hogy elvesztette a kicsit. – a végét már csak suttogtam, de biztos vagyok benne, hogy mindenki hallotta.
- És te Alice? Minek köszönhetjük a látogatásod? – kérdezte hirtelen Aro, hogy megtörje a csendet.
- Csak itt szerettem volna lenni Lucyvel. Hogy segítsek! – suttogta a lány. Majd felnézett mosolyogva. – Megnyugodhatsz Alec! – nézett rám és huncutul mosolygott. – Aro!
- Igen?
- Caius azt mondta, hogy a felesége meghalt. Mi történt?
- Ezt majd kérdezd Lucytől. Ő volt vele.
Carlisle végre kijött Lucytől.
- Hogy van? – rohantam le.
- Jobban. Már nincsenek fájdalmai.
- A kicsi?
- Jól vannak, de nem sokon múlt.
- Jól vannak? – értetlenkedtem.
- Igen, ikrek. Két kislány. - leesett az állam, szinte hallani véltem, ahogy koppan a padlón.
- Lucy ezt nem is mondta!
- Mert ő sem tudta, mostanáig. Amikor nálam jártatok még nem lehetett látni a felvételeken. De mostmár biztos, hogy ikrek.
- Köszönöm Carlisle!
- Nincs mit! Maradnék még egy darabig amíg meg nem születnek. Beszélek Aroval, te menj csak be hozzá. – épp be akartam lépni, de – Még el nem felejtem, majd Edwardék is utánam jönnek. Aggódnak!
- Persze, megértem!
- Lucy, kicsim! – léptem be. Háttal feküdt nem láthattam az arcát, de tudtam, hogy sír. Közelebb mentem és magamhoz öleltem. – Semmi gond! Lucy, nyugodj meg!
- Borzasztó anya vagyok! Hallgatnom kellett volna rád! – sírta.
- Nem, nem. Nem vagy rossz anya! Te vagy a világ legjobb anyukája! – tovább sírt, nem tudtam megvigasztalni. Most nekem se sikerült.
- Majdnem meghaltak miattam.
- Hiszen gyerekeink lesznek, Lucy! Szükségük van rád! Szükségük van az anyjukra! – tettem a kezem a hasára. – És nekem is szükségem van rátok, rád! – súgtam, majd megcsókoltam. Végre abbahagyta a sírást. – És mi lesz a nevük?
- Gondoltam lehetne az egyik Hanna Jane Volturi.
- Jane örülni fog!
- Hiszen ő lesz a keresztanya, ahogy megbeszéltük.
- És a másik?
- Nem tudom! Mondd meg te?
- Legyen Charlie Alice Volturi. Alice biztosan örülne!
- Köszi, köszi! – rohant be Alice. – Nagyon aranyos tőletek! – mi Lucyvel csak nevettünk rajta.
Szépen sorjában mindenki meglátogatta. Gratulálta a gyerekeinkhez és, hogy Lucy jól van. Jane majd kiugrott a bőréből, amikor megtudta a baba nevét.
Edwardék most az egyszer nem csaptak fesztivált az itt töltött idő alatt.
(4 nap múlva, Lucy szemszöge)
- Most mi lesz a Volturival Mester? – kérdezte Chriss.
- Nekünk már leáldozott. Túl sokáig voltunk hatalmon. Változtatni kell.
- Ez azt jelenti, hogy vége a Volturinak? – Jane teljesen kétségbe esett.
- Nem, ez azt jelenti, hogy én és Marcus lemondunk. – az összes vámpír a teremben elképedt. – Átadjuk a helyünk nektek, fiataloknak. Demetri vállalod-e ezt a feladatott Caius helyett? El vállalod-e, hogy tovább vezeted a Volturit és megtartatod a törvényeinket?
- Vállalom Mester! – hajolt meg Dem.
- Viktor, - szólt Marcus. – vállalod-e, hogy a helyembe lépsz a Volturi vezetésében? – Jane arca felragyogott a csodálattól.
- Igen, Marcus Mester, vállalom. – hajolt meg Viktor is.
- Alec, - nézett Aro a férjemre. Alec nem tudta leplezni az érzelmeit tisztán látszott a meglepődés az arcán. – vállalod-e, hogy vezeted a Volturit? Hogy a helyembe lépsz és próbálsz mindig a legjobban dönteni? Hogy betartatod a törvényeinket?
- Nem érdemlem meg, Mester! – hajtotta le a fejét Alec.
- Miért Alec?
- Mert nem egyszer tévedtem már, rossz döntéseket hoztam. Didyme is miattam halt meg!
- Miből gondolod, hogy bármikor is rosszul döntöttél? A hibáink hozzánk tartoznak, Alec. Én is hoztam hibás döntéseket. Nálad alkalmasabb vámpír nincs. Vállalod akkor hát?
- Igen, Mester. Köszönöm.
- Rendben ezt elintéztük.
- És veletek mi lesz? – kérdezte Alice.
- Én elmegyek a Delina klánhoz Eleazor barátommal már megbeszéltem és szívesen fogadnak. Apró feltételekkel persze! – mondta Marcus. Úgy láttam mintha végre ragyogna az arca.
- Én pedig, ha nem küldtük el, maradnék még egy ideig a Volturiban. Sulpicia és én együtt szeretnénk gondok nélkül tölteni az életünket. – nézett körbe Aro. – Lesz előtettek feladat bőven, de megbirkóztok vele. Tudom! Most pedig elkezdem tölteni a nyugdíjas éveimet.
Közelebb léptem Alechez és átöleltem. Boldog voltam végre, úgy döntöttem a jelennek élek és elfelejtem a múltat, amennyire eltudom, persze.
The End!!!!!!
Sziasztok!
Azok a kérdések, amik megválaszolatlanok maradtak, majd A Nagy Választás kettőben! ;)
2010. május 9., vasárnap
45. fejezet: Utolsó lépések I.
Sziasztok!
Itt van az utolsó feji első fele. Remélem tetszik! :)
(Lucy szemszöge, 1 héttel késsőbb)
Alicet kísértük befelé Aleckel, amikor olyasmivel találtuk magunkat szembe amire sosem számítottunk volna. Még Alice se látta előre.
Selena állt elénk az elméjét gondosan elrejtette. Majd mosolyogva mindhármunkba áramot vezetett. Alice sikítva rogyott a földre. Én és Alec is a földre estünk, de nem adtuk meg neki azt az örömet, hogy üvöltünk fájdalmunkban.
- A Mester már vár titeket! – mondta és abba hagyta a kínzásunk.
- Ezt miért? – morogtam.
- Fogd be! – lökött meg hátulról Amelia és már Sophia is ott állt.
- Mit akartok?
- Mondtam, hogy fogd be! – ekkor furcsa dolgokat kezdtem látni. Sikítottak a fejemben, tűzön égtem el, levágták a fejem, majd vízbe fojtottak. Színek villództak előttem. Tehetetlen voltam, zuhantam, nem tudtam mozdul. Közben messziről Alec hangját hallottam és ekkor jöttem rá, hogy én sikítok.
- Amelia! – üvöltötte Alec. – Hagyd ezt abba!
- Most kezd vicces lenni! Milyen sokáig bírja, még jelét se mutatja az őrületlennek! – életem legrosszabb emlékeit éltem újra.
- Lucy! – hallottam Alec elkeseredett hangját a távolból. – Nem tudlak megvédeni titeket, sajnálom!
- Normálisan kell a Mesternek! Bolonddal nem megyünk semmire. – utasított Selena.
Elmúltak a képzelgések. Felfordult a gyomrom, úgy éreztem mindjárt hányok.
- Lucy! – szólt Alec. – Engedj te büdös dög!
- Nincs semmi bajom! – próbáltam megnyugtatni, de a hangom remegett, még mindig reszkettem.
- Még! – röhögött ördögien Selena. Nem tudtam rájönni mi történhet, hogy mit akar Aro. Mit tehettem? És legfőképpen hol van Viktor és Chriss, ők szoktak őrt állni, nem pedig Selena.
- Itt vannak Mester! – hajolt meg Selena. Amelia pedig berúgott a folyosóról a terembe.
- Nagyszerű! Jó munka volt! – hallottam meg Caius hangját.
- Mester? Te? – köhögtem undorodva. Már nem remegett a hangom. Felálltam és csak most láttam. Alec tehetetlenül vergődik Sophia és két másik vámpír fogja le, Alice is hasonló sorson van. – Hol van Aro és Marcus? – a lábam rogyadozott, életemben nem voltam még ilyen gyenge.
- A börtönben. Ahogy Jane, Viktor és a drága öcséd is. Na és még egy jópáran. Akik nem álltak át hozzám. Remélem te megtisztelsz minket, szükségünk lenne rád. – hajolt közel hozzám meg akart csókolni éreztem. Alec morgott mellettem neki is leesett, hogy mit akar Caius.
- Soha! – fordultam el még mielőtt hozzám érhetett volna a szája. Simán megölhetném, de azzal aláírnám Alec és Alice halálos ítéletét. – Mit akarsz tulajdonképpen? Ha ezt meg tudják a vámpírok téged és a csatlósaidat megölnek! És nem esne nehezemre most rögtön szétkürtölni!
- De nem fogod, ugyebár! Hiszen mi lenne szegény kis férjed sorsa? – Alec torkából morgás tört fel amint mellé lépett Caius és megsimogatta az arcát. – Vagy Aliceé? – az húgomhoz sétált és a hajánál fogva elém cibálta.
- Hagyd békén! – morogtam. – Ő nem tehet semmiről! Engedd el!
- Sajnos túl sokat tud! És a feleségem halála óta unatkozom! Te elutasítottál, akkor hát marad ő! – megcsókolta Alicet, akit szintén a hányinger kerülgetett. – Vigyétek őket a tömlöcbe!
- Undorító vagy Caius! – hallottam még Alice hangját, még folytatta valamivel, ami nem tetszett Caiusnak, mert felüvöltött és felpofozta.
- Alice! – kiáltottam. De kivonszoltak a teremből és az erőim semmit se értek. Nem tudtam őket használni.
Bedobtak az egyik tömlöcbe. Azonnal felpattantam, de csak a vasnak szaladtam neki.
- Itt rohadsz meg kicsi Lucy! – mosolygott rám Selena. – Látod Alec engem kellett volna választani. Még dönthetsz jól? – simította végig az arcát, majd megcsókolta.
- Inkább rohadok a börtönbe örökké! – felpofozta a férjemet, olyan erővel, hogy neki szállt a rácsnak.
- Mocskos kurva! – morogtam rá. Majd Alecet is bevágta a mellettem lévő börtönbe.
- Ó nézd csak! Csak nem fáj az igazság! Én jobb vagyok nálad Lucyke! – majd nevetve távozott.
Még egyet belerúgtam a vasban, majd sírva fakadtam. Nem tudtam megvédi Alicet, pedig csak ennyit kért tőlem Jasper. Caius karjaiban van és ki tudja most mit tesz vele.
- Légy erős Alice valamit kitalálok! – súgtam. Alec azóta nyugtatni próbált és a hátamat simogatta már amennyire elért a szomszéd cellából.
- Meg fogjuk menteni! – hallottam meg Aro hangját. A cellám végéből.
- És hogyan Mester? Az erőm semmit sem ér. Nem… - csuklott el a hangom. - Nem tudok tüzet gyújtani.
- Mert Caius talált egy vámpírt aki segít neki. Blokkolja az erődet, vagyis inkább elhiteti veled, hogy nem tudod használni. Így bár azt hiszed próbálkozol, de mégsem teszed.
- Ki ő?
- Nem tudom, de ott ül a sarokban! – mutatott Aro az cellánk melletti sarokra. Egy ősz hajú, de mégis fiatal lány mosolyogott rám. Ijesztő volt. Földöntúli mindent tudó szemei voltak, amik szinte égettek. Átjárt a hideg. Féltem ettől a szempártól.
Két órája voltunk a cellában. Végig hallgattam a történteket. Selena, Amelia és ez a furcsa lány elkapták Arot és Janet három napja. A többiek nem tehettek semmit. Túl sok volt az áruló. Aroék meghaltak volna, ha megtámadják őket.
Egyszer csak kinyílt az ajtó. Alex ügetett le a lépcsőn.
- Menj csak enni. Leváltalak!
- Caius? Ő mondta?
- Igen, ő parancsolta! – gúnyolódott a lánnyal - Menj már, még mielőtt meggondolom magam! – a lány el is tűnt.
- Mocskos áruló! – sziszegte Jane.
- Nyugi, nyugi! Én jó fiú vagyok! – mosolyogott Alex. – Selena szólt az árulásról, így hát beadtam neki, hogy velük vagyok. Micsoda egy hülye liba!
- Persze higgyük is el!
- Nálam a kulcs! Egy pillanat és kint vagytok! Ja, és Lucy, Alice miatt ne aggódj elrejtettem. Caius egy ujjal se ért hozzá. Még időben érkeztem. Bár volt egy kis gond vele, mert nem akart elmenni, de rávettem. Azóta már rájöhettek a cselre.
- Miből gondolod? – kérdeztem kilépve a cellámból. Mert odafentről Caius mérges üvöltése hallatszott.
- Sanda gyanú! – mosolygott – Észre vehette, hogy az újdonsült szerelme nincs a nászlakosztályban. – mosolygott huncutul Alex, miközben kiengedte Janet és a férjemet.
- Hová vitted? – kérdezte tőle Alec, miután megölelt engem.
- A baseball pályánkra, majd elmagyaráztam neki az utat a repülőtérre. Egy kis kerülővel. Ezen a helyen biztos, hogy nem keresik. Mert Alice nem ismerheti.
- Cseles terv! – jegyezte meg Chriss.
- Most van más dolgunk is, mint Alex hősiséget dicsérni. – szólt Viktor.
- Igaz! Az a kis görcs csajszi az enyém. – mondta Jane.
- Selena pedig az enyém. – mondtam és már rohantam is felfelé a lépcsőn, de Alec elkaptam a karom. – Hé! – néztem rá.
- Nem, nem küzdhetsz meg Selenával. Még a végén bajotok esik! – súgta.
- Nem kérheted azt, hogy a kispadról figyeljem az eseményeket és ha valaki ezért fog meghalni.
- Pedig ezt kérem!
- Nem Alec! Nem lesz semmi bajom… baja! – tettem a kezem a hasamra.
- Minek nem lesz baja? – kérdezte Chriss.
- Majd elmondjuk, ha itt végeztünk! – Alecra néztem, aki megrázta a fejét, de nem hallgattam rá.
- Gianna te maradj itt! – hallottam még Félix szavait.
Egy ideig csak a saját testi erőnkre hagyatkozhatunk. Remélem Jane gyorsan végez a csajjal.
- Szia Selena! – álltam elé.
- Szeretnél még kapni egy kis áramot. – már lőtt is felém, de elugrottam. – Most végre kiélhetem magam. Meghalsz!
- Ebben nem lennék olyan biztos. – vicsorogtam és ráugrottam. Össze kellett szednem magam, még mindig nem voltam teljesen jól.
Üvöltés ütötte meg a fülem. Alec volt az. Ameliaval került szembe.
- Didyme! – kiabálta. – Ne Didyme! – újra élte azt a borzasztó napot, amikor Didymét megölték.
- Alec! – hozzá akartam rohanni, de Selena lebénított az árammal. Körbe néztem és láttam, hogy se Jane, se Viktor és még Chriss se boldogul az ereje nélkül. Chelseat és Demetrit beszorították. Bár Félix megölte Sophiat, de még mindig többen voltak és az erejüket is tudták használni. Heidit pedig sehol se találtam. Remélem nem, nem az nem lehet. Alec a földön ki tudja még meddig bírja. Aro és Marcus is küzdött.
- Ne! Renata vigyázz! – de későn szóltam, vége. Feláldozta magát Aroért.
Vesztésre álltunk! Túl kevesen vagyunk...
Itt van az utolsó feji első fele. Remélem tetszik! :)
(Lucy szemszöge, 1 héttel késsőbb)
Alicet kísértük befelé Aleckel, amikor olyasmivel találtuk magunkat szembe amire sosem számítottunk volna. Még Alice se látta előre.
Selena állt elénk az elméjét gondosan elrejtette. Majd mosolyogva mindhármunkba áramot vezetett. Alice sikítva rogyott a földre. Én és Alec is a földre estünk, de nem adtuk meg neki azt az örömet, hogy üvöltünk fájdalmunkban.
- A Mester már vár titeket! – mondta és abba hagyta a kínzásunk.
- Ezt miért? – morogtam.
- Fogd be! – lökött meg hátulról Amelia és már Sophia is ott állt.
- Mit akartok?
- Mondtam, hogy fogd be! – ekkor furcsa dolgokat kezdtem látni. Sikítottak a fejemben, tűzön égtem el, levágták a fejem, majd vízbe fojtottak. Színek villództak előttem. Tehetetlen voltam, zuhantam, nem tudtam mozdul. Közben messziről Alec hangját hallottam és ekkor jöttem rá, hogy én sikítok.
- Amelia! – üvöltötte Alec. – Hagyd ezt abba!
- Most kezd vicces lenni! Milyen sokáig bírja, még jelét se mutatja az őrületlennek! – életem legrosszabb emlékeit éltem újra.
- Lucy! – hallottam Alec elkeseredett hangját a távolból. – Nem tudlak megvédeni titeket, sajnálom!
- Normálisan kell a Mesternek! Bolonddal nem megyünk semmire. – utasított Selena.
Elmúltak a képzelgések. Felfordult a gyomrom, úgy éreztem mindjárt hányok.
- Lucy! – szólt Alec. – Engedj te büdös dög!
- Nincs semmi bajom! – próbáltam megnyugtatni, de a hangom remegett, még mindig reszkettem.
- Még! – röhögött ördögien Selena. Nem tudtam rájönni mi történhet, hogy mit akar Aro. Mit tehettem? És legfőképpen hol van Viktor és Chriss, ők szoktak őrt állni, nem pedig Selena.
- Itt vannak Mester! – hajolt meg Selena. Amelia pedig berúgott a folyosóról a terembe.
- Nagyszerű! Jó munka volt! – hallottam meg Caius hangját.
- Mester? Te? – köhögtem undorodva. Már nem remegett a hangom. Felálltam és csak most láttam. Alec tehetetlenül vergődik Sophia és két másik vámpír fogja le, Alice is hasonló sorson van. – Hol van Aro és Marcus? – a lábam rogyadozott, életemben nem voltam még ilyen gyenge.
- A börtönben. Ahogy Jane, Viktor és a drága öcséd is. Na és még egy jópáran. Akik nem álltak át hozzám. Remélem te megtisztelsz minket, szükségünk lenne rád. – hajolt közel hozzám meg akart csókolni éreztem. Alec morgott mellettem neki is leesett, hogy mit akar Caius.
- Soha! – fordultam el még mielőtt hozzám érhetett volna a szája. Simán megölhetném, de azzal aláírnám Alec és Alice halálos ítéletét. – Mit akarsz tulajdonképpen? Ha ezt meg tudják a vámpírok téged és a csatlósaidat megölnek! És nem esne nehezemre most rögtön szétkürtölni!
- De nem fogod, ugyebár! Hiszen mi lenne szegény kis férjed sorsa? – Alec torkából morgás tört fel amint mellé lépett Caius és megsimogatta az arcát. – Vagy Aliceé? – az húgomhoz sétált és a hajánál fogva elém cibálta.
- Hagyd békén! – morogtam. – Ő nem tehet semmiről! Engedd el!
- Sajnos túl sokat tud! És a feleségem halála óta unatkozom! Te elutasítottál, akkor hát marad ő! – megcsókolta Alicet, akit szintén a hányinger kerülgetett. – Vigyétek őket a tömlöcbe!
- Undorító vagy Caius! – hallottam még Alice hangját, még folytatta valamivel, ami nem tetszett Caiusnak, mert felüvöltött és felpofozta.
- Alice! – kiáltottam. De kivonszoltak a teremből és az erőim semmit se értek. Nem tudtam őket használni.
Bedobtak az egyik tömlöcbe. Azonnal felpattantam, de csak a vasnak szaladtam neki.
- Itt rohadsz meg kicsi Lucy! – mosolygott rám Selena. – Látod Alec engem kellett volna választani. Még dönthetsz jól? – simította végig az arcát, majd megcsókolta.
- Inkább rohadok a börtönbe örökké! – felpofozta a férjemet, olyan erővel, hogy neki szállt a rácsnak.
- Mocskos kurva! – morogtam rá. Majd Alecet is bevágta a mellettem lévő börtönbe.
- Ó nézd csak! Csak nem fáj az igazság! Én jobb vagyok nálad Lucyke! – majd nevetve távozott.
Még egyet belerúgtam a vasban, majd sírva fakadtam. Nem tudtam megvédi Alicet, pedig csak ennyit kért tőlem Jasper. Caius karjaiban van és ki tudja most mit tesz vele.
- Légy erős Alice valamit kitalálok! – súgtam. Alec azóta nyugtatni próbált és a hátamat simogatta már amennyire elért a szomszéd cellából.
- Meg fogjuk menteni! – hallottam meg Aro hangját. A cellám végéből.
- És hogyan Mester? Az erőm semmit sem ér. Nem… - csuklott el a hangom. - Nem tudok tüzet gyújtani.
- Mert Caius talált egy vámpírt aki segít neki. Blokkolja az erődet, vagyis inkább elhiteti veled, hogy nem tudod használni. Így bár azt hiszed próbálkozol, de mégsem teszed.
- Ki ő?
- Nem tudom, de ott ül a sarokban! – mutatott Aro az cellánk melletti sarokra. Egy ősz hajú, de mégis fiatal lány mosolyogott rám. Ijesztő volt. Földöntúli mindent tudó szemei voltak, amik szinte égettek. Átjárt a hideg. Féltem ettől a szempártól.
Két órája voltunk a cellában. Végig hallgattam a történteket. Selena, Amelia és ez a furcsa lány elkapták Arot és Janet három napja. A többiek nem tehettek semmit. Túl sok volt az áruló. Aroék meghaltak volna, ha megtámadják őket.
Egyszer csak kinyílt az ajtó. Alex ügetett le a lépcsőn.
- Menj csak enni. Leváltalak!
- Caius? Ő mondta?
- Igen, ő parancsolta! – gúnyolódott a lánnyal - Menj már, még mielőtt meggondolom magam! – a lány el is tűnt.
- Mocskos áruló! – sziszegte Jane.
- Nyugi, nyugi! Én jó fiú vagyok! – mosolyogott Alex. – Selena szólt az árulásról, így hát beadtam neki, hogy velük vagyok. Micsoda egy hülye liba!
- Persze higgyük is el!
- Nálam a kulcs! Egy pillanat és kint vagytok! Ja, és Lucy, Alice miatt ne aggódj elrejtettem. Caius egy ujjal se ért hozzá. Még időben érkeztem. Bár volt egy kis gond vele, mert nem akart elmenni, de rávettem. Azóta már rájöhettek a cselre.
- Miből gondolod? – kérdeztem kilépve a cellámból. Mert odafentről Caius mérges üvöltése hallatszott.
- Sanda gyanú! – mosolygott – Észre vehette, hogy az újdonsült szerelme nincs a nászlakosztályban. – mosolygott huncutul Alex, miközben kiengedte Janet és a férjemet.
- Hová vitted? – kérdezte tőle Alec, miután megölelt engem.
- A baseball pályánkra, majd elmagyaráztam neki az utat a repülőtérre. Egy kis kerülővel. Ezen a helyen biztos, hogy nem keresik. Mert Alice nem ismerheti.
- Cseles terv! – jegyezte meg Chriss.
- Most van más dolgunk is, mint Alex hősiséget dicsérni. – szólt Viktor.
- Igaz! Az a kis görcs csajszi az enyém. – mondta Jane.
- Selena pedig az enyém. – mondtam és már rohantam is felfelé a lépcsőn, de Alec elkaptam a karom. – Hé! – néztem rá.
- Nem, nem küzdhetsz meg Selenával. Még a végén bajotok esik! – súgta.
- Nem kérheted azt, hogy a kispadról figyeljem az eseményeket és ha valaki ezért fog meghalni.
- Pedig ezt kérem!
- Nem Alec! Nem lesz semmi bajom… baja! – tettem a kezem a hasamra.
- Minek nem lesz baja? – kérdezte Chriss.
- Majd elmondjuk, ha itt végeztünk! – Alecra néztem, aki megrázta a fejét, de nem hallgattam rá.
- Gianna te maradj itt! – hallottam még Félix szavait.
Egy ideig csak a saját testi erőnkre hagyatkozhatunk. Remélem Jane gyorsan végez a csajjal.
- Szia Selena! – álltam elé.
- Szeretnél még kapni egy kis áramot. – már lőtt is felém, de elugrottam. – Most végre kiélhetem magam. Meghalsz!
- Ebben nem lennék olyan biztos. – vicsorogtam és ráugrottam. Össze kellett szednem magam, még mindig nem voltam teljesen jól.
Üvöltés ütötte meg a fülem. Alec volt az. Ameliaval került szembe.
- Didyme! – kiabálta. – Ne Didyme! – újra élte azt a borzasztó napot, amikor Didymét megölték.
- Alec! – hozzá akartam rohanni, de Selena lebénított az árammal. Körbe néztem és láttam, hogy se Jane, se Viktor és még Chriss se boldogul az ereje nélkül. Chelseat és Demetrit beszorították. Bár Félix megölte Sophiat, de még mindig többen voltak és az erejüket is tudták használni. Heidit pedig sehol se találtam. Remélem nem, nem az nem lehet. Alec a földön ki tudja még meddig bírja. Aro és Marcus is küzdött.
- Ne! Renata vigyázz! – de későn szóltam, vége. Feláldozta magát Aroért.
Vesztésre álltunk! Túl kevesen vagyunk...
2010. május 8., szombat
44. fejezet: "Lucy te meg mit csinálsz ott bent?"
Tarám!!! :) :)
Sziasztok!
Hoztam neketek frisst! Már csak két feji van hátra vagy is egy, csak két részben! :)
Az első részt megkapjátok holnap, ha kommiztok, ha nem akkor hétfőn.
Ezt a fejit pedig egy friss, de nagyon ügyes töri íronak Natalienak ajánlom! :)
Puszi! :)
(Gianna szemszöge, 2 hónappal később)
- Rendben Félix megvarrom!
- Ó, köszönöm. Tudod, hogy én nem értek a tűkhöz. – mondta és egy puszit nyomott az arcomra, majd elrohant.
- Férfiak! – sóhajtottam, épp be akartam lépni a konyhába, amikor valaki a nevemet kiáltotta.
- Gianna! Gianna stop! Stop, stop, stop! – kiabált nekem Alec és elém nyargalt.
- Már rég megálltam. Mi van már?
- Bocsi! Rendelnél nekem egy csokor virágot, ha bent jársz a városban? – nézett rám kiskutya szemekkel.
- Persze! – sóhajtottam.
- Valamit, ami tetszene Lucynek! Én nem értek hozzá, de bízok benned. – kaptam még egy puszit az arcomra. – Köszi!
- Oké! Még valaki valamit? – kiáltottam el magam.
- Igen én! – fordult be Demetri és megállt előttem.
- Igen?
- Heidi üzeni, hogy holnap 2-kor mentek vásárolni. Azt is hozzá tette, hogy már teljesen elhasználódtak a ruháid. Azt hiszem vagy valami ilyesmi. Vagy 3-kor? Ó az istenit, elfelejtettem.
- Kezdesz szenilis lenni Dem! – húztam.
- Haha, nagyon vicces! Mindegy majd még visszajövök.
- Ha én nem lennék! – csóváltam a fejem. – Itt van ez a sok hallhatatlan és még varrni se tudnak. Arról már ne is beszéljünk, hogy mindent elfelejtenek. – léptem végre be a konyhámba. – Hú, de éhes vagyok! – sóhajtottam, elindultam a hűtőhöz, de megtorpantam. Csak egy fenék látszott ki belőle. Közelebb léptem és rájöttem kihez tartozik. – Lucy te meg mit csinálsz ott bent?
- Gianna! – ugrott a hűtőből. – Aúú! Ne ijesztgess most miattad bevertem a fejem. – indult el az ajtó felé.
- Lucy!
- Igen? – fordult meg kelletlenül.
- Mit csináltál ott? Te megetted az ebédem? – vettem ki a ma reggel nagy nehezen beszerzett sült csirkém maradványait.
- Hogy én? Emberi kaját? – mentegetőzött. – Na jó, én voltam. Bocsi megyek és hozok másikat.
- Hagyd csak, majd rendelek pizzát. – legyintettem és már nyúltam is a telefonért, de – Várj csak te eddig nem ettél emberi ételt! Mi van veled?
- Hát… tudod… jelenpillanat fogalmam sincs. Rendelnél nekem is? Vagyis mi a fene van velem? Őő, sonkásat kérek, jó sok sajttal. – én pedig mondtam utána.
- Mindjárt hozzák!
- Majd én elmegyek a futár elé gyorsabb vagyok! – mondta és már ott sem volt.
- Na szép! Fejetetejére állt a világ! A vámpírok megeszik a kajámat. Hát sosem hittem, hogy ilyen gonddal kell szembe néznem. – morogtam.
- Milyen gonddal kell szembe nézned? – kérdezte hirtelen Chriss.
- Ő… izé… Gond? Milyen gond? Halálra rémisztettél, kopoghatnál is néha.
- Bocsi, majd legközelebb. Demetri kért meg, hogy szóljak kettő.
- Mi kettő?
- Azt nem tudom, de kettő.
- Ja, a vársárlás! – ugrott be és a homlokomra csaptam.
- Figyelj csak! Nem láttad véletlenül a fekete semely ingemet?
- A folyosón a második fogason. Ma hoztam a tisztítóból.
- Imádlak Gianna! – puszilt meg ő is.
- Tudom! – sóhajtottam.
- Itt a pizza! – lépett be Lucy. – Chriss! – lepődött meg.
- Te ennyit eszel? – nézett rám Chriss. Lucyre néztem, a kérlelő szemeibe.
- Miért zavar? Nem lehetek farkas éhes?
- A farkasokat csak ne emlegessük, de tőlem! Csak aztán el ne hízz! – kacsintott rám.
- Afelől nem kell aggódnod! Gondoskodtok ti arról.
- Aha, - mondta értetlenül - most megyek! Sziasztok!
- Köszönöm Gianna! Nagyon hálás vagyok!
- Alec se tudja mi?
- Nem igazán! – mondta szégyenkezve.
- Várj egy picit! Te etted meg a tegnapi csoki tortámat is, igaz?
- Nagyon finom volt! Majd veszek másikat, ígérem! – sajnálkozott és beleharapott a pizzába.
- Mindegy! Legalább nem hízok el!
- Ne is törődj Chrissel nincs rajtad semmi felesleg!
- Köszi! Nem akarod elmondani Alecnek?
- De majd igen! De csak aggódna! Nincs semmi bajom, csak rájöttem, hogy finom az emberi kaja.
- Mi a finom? – lépett be Félix és Alec.
- Gianna szerint a pizza! – lökte elém Lucy az egészet.
- Igen, imádom őket! – improvizáltam. - Micsoda illata van! – erre a kijelentésemre a két fiú grimaszt vágott.
- Te tudod! – jegyezte meg Alec.
- Mióta eszel ennyit drágám? – jött közelebb Félix és az ölébe ültetett.
- Hát nem tudom pontosan. Mindig ennyit ettem. – próbáltam magyarázkodni. Alecnek már szintén az ölében ült Lucy. – És ti miért jöttetek? – próbáltam terelni.
- Csak a köpenyemért, de látom korán vagyunk még. De Gianna biztos nem vagy beteg olyan furcsa vagy. – aggódott a szerelmem. – Nem vagy véletlenül…
- Ne mond ki Félix! – rivallt rá Lucy. – Nekem falaz, azért furcsa. – ugrott fel Alec öléből.
- Miért? – lépett utána a férje.
- Az egyik doboz pizza az enyém! – Alecnek leesett az álla. Még vicces is lett volna, ha mások a körülmények. – Jól vagy? – kérdezte Lucy félénken. Alec nem válaszolt csak nézett maga elé hosszú percekig.
- Igen, csak meglepődtem. – rázta meg a fejét, mintha attól felébredne valami álomból.
- Jól értettem, hogy emberi kaját eszel? – kérdezte Félix.
- Igen! – sóhajtott Lucy.
- Csúcs! – örvendezett a szerelmem.
- Miért csúcs? – kérdeztem.
- Mert megnyugodott, hogy nem csaltad meg egy emberrel. – mondta Lucy.
- Te ezt feltételezed rólam?
- Az emberi nők sokat esznek, ha terhesek. És azt hittem, hogy meguntál várni. – suttogta. – Haragszol?
- Nem! – csókoltam meg.
- Várjunk csak akkor te csaltad meg Alecet egy emberrel? – nézett Lucyre.
- Félix! – szóltam rá.
- Nem, dehogy. – mondta Lucy. – Nem feküdtem le még senki mással.
- Tudom! – lépett hozzá közelebb Alec.
- Arra gondoltam, hogy elmegyek Carlislehoz, hátha van valami ötlete.
- Veled megyek! – ölelte át a feleségét.
- Megtennétek, hogy nem mondjátok el senkinek se a látogatásunk célját?
- Persze Lucy! Nem mondunk senkinek semmit, de Arot nem tudjuk kicselezni. – mondtam.
- Sietünk vissza! Hátha addig nem kutakodik. Megyek és beszélek is vele.
- Veled megyek!
- Rendben! – kézen fogva kisétáltak a konyhámból és Arohoz vették az irányt.
- Látod, ha átváltoztatnál, nem kéne az ilyesmiktől félned, mint az, hogy megcsallak! – néztem Félixre.
- Ennyi kockázatot megér az, hogy ember maradj.
- Hajthatatlan vagy! – sóhajtottam fel.
Sziasztok!
Hoztam neketek frisst! Már csak két feji van hátra vagy is egy, csak két részben! :)
Az első részt megkapjátok holnap, ha kommiztok, ha nem akkor hétfőn.
Ezt a fejit pedig egy friss, de nagyon ügyes töri íronak Natalienak ajánlom! :)
Puszi! :)
(Gianna szemszöge, 2 hónappal később)
- Rendben Félix megvarrom!
- Ó, köszönöm. Tudod, hogy én nem értek a tűkhöz. – mondta és egy puszit nyomott az arcomra, majd elrohant.
- Férfiak! – sóhajtottam, épp be akartam lépni a konyhába, amikor valaki a nevemet kiáltotta.
- Gianna! Gianna stop! Stop, stop, stop! – kiabált nekem Alec és elém nyargalt.
- Már rég megálltam. Mi van már?
- Bocsi! Rendelnél nekem egy csokor virágot, ha bent jársz a városban? – nézett rám kiskutya szemekkel.
- Persze! – sóhajtottam.
- Valamit, ami tetszene Lucynek! Én nem értek hozzá, de bízok benned. – kaptam még egy puszit az arcomra. – Köszi!
- Oké! Még valaki valamit? – kiáltottam el magam.
- Igen én! – fordult be Demetri és megállt előttem.
- Igen?
- Heidi üzeni, hogy holnap 2-kor mentek vásárolni. Azt is hozzá tette, hogy már teljesen elhasználódtak a ruháid. Azt hiszem vagy valami ilyesmi. Vagy 3-kor? Ó az istenit, elfelejtettem.
- Kezdesz szenilis lenni Dem! – húztam.
- Haha, nagyon vicces! Mindegy majd még visszajövök.
- Ha én nem lennék! – csóváltam a fejem. – Itt van ez a sok hallhatatlan és még varrni se tudnak. Arról már ne is beszéljünk, hogy mindent elfelejtenek. – léptem végre be a konyhámba. – Hú, de éhes vagyok! – sóhajtottam, elindultam a hűtőhöz, de megtorpantam. Csak egy fenék látszott ki belőle. Közelebb léptem és rájöttem kihez tartozik. – Lucy te meg mit csinálsz ott bent?
- Gianna! – ugrott a hűtőből. – Aúú! Ne ijesztgess most miattad bevertem a fejem. – indult el az ajtó felé.
- Lucy!
- Igen? – fordult meg kelletlenül.
- Mit csináltál ott? Te megetted az ebédem? – vettem ki a ma reggel nagy nehezen beszerzett sült csirkém maradványait.
- Hogy én? Emberi kaját? – mentegetőzött. – Na jó, én voltam. Bocsi megyek és hozok másikat.
- Hagyd csak, majd rendelek pizzát. – legyintettem és már nyúltam is a telefonért, de – Várj csak te eddig nem ettél emberi ételt! Mi van veled?
- Hát… tudod… jelenpillanat fogalmam sincs. Rendelnél nekem is? Vagyis mi a fene van velem? Őő, sonkásat kérek, jó sok sajttal. – én pedig mondtam utána.
- Mindjárt hozzák!
- Majd én elmegyek a futár elé gyorsabb vagyok! – mondta és már ott sem volt.
- Na szép! Fejetetejére állt a világ! A vámpírok megeszik a kajámat. Hát sosem hittem, hogy ilyen gonddal kell szembe néznem. – morogtam.
- Milyen gonddal kell szembe nézned? – kérdezte hirtelen Chriss.
- Ő… izé… Gond? Milyen gond? Halálra rémisztettél, kopoghatnál is néha.
- Bocsi, majd legközelebb. Demetri kért meg, hogy szóljak kettő.
- Mi kettő?
- Azt nem tudom, de kettő.
- Ja, a vársárlás! – ugrott be és a homlokomra csaptam.
- Figyelj csak! Nem láttad véletlenül a fekete semely ingemet?
- A folyosón a második fogason. Ma hoztam a tisztítóból.
- Imádlak Gianna! – puszilt meg ő is.
- Tudom! – sóhajtottam.
- Itt a pizza! – lépett be Lucy. – Chriss! – lepődött meg.
- Te ennyit eszel? – nézett rám Chriss. Lucyre néztem, a kérlelő szemeibe.
- Miért zavar? Nem lehetek farkas éhes?
- A farkasokat csak ne emlegessük, de tőlem! Csak aztán el ne hízz! – kacsintott rám.
- Afelől nem kell aggódnod! Gondoskodtok ti arról.
- Aha, - mondta értetlenül - most megyek! Sziasztok!
- Köszönöm Gianna! Nagyon hálás vagyok!
- Alec se tudja mi?
- Nem igazán! – mondta szégyenkezve.
- Várj egy picit! Te etted meg a tegnapi csoki tortámat is, igaz?
- Nagyon finom volt! Majd veszek másikat, ígérem! – sajnálkozott és beleharapott a pizzába.
- Mindegy! Legalább nem hízok el!
- Ne is törődj Chrissel nincs rajtad semmi felesleg!
- Köszi! Nem akarod elmondani Alecnek?
- De majd igen! De csak aggódna! Nincs semmi bajom, csak rájöttem, hogy finom az emberi kaja.
- Mi a finom? – lépett be Félix és Alec.
- Gianna szerint a pizza! – lökte elém Lucy az egészet.
- Igen, imádom őket! – improvizáltam. - Micsoda illata van! – erre a kijelentésemre a két fiú grimaszt vágott.
- Te tudod! – jegyezte meg Alec.
- Mióta eszel ennyit drágám? – jött közelebb Félix és az ölébe ültetett.
- Hát nem tudom pontosan. Mindig ennyit ettem. – próbáltam magyarázkodni. Alecnek már szintén az ölében ült Lucy. – És ti miért jöttetek? – próbáltam terelni.
- Csak a köpenyemért, de látom korán vagyunk még. De Gianna biztos nem vagy beteg olyan furcsa vagy. – aggódott a szerelmem. – Nem vagy véletlenül…
- Ne mond ki Félix! – rivallt rá Lucy. – Nekem falaz, azért furcsa. – ugrott fel Alec öléből.
- Miért? – lépett utána a férje.
- Az egyik doboz pizza az enyém! – Alecnek leesett az álla. Még vicces is lett volna, ha mások a körülmények. – Jól vagy? – kérdezte Lucy félénken. Alec nem válaszolt csak nézett maga elé hosszú percekig.
- Igen, csak meglepődtem. – rázta meg a fejét, mintha attól felébredne valami álomból.
- Jól értettem, hogy emberi kaját eszel? – kérdezte Félix.
- Igen! – sóhajtott Lucy.
- Csúcs! – örvendezett a szerelmem.
- Miért csúcs? – kérdeztem.
- Mert megnyugodott, hogy nem csaltad meg egy emberrel. – mondta Lucy.
- Te ezt feltételezed rólam?
- Az emberi nők sokat esznek, ha terhesek. És azt hittem, hogy meguntál várni. – suttogta. – Haragszol?
- Nem! – csókoltam meg.
- Várjunk csak akkor te csaltad meg Alecet egy emberrel? – nézett Lucyre.
- Félix! – szóltam rá.
- Nem, dehogy. – mondta Lucy. – Nem feküdtem le még senki mással.
- Tudom! – lépett hozzá közelebb Alec.
- Arra gondoltam, hogy elmegyek Carlislehoz, hátha van valami ötlete.
- Veled megyek! – ölelte át a feleségét.
- Megtennétek, hogy nem mondjátok el senkinek se a látogatásunk célját?
- Persze Lucy! Nem mondunk senkinek semmit, de Arot nem tudjuk kicselezni. – mondtam.
- Sietünk vissza! Hátha addig nem kutakodik. Megyek és beszélek is vele.
- Veled megyek!
- Rendben! – kézen fogva kisétáltak a konyhámból és Arohoz vették az irányt.
- Látod, ha átváltoztatnál, nem kéne az ilyesmiktől félned, mint az, hogy megcsallak! – néztem Félixre.
- Ennyi kockázatot megér az, hogy ember maradj.
- Hajthatatlan vagy! – sóhajtottam fel.
2010. május 7., péntek
43. fejezet: Breaking Dawn
Sziasztok! :)
Hoztam a frisst, mert megígértem! :) Köszönöm a KÉT kommentár írónak Eninek és Klaudyának! Ezt a fejit nekik ajánlom! :)
Ebben a részben a 4. kötetet végét írom le! De nincs benne az egész és át is van írva kicsit. A ... jelenti, hogy ugrunk egy picit az időben és a lényegtelenebb részeket kihagytam. A Breaking Dawn-ban persze ezek a részek részletesen ki vannak fejtve. (A 4. kötetet én nem olvastam, csak ezt a vége részt, a többi infó a barátnőmtől van.)
Jó olvasást!
Puszi! :) :)
(Lucy szemszöge)
Megérkeztünk a tisztásra. Ott voltak Cullenék, Delináék és még a románok is. Elkapott a gyűlölet Vladimír iránt. De felől kerekedtem rajta és magabiztosan rá mosolyogtam. Kárörvendő mosoly volt.
- Cullenék ilyen mélyre süllyedtek, hogy idehívták a románokat is. – súgta Chriss.
- Félnek! Rettentően félnek. – jegyezte meg Alex. – Ez azért röhejes nem?
- Mi? – kérdeztem, de még mindig Vladimírt figyeltem.
- Nem rég még, mint jó barátok voltak nálunk, most meg ott az a gyerek ő az oka mindennek. – eddig észre se vettem a gyermeket. Rákaptam a tekintetem, éppen Aro kezét fogta meg. Nem volt már kisbaba, 6 éves lehetett, ha jól saccolok. Bár azt nem értettem, hogy hogyan.
- Szóval igaz! – sújtott le rám az igazság. – Csak megszegték a törvényt. – ezt már csak morogtam.
- Lucy! – hallottam meg a Mester hívó szavát. Mellé lépdeltem szépen lassan, emberi tempóban.
- Igen Mester?
- Ezt látnod kell! – mondta és a kezembe adta a kislány kezét. Képek villantak be. Bella és Edward, Alice, Nessie és Jacob. Hátrahőköltem, amikor a kislány a félelmét mutatta meg nekem. Majd jött a szeretette.
- Köszönöm neked Nessie! – suttogtam, de mindenki hallhatta. Még belenéztem a tudatába. Különleges volt, de legalább választ kaptam a kérdéseimre.
- Zseniális, ugye? – örvendezett Aro.
- Az! – még mindig a kislányt néztem.
- Köszönöm Lucy. Csak meg akartam mutatni, te érted az ilyesmit. – nem ez volt a célja. Csak az, hogy felhívja a lány képességére a figyelmem, hogy lemásoljam. Eleazarét is le kellett másolnom. Visszasétáltam a srácok mellé.
Alec Vladimírrel nézett farkas szemet. Megfeszült, mint aki neki akar ugrani.
- Nyugi! – tettem a kezem a vállára. - Most nem fog menekülni, ha harcra kerül a sor. Ő az enyém lesz.
- Jaspert vállalom! Úgy is hasonlítunk, sajnos! – jegyezte meg Alex.
- Stefan pedig akkor az enyém. – suttogta Alec.
- Bella! – szűrte a fogai közt Jane.
- Edward! Ha nem gond persze Lucy? – kérdezte Viktor.
- Jobban örülnék, ha nem kéne ezt tennünk. De ha nem lesz más választás, akkor tedd meg. – Alec megszorította a kezem, persze csak gyengéden. Ez azt jelentette, hogy ideje figyelni.
- Nem tartoznak hozzánk Aro. Nem úgy követik a parancsainkat. Azért vannak itt, mert itt
akarnak lenni. – hallottam Edward hangját.
- Nagyon érdekfeszítő! – panaszkodott Chriss. – Miért húzza ilyen sokáig?
- Mert nem tudja mit csináljon. Renesmee félig ember. Ahogy mi is. – mutattam rá…
- Ne! – tört ki belőlem, mert előre tudtam, hogy Caius mit fog tenni. Irina meghalt. Nem volt elég hangos ahhoz, hogy mindenki hallja, csak a mellettem állok.
- Bella pajzsát tudod használni? – kérdezte Chriss.
- Mi? – döbbentem meg. – Ő… igen… azt hiszem. Egy próbát megér. – koccentrálni kezdtem. A pajzs tőlem indult ki. Majd szépen lassan végig ért az egész volturin.
- Sirály! – hallottam Chriss örömködését.
- És nem is nehéz tartani! – elégedett voltam magammal. Alec rám nézett és kacsintott…
Jane Carlislet kezdte el támadni, de nem járt sikerrel. Keservesen fújtatni kezdett mire Alec megveregette a vállát és kocentrálni kezdett. Nem járt ő se sikerrel.
- A francba! – szitkozódott, de nem emiatt, hanem Vladimír önelégült képén.
Most én jönnék.
- Úgy se jutunk át. – suttogtam.
- Tudom! – mondta Alec. – De egy próbát megért. Micsoda egy gyenge próbálkozás volt az a köd….
- Alice közeledik! – mondtam. Nem egyedül jött többen is voltak vele. – Olyanokat hoz, mint én és Chriss… és Renesmee…
- Ilyen sok félvér van?
- Úgy látszik…
Aro parancsot adott, hogy visszaforduljunk. Vége! A Volturi lelép.
- Ilyen se volt még! – panaszkodott Félix.
- Fel a fejjel öregfiú. Lesz ez még így se… - kacsintottam rá.
- Ha ennek híre megy… - rázta a fejét. – Rajtunk fog röhögni az egész vámpír világ. Kezdhetjük újra felépíteni a hírnevünket. – morogta miközben ott hagyott minket.
(Alec szemszöge)
Megfordultam, hogy elinduljak a többiekkel, de Lucy maradt a helyén.
- Lucy? – néztem rá értetlenül.
- Van még egy kis dogom! – mondta.
- Mehetek én is?
- Persze! – megvártuk, amíg mindenki elmegy. Ott álltunk mozdulatlanul. Majd Lucy lassan elindult Cullenék felé. Többen harci pózba vágták magukat, mintha támadni akarnánk. Ezen mosolyognom kellett.
- Nyugi ma már nem lesz csata! – mondta Lucy mosolyogva.
- Mit akartok még itt? – morogta Stefan.
- Nem hozzád jöttünk megnyugodhatsz! Kapsz pár nap haladékot, hogy kiélvezd az életed utolsó napjait! – válaszolta Lucy kedvtelenül. Stefan morgott még valamit, de nem figyeltem. – Carlisle! – ölelte át. – Sajnálom, hogy így találkoztunk. Remélem lesz még alkalmunk más feltételek között is.
- Én is remélem! – válaszolta a doki. Lucy végig ölelte minden Cullent, majd elindult visszafelé.
- Nessie! Vigyázz magadra és a szüleidre! – súgta a kislánynak.
- Részvétem Irina miatt, Eleazar! – mondtam én, majd megfordultam.
- Alec! – szólt utánam Vladimír.
- Mit akarsz? – fordultam meg kelletlenül.
- Ugye tudod, hogy egyszer még számolunk. Csak, mert legutóbb megúsztátok… Máskor nem lesz ekkora szerencséd.
- Alig várom már azt a napot! Majd feljegyzem a naptáramba, nehogy elfelejtsek megjelenni. – húzódott magabiztos mosolyra a szám. – Akkor viszontlátás életed utolsó napján Vladimír! - és Lucyvel a Volturi után rohantunk.
- Örülök, hogy így alakult. – mondta Lucy, amint beértük a társainkat.
- Hol jártatok báránykáim? – kérdezte Demetri, amint mellé értünk.
- Nem vagyok bárányka! – mondta a feleségem durcásan.
- Rendben vagy Lucy? – kérdezte Dem.
- Persze, nincs semmi bajom. Végre hazamehetünk Volterrába! – mondta és ugrálni kezdett örömében.
- Végre visszatért a régi, annyira szeretett Lucynk! – kiáltotta oda neki Viktor, amikor elugrált mellette. Majd visszafutott mellém.
Hoztam a frisst, mert megígértem! :) Köszönöm a KÉT kommentár írónak Eninek és Klaudyának! Ezt a fejit nekik ajánlom! :)
Ebben a részben a 4. kötetet végét írom le! De nincs benne az egész és át is van írva kicsit. A ... jelenti, hogy ugrunk egy picit az időben és a lényegtelenebb részeket kihagytam. A Breaking Dawn-ban persze ezek a részek részletesen ki vannak fejtve. (A 4. kötetet én nem olvastam, csak ezt a vége részt, a többi infó a barátnőmtől van.)
Jó olvasást!
Puszi! :) :)
(Lucy szemszöge)
Megérkeztünk a tisztásra. Ott voltak Cullenék, Delináék és még a románok is. Elkapott a gyűlölet Vladimír iránt. De felől kerekedtem rajta és magabiztosan rá mosolyogtam. Kárörvendő mosoly volt.
- Cullenék ilyen mélyre süllyedtek, hogy idehívták a románokat is. – súgta Chriss.
- Félnek! Rettentően félnek. – jegyezte meg Alex. – Ez azért röhejes nem?
- Mi? – kérdeztem, de még mindig Vladimírt figyeltem.
- Nem rég még, mint jó barátok voltak nálunk, most meg ott az a gyerek ő az oka mindennek. – eddig észre se vettem a gyermeket. Rákaptam a tekintetem, éppen Aro kezét fogta meg. Nem volt már kisbaba, 6 éves lehetett, ha jól saccolok. Bár azt nem értettem, hogy hogyan.
- Szóval igaz! – sújtott le rám az igazság. – Csak megszegték a törvényt. – ezt már csak morogtam.
- Lucy! – hallottam meg a Mester hívó szavát. Mellé lépdeltem szépen lassan, emberi tempóban.
- Igen Mester?
- Ezt látnod kell! – mondta és a kezembe adta a kislány kezét. Képek villantak be. Bella és Edward, Alice, Nessie és Jacob. Hátrahőköltem, amikor a kislány a félelmét mutatta meg nekem. Majd jött a szeretette.
- Köszönöm neked Nessie! – suttogtam, de mindenki hallhatta. Még belenéztem a tudatába. Különleges volt, de legalább választ kaptam a kérdéseimre.
- Zseniális, ugye? – örvendezett Aro.
- Az! – még mindig a kislányt néztem.
- Köszönöm Lucy. Csak meg akartam mutatni, te érted az ilyesmit. – nem ez volt a célja. Csak az, hogy felhívja a lány képességére a figyelmem, hogy lemásoljam. Eleazarét is le kellett másolnom. Visszasétáltam a srácok mellé.
Alec Vladimírrel nézett farkas szemet. Megfeszült, mint aki neki akar ugrani.
- Nyugi! – tettem a kezem a vállára. - Most nem fog menekülni, ha harcra kerül a sor. Ő az enyém lesz.
- Jaspert vállalom! Úgy is hasonlítunk, sajnos! – jegyezte meg Alex.
- Stefan pedig akkor az enyém. – suttogta Alec.
- Bella! – szűrte a fogai közt Jane.
- Edward! Ha nem gond persze Lucy? – kérdezte Viktor.
- Jobban örülnék, ha nem kéne ezt tennünk. De ha nem lesz más választás, akkor tedd meg. – Alec megszorította a kezem, persze csak gyengéden. Ez azt jelentette, hogy ideje figyelni.
- Nem tartoznak hozzánk Aro. Nem úgy követik a parancsainkat. Azért vannak itt, mert itt
akarnak lenni. – hallottam Edward hangját.
- Nagyon érdekfeszítő! – panaszkodott Chriss. – Miért húzza ilyen sokáig?
- Mert nem tudja mit csináljon. Renesmee félig ember. Ahogy mi is. – mutattam rá…
- Ne! – tört ki belőlem, mert előre tudtam, hogy Caius mit fog tenni. Irina meghalt. Nem volt elég hangos ahhoz, hogy mindenki hallja, csak a mellettem állok.
- Bella pajzsát tudod használni? – kérdezte Chriss.
- Mi? – döbbentem meg. – Ő… igen… azt hiszem. Egy próbát megér. – koccentrálni kezdtem. A pajzs tőlem indult ki. Majd szépen lassan végig ért az egész volturin.
- Sirály! – hallottam Chriss örömködését.
- És nem is nehéz tartani! – elégedett voltam magammal. Alec rám nézett és kacsintott…
Jane Carlislet kezdte el támadni, de nem járt sikerrel. Keservesen fújtatni kezdett mire Alec megveregette a vállát és kocentrálni kezdett. Nem járt ő se sikerrel.
- A francba! – szitkozódott, de nem emiatt, hanem Vladimír önelégült képén.
Most én jönnék.
- Úgy se jutunk át. – suttogtam.
- Tudom! – mondta Alec. – De egy próbát megért. Micsoda egy gyenge próbálkozás volt az a köd….
- Alice közeledik! – mondtam. Nem egyedül jött többen is voltak vele. – Olyanokat hoz, mint én és Chriss… és Renesmee…
- Ilyen sok félvér van?
- Úgy látszik…
Aro parancsot adott, hogy visszaforduljunk. Vége! A Volturi lelép.
- Ilyen se volt még! – panaszkodott Félix.
- Fel a fejjel öregfiú. Lesz ez még így se… - kacsintottam rá.
- Ha ennek híre megy… - rázta a fejét. – Rajtunk fog röhögni az egész vámpír világ. Kezdhetjük újra felépíteni a hírnevünket. – morogta miközben ott hagyott minket.
(Alec szemszöge)
Megfordultam, hogy elinduljak a többiekkel, de Lucy maradt a helyén.
- Lucy? – néztem rá értetlenül.
- Van még egy kis dogom! – mondta.
- Mehetek én is?
- Persze! – megvártuk, amíg mindenki elmegy. Ott álltunk mozdulatlanul. Majd Lucy lassan elindult Cullenék felé. Többen harci pózba vágták magukat, mintha támadni akarnánk. Ezen mosolyognom kellett.
- Nyugi ma már nem lesz csata! – mondta Lucy mosolyogva.
- Mit akartok még itt? – morogta Stefan.
- Nem hozzád jöttünk megnyugodhatsz! Kapsz pár nap haladékot, hogy kiélvezd az életed utolsó napjait! – válaszolta Lucy kedvtelenül. Stefan morgott még valamit, de nem figyeltem. – Carlisle! – ölelte át. – Sajnálom, hogy így találkoztunk. Remélem lesz még alkalmunk más feltételek között is.
- Én is remélem! – válaszolta a doki. Lucy végig ölelte minden Cullent, majd elindult visszafelé.
- Nessie! Vigyázz magadra és a szüleidre! – súgta a kislánynak.
- Részvétem Irina miatt, Eleazar! – mondtam én, majd megfordultam.
- Alec! – szólt utánam Vladimír.
- Mit akarsz? – fordultam meg kelletlenül.
- Ugye tudod, hogy egyszer még számolunk. Csak, mert legutóbb megúsztátok… Máskor nem lesz ekkora szerencséd.
- Alig várom már azt a napot! Majd feljegyzem a naptáramba, nehogy elfelejtsek megjelenni. – húzódott magabiztos mosolyra a szám. – Akkor viszontlátás életed utolsó napján Vladimír! - és Lucyvel a Volturi után rohantunk.
- Örülök, hogy így alakult. – mondta Lucy, amint beértük a társainkat.
- Hol jártatok báránykáim? – kérdezte Demetri, amint mellé értünk.
- Nem vagyok bárányka! – mondta a feleségem durcásan.
- Rendben vagy Lucy? – kérdezte Dem.
- Persze, nincs semmi bajom. Végre hazamehetünk Volterrába! – mondta és ugrálni kezdett örömében.
- Végre visszatért a régi, annyira szeretett Lucynk! – kiáltotta oda neki Viktor, amikor elugrált mellette. Majd visszafutott mellém.
2010. május 5., szerda
42. fejezet: Veszekedés
Sziasztok!Remélem tetszik! Írjatok kommentárokat! :)
Puszi!
(Lucy szemszöge)
- Mi van már megint?
- Gondolom egy újabb vámpír, aki volturis akar lenni. Semmi különös. – rázta a fejét Chriss.
- Értem! – már bent álltunk a teremben.
- És biztos, hogy jól láttad Irina? – kérdezte Aro. Majd szomorú szemekkel nézett rám. Körbetekintettem a teremben. Alec pár méterrel arrébb állt, engem nézett. Szemeiben mérhetetlen bánat ült.
- Igen, biztos. Egy vámpír gyermek volt Bellánál és volt velük egy vérfarkas is.
- Áruló! – kiáltottam és neki ugrottam. Sikítva hátrált, próbált menekülni. Éreztem, amint négy kéz megragad és visszahúz. Viktor és Alec volt az.
- Lucy! Lucy nyugodj meg! – suttogta Alec.
- Engedjetek! – szóltam rájuk mérgesen. – Nem fogom bántani! – végre szabad voltam, már nem fogtak le. - Ez biztos csak valami tévedés Mester. Tudod, hogy Carlisle nem szegné meg a törvényt.
- Egyszer már megtette! – sipította Caius.
- Elmegyünk és megnézzük azt a vámpír gyermeket. És szemügyre veszem végre a barátságos vérfarkasokat is. Készülődjetek egy hetetek van. Csak hárman maradnak hátra.
- Lehetek én az egyik? – kérdeztem.
- Nem, Lucy, felesküdtél, hogy betartatod a törvényt. Jönnöd és teljesítened kell a szavad.
- De én nem tudom megtenni. – ráztam a fejem és térdre rogytam. Alec akart odajönni hozzám, de Aro leintette.
- Meg kell tenned. A törvény alól senki se kivétel. Hidd el, én lennék a legboldogabb, ha nem találnánk ott semmit. – intett Alecnek, aki összekaparta azt, ami még maradt belőlem és kisegített a teremből.- Viktor, Chriss! Alex és Amelia! Demetri és Félix! Menjetek, gyűjtsetek vámpírokat, akik szívesen tanúskodnának, hogy… - itt elhalt Aro hangja.
Sírva dőltem az ágyra. Alec a hátamat simogatta.
- Hidd el tévedés lesz az egész. – próbált megnyugtatni.
(Alec szemszöge)
Hirtelen felállt, a szekrényhez ment és elkezdte kidobálni a ruháit.
- Most mit csinálsz?
- Elmegyek! – hátra se nézett.
- Mégis hová?
- Cullenékhez, hogy mellettünk haljak meg
- Lucy! Ez ostobaság! És ha nem találunk semmit? Meghalnál árulásért?
- Inkább, mint, hogy itt maradjak.
- Miért csinálod ezt? Sajnáltatod magad. Ahelyett, hogy döntenél végre!
- Sajnáltatom magam? Nem egyszerű az életem.
- Hát szólok nekünk se könnyebb!
- Bocsáss meg, hogy a férjemtől egy cseppnyi együtt érzést várok. – kiabálta. – De szólok én ilyen vagyok és nem fogok megváltozni!
Kopogás nélkül Heidi futott be az ajtón.
- Jól vagy Lucy? – ölelte volna át, de ellökte a kezét.
- Miért nem tudtok végre békén hagyni? Miért olyan nagy kérés ez? – a végére már Jane is bent volt a szobában. Majd Lucy kirohant az ajtón.
(Jane szemszöge)
- Mi a fene… - kezdtem volna, de Alec belerúgott az ágyba. Majd kidobott egy kisebb szekrényt az ablakon. – Nyugodj már le Alec! – kiáltottam rá. Heidi közben kisomfordált az ajtón.
- Úgy se találod meg! – szólt utána Alec. – Csak én találom meg, és persze Demetri, de ő mindjárt elmegy.
- Mi volt ez Alec?
- Veszekedés vagy nem annak látszott? – gúnyolódott velem.
- Tőlem aztán lehetsz mérges, de ne rajtunk vezesd le a dühöd! – kiáltottam rá.
- Sajnálom! Én… én csak… mindegy…
- Mi van veled?
- Megsértettem! Akkora marha vagyok, hogy arra nincs is szó.
- Ezzel nem mondtál újat. – ráztam a fejem.
- Köszönöm szépen a bátorítást hugi. – mosolygott gúnyosan. – Jobb ha utána megyek!
- Nem fogsz vele veszekedni?
- Nem. – azzal kiment az ajtón, Heidi pedig elkezdte visszapakolni Lucy ruháit.(Alec szemszöge)Benyitottam Didyme régi szobájába. Lucy az ágyon ült és sírt.
- Menj innen! – kiáltott rám.
- Nem, amíg meg nem hallgatsz!
- Miért hallgatnálak meg?
- Kérlek!
- Nem! – felugrott és kiviharzott az ajtón, majdnem fellökött.
- Lucy! – kiáltottam utána. Nem állt meg ment tovább. – Lucy állj már meg! – befordult az egyik folyosóra ahol nagy sürgés-forgás volt Cullenék ügye miatt. – Várj meg, kérlek. – mellé ugrottam, meg ragadtam a kezét, hogy megállítsam.
- Hagyj! – térdre rogytam mellette.
- Kérlek, hallgass meg! – suttogtam. Mindenki minket nézett, de nem érdekelt. Csak az érdekelt, hogy Lucy végre felém fordult.
- Mit csinálsz mindenki minket nézz! Kelj fel!
- Nem érdekel! Csak hallgass meg!
- Alec!
- Hülyeségeket mondtam. Megbántottalak, de nem akartam. Sajnálom! Meg tudsz nekem bocsátani? – Lucy megfogta a kezem és felrángatott a földről, majd felpofozott.
- Nem is tudom! Talán! – súgta, majd meg is csókolt.
Puszi!
(Lucy szemszöge)
- Mi van már megint?
- Gondolom egy újabb vámpír, aki volturis akar lenni. Semmi különös. – rázta a fejét Chriss.
- Értem! – már bent álltunk a teremben.
- És biztos, hogy jól láttad Irina? – kérdezte Aro. Majd szomorú szemekkel nézett rám. Körbetekintettem a teremben. Alec pár méterrel arrébb állt, engem nézett. Szemeiben mérhetetlen bánat ült.
- Igen, biztos. Egy vámpír gyermek volt Bellánál és volt velük egy vérfarkas is.
- Áruló! – kiáltottam és neki ugrottam. Sikítva hátrált, próbált menekülni. Éreztem, amint négy kéz megragad és visszahúz. Viktor és Alec volt az.
- Lucy! Lucy nyugodj meg! – suttogta Alec.
- Engedjetek! – szóltam rájuk mérgesen. – Nem fogom bántani! – végre szabad voltam, már nem fogtak le. - Ez biztos csak valami tévedés Mester. Tudod, hogy Carlisle nem szegné meg a törvényt.
- Egyszer már megtette! – sipította Caius.
- Elmegyünk és megnézzük azt a vámpír gyermeket. És szemügyre veszem végre a barátságos vérfarkasokat is. Készülődjetek egy hetetek van. Csak hárman maradnak hátra.
- Lehetek én az egyik? – kérdeztem.
- Nem, Lucy, felesküdtél, hogy betartatod a törvényt. Jönnöd és teljesítened kell a szavad.
- De én nem tudom megtenni. – ráztam a fejem és térdre rogytam. Alec akart odajönni hozzám, de Aro leintette.
- Meg kell tenned. A törvény alól senki se kivétel. Hidd el, én lennék a legboldogabb, ha nem találnánk ott semmit. – intett Alecnek, aki összekaparta azt, ami még maradt belőlem és kisegített a teremből.- Viktor, Chriss! Alex és Amelia! Demetri és Félix! Menjetek, gyűjtsetek vámpírokat, akik szívesen tanúskodnának, hogy… - itt elhalt Aro hangja.
Sírva dőltem az ágyra. Alec a hátamat simogatta.
- Hidd el tévedés lesz az egész. – próbált megnyugtatni.
(Alec szemszöge)
Hirtelen felállt, a szekrényhez ment és elkezdte kidobálni a ruháit.
- Most mit csinálsz?
- Elmegyek! – hátra se nézett.
- Mégis hová?
- Cullenékhez, hogy mellettünk haljak meg
- Lucy! Ez ostobaság! És ha nem találunk semmit? Meghalnál árulásért?
- Inkább, mint, hogy itt maradjak.
- Miért csinálod ezt? Sajnáltatod magad. Ahelyett, hogy döntenél végre!
- Sajnáltatom magam? Nem egyszerű az életem.
- Hát szólok nekünk se könnyebb!
- Bocsáss meg, hogy a férjemtől egy cseppnyi együtt érzést várok. – kiabálta. – De szólok én ilyen vagyok és nem fogok megváltozni!
Kopogás nélkül Heidi futott be az ajtón.
- Jól vagy Lucy? – ölelte volna át, de ellökte a kezét.
- Miért nem tudtok végre békén hagyni? Miért olyan nagy kérés ez? – a végére már Jane is bent volt a szobában. Majd Lucy kirohant az ajtón.
(Jane szemszöge)
- Mi a fene… - kezdtem volna, de Alec belerúgott az ágyba. Majd kidobott egy kisebb szekrényt az ablakon. – Nyugodj már le Alec! – kiáltottam rá. Heidi közben kisomfordált az ajtón.
- Úgy se találod meg! – szólt utána Alec. – Csak én találom meg, és persze Demetri, de ő mindjárt elmegy.
- Mi volt ez Alec?
- Veszekedés vagy nem annak látszott? – gúnyolódott velem.
- Tőlem aztán lehetsz mérges, de ne rajtunk vezesd le a dühöd! – kiáltottam rá.
- Sajnálom! Én… én csak… mindegy…
- Mi van veled?
- Megsértettem! Akkora marha vagyok, hogy arra nincs is szó.
- Ezzel nem mondtál újat. – ráztam a fejem.
- Köszönöm szépen a bátorítást hugi. – mosolygott gúnyosan. – Jobb ha utána megyek!
- Nem fogsz vele veszekedni?
- Nem. – azzal kiment az ajtón, Heidi pedig elkezdte visszapakolni Lucy ruháit.(Alec szemszöge)Benyitottam Didyme régi szobájába. Lucy az ágyon ült és sírt.
- Menj innen! – kiáltott rám.
- Nem, amíg meg nem hallgatsz!
- Miért hallgatnálak meg?
- Kérlek!
- Nem! – felugrott és kiviharzott az ajtón, majdnem fellökött.
- Lucy! – kiáltottam utána. Nem állt meg ment tovább. – Lucy állj már meg! – befordult az egyik folyosóra ahol nagy sürgés-forgás volt Cullenék ügye miatt. – Várj meg, kérlek. – mellé ugrottam, meg ragadtam a kezét, hogy megállítsam.
- Hagyj! – térdre rogytam mellette.
- Kérlek, hallgass meg! – suttogtam. Mindenki minket nézett, de nem érdekelt. Csak az érdekelt, hogy Lucy végre felém fordult.
- Mit csinálsz mindenki minket nézz! Kelj fel!
- Nem érdekel! Csak hallgass meg!
- Alec!
- Hülyeségeket mondtam. Megbántottalak, de nem akartam. Sajnálom! Meg tudsz nekem bocsátani? – Lucy megfogta a kezem és felrángatott a földről, majd felpofozott.
- Nem is tudom! Talán! – súgta, majd meg is csókolt.
2010. május 2., vasárnap
41. fejezet: Esküvő és játék
Sziasztok!
Bocsi, hogy ilyen sokká, de sok dolgom volt az előző héten. Remélem tetszeni fog, nem olyan izgi, mint az előzők, de azért remélem megteszi!
Jó olvasást! :)
(Bella szemszöge)
Gyönyörű voltam a ruhámban. Meseszép! Egyedül voltam a szobába, mert a többiek elkezdtek szervezkedni. Lucy és Alec még nem ért ide.
Lucy lesz az egyik koszorúslányom és még nincs itt. Ez is jól kezdődik! Gondoltam magamban.
Hirtelen kopogtattak. Összerezzentem a hangra.
- Szabad! – súgtam.
- Bella! – lépett be Lucy és átölelt. – Alec bejöhetsz, fel van öltözve. – szólt ki a férjének.
- Szia Bella! – csókolt kezet Alec. Már át is öltöztek, vagyis csak majdnem, mert Lucyn még nem a koszorúslányruha volt.
- Nem tudod hol van Alice? Át kéne öltöznöm, de sehol se találom. – bosszankodott, majd kicsapódott az ajtó és benyargalt az említett.
- Csak hogy itt vagy! – ragadta meg a kezét Lucynek és kirángatta. Aleckel jót nevettünk ezen a jeleneten.
- Mióta vagytok itt?
- Fél órája. Lucyvel ez idő alatt kb. Alicet hajkurásztuk. Gyönyörű vagy! – bókolt mosolyogva, majd kinézett az ablakon és elkomorult. – Jól meggondoltad ezt Bella? Úgy értem, eldobnád a normális életed, azért, hogy vámpír lehess! Ostobaság! – rázta a fejét.
- Szeretem!
- Persze megértem! Azt hiszem én is megtenném. Persze nem Edwardért. – viccelődött. – Nagyon szerencsés srác az egyszer biztos. – mosolygott.
- Te is az vagy!
- Tudom! – mosolygott továbbra is, majd nevetni kezdett.
- Min nevetsz?
- Mindjárt meglátod! Három, kettő, egy és… - kicsapódott az ajtó, Lucy lépett be rajta morcosan, majd Alice.
- Ezt nem kérheted tőlem! Ezt nem viselem!
- De miért?
- Hisz ez egy óriási, rózsaszín habcsók. Ha betéved ide egy csoport éhes óvodás, leeszik rólam a ruhát! Szerencse, hogy nincs cukormázból!
- Az óvodásokat, majd én elintézzem.
- Utállak Alice! Ugye tudod? – csak rá kacsintott és kilépett, mire Lucy kinyújtotta a nyelvét.
Alec csöndben mosolygott Lucy háta mögött.
- Röhögj nyugodtan! Ennél rosszabb már úgy sem lehet! – mondta fejcsóválva. Alec elvigyorodott és átölelte.
- Tudod-e, hogy te vagy a világ legszebb habcsókja?
- Nagyon fondorlatos vámpír maga, uram. – csókolta meg Lucy a férjét.
- Hmm, ezt még nem mondták nekem! – csókolt vissza Alec.
- Van itt neked valami Bella! Ezt Aro küldi. – nyújtott át a lány egy kis dobozkát. – Didymeé volt. Hallottál már róla?
- Igen, Edward mesélte. – Alecre vetettem egy pillantást, de nem látszott szomorúnak vagy megbántottnak.
- Ez pedig a mi ajándékunk! – Alec kiment a folyosóra és behozott egy nagy, lapos dobozt.
- Nem LCD Tv. – mosolygott. – Hanem egy festmény.
- Festmény?
- Lucy festette. Ti ketten vagytok rajta. – Lucy lehajtotta a fejét, mint aki zavarba jött.
- Köszönjük! – öleltem át őket, majd nem bírtam tovább meg kellett néznem a képet. Letéptem a csomagolást és elém tárult végre a világ legszebb képe. Gyönyörű volt.
Egy rózsakertben álltunk, Edward hátulról átölelt engem. Vagyis azt a Bellát, szebb volt nálam, legalábbis szerintem. Hasonlított, nagyon is, de szebb volt. – Gyönyörű! – mondtam, amikor már meg tudtam szólalni.
- Alec, most tünés, mindjárt kezdünk! – száguldott be Alice és elkezdődött az esküvőm.
(Lucy szemszöge, újra Volterrában)
- Szerinted látjuk még Vladimírt? – kérdeztem Alecet. Itt feküdt mellettem az ágyban és a plafont nézte.
- Biztos, hogy nem adja fel. És most már te is veszélyben vagy.
- Haragszol?
- Nem, dehogy. Csak jobb lett volna, ha nem mondod el.
- Hogy téged büntessen?
- Igen! Ez sokkal rosszabb büntetés, mint ami rám várt volna.
- Hülyeségeket beszélsz! – csókoltam meg. Felálltam és el kezdtem felöltözni.
- Hová mész? – ült fel az ágyon.
- Hát a baseball meccsre. Csak nem elfelejtetted?
- Nem, de azt hittem nem akarsz menni.
- De, miért is ne. Már olyan régen játszottam. – felugrott felkapta a cuccait és már rohantunk is a pálya felé.
- Sziasztok! – köszöntött Dem. – Azt hittem már nem jöttök.
- El is mehetünk! – fordultam meg.
- Nem dehogy! Maradjatok! Az én csapatomban lesztek. Alec, a húgod ellen leszel. Ő Viktorhoz ment.
- Tőlem! – vont vállat és felvette a mezét, az enyémet pedig odahajította. – Tessék Lucy!
Demetri, Alec, Chriss és én voltunk egy csapat.
Viktor, Jane, Alex és Félix a másik.
Két órán át játszottunk. Chriss és Alec tudta csak visszaütni Jane labdáit. Nekem állandóan a földre kellett vetnem magam, ha nem akartam, hogy eltaláljon.
De azért az én labdáim is kifogtak rajtuk, bár nem olyan szinten.
Jó játék volt, végül azért mi nyertünk. 8:10 arányban.
Bocsi, hogy ilyen sokká, de sok dolgom volt az előző héten. Remélem tetszeni fog, nem olyan izgi, mint az előzők, de azért remélem megteszi!
Jó olvasást! :)
(Bella szemszöge)
Gyönyörű voltam a ruhámban. Meseszép! Egyedül voltam a szobába, mert a többiek elkezdtek szervezkedni. Lucy és Alec még nem ért ide.
Lucy lesz az egyik koszorúslányom és még nincs itt. Ez is jól kezdődik! Gondoltam magamban.
Hirtelen kopogtattak. Összerezzentem a hangra.
- Szabad! – súgtam.
- Bella! – lépett be Lucy és átölelt. – Alec bejöhetsz, fel van öltözve. – szólt ki a férjének.
- Szia Bella! – csókolt kezet Alec. Már át is öltöztek, vagyis csak majdnem, mert Lucyn még nem a koszorúslányruha volt.
- Nem tudod hol van Alice? Át kéne öltöznöm, de sehol se találom. – bosszankodott, majd kicsapódott az ajtó és benyargalt az említett.
- Csak hogy itt vagy! – ragadta meg a kezét Lucynek és kirángatta. Aleckel jót nevettünk ezen a jeleneten.
- Mióta vagytok itt?
- Fél órája. Lucyvel ez idő alatt kb. Alicet hajkurásztuk. Gyönyörű vagy! – bókolt mosolyogva, majd kinézett az ablakon és elkomorult. – Jól meggondoltad ezt Bella? Úgy értem, eldobnád a normális életed, azért, hogy vámpír lehess! Ostobaság! – rázta a fejét.
- Szeretem!
- Persze megértem! Azt hiszem én is megtenném. Persze nem Edwardért. – viccelődött. – Nagyon szerencsés srác az egyszer biztos. – mosolygott.
- Te is az vagy!
- Tudom! – mosolygott továbbra is, majd nevetni kezdett.
- Min nevetsz?
- Mindjárt meglátod! Három, kettő, egy és… - kicsapódott az ajtó, Lucy lépett be rajta morcosan, majd Alice.
- Ezt nem kérheted tőlem! Ezt nem viselem!
- De miért?
- Hisz ez egy óriási, rózsaszín habcsók. Ha betéved ide egy csoport éhes óvodás, leeszik rólam a ruhát! Szerencse, hogy nincs cukormázból!
- Az óvodásokat, majd én elintézzem.
- Utállak Alice! Ugye tudod? – csak rá kacsintott és kilépett, mire Lucy kinyújtotta a nyelvét.
Alec csöndben mosolygott Lucy háta mögött.
- Röhögj nyugodtan! Ennél rosszabb már úgy sem lehet! – mondta fejcsóválva. Alec elvigyorodott és átölelte.
- Tudod-e, hogy te vagy a világ legszebb habcsókja?
- Nagyon fondorlatos vámpír maga, uram. – csókolta meg Lucy a férjét.
- Hmm, ezt még nem mondták nekem! – csókolt vissza Alec.
- Van itt neked valami Bella! Ezt Aro küldi. – nyújtott át a lány egy kis dobozkát. – Didymeé volt. Hallottál már róla?
- Igen, Edward mesélte. – Alecre vetettem egy pillantást, de nem látszott szomorúnak vagy megbántottnak.
- Ez pedig a mi ajándékunk! – Alec kiment a folyosóra és behozott egy nagy, lapos dobozt.
- Nem LCD Tv. – mosolygott. – Hanem egy festmény.
- Festmény?
- Lucy festette. Ti ketten vagytok rajta. – Lucy lehajtotta a fejét, mint aki zavarba jött.
- Köszönjük! – öleltem át őket, majd nem bírtam tovább meg kellett néznem a képet. Letéptem a csomagolást és elém tárult végre a világ legszebb képe. Gyönyörű volt.
Egy rózsakertben álltunk, Edward hátulról átölelt engem. Vagyis azt a Bellát, szebb volt nálam, legalábbis szerintem. Hasonlított, nagyon is, de szebb volt. – Gyönyörű! – mondtam, amikor már meg tudtam szólalni.
- Alec, most tünés, mindjárt kezdünk! – száguldott be Alice és elkezdődött az esküvőm.
(Lucy szemszöge, újra Volterrában)
- Szerinted látjuk még Vladimírt? – kérdeztem Alecet. Itt feküdt mellettem az ágyban és a plafont nézte.
- Biztos, hogy nem adja fel. És most már te is veszélyben vagy.
- Haragszol?
- Nem, dehogy. Csak jobb lett volna, ha nem mondod el.
- Hogy téged büntessen?
- Igen! Ez sokkal rosszabb büntetés, mint ami rám várt volna.
- Hülyeségeket beszélsz! – csókoltam meg. Felálltam és el kezdtem felöltözni.
- Hová mész? – ült fel az ágyon.
- Hát a baseball meccsre. Csak nem elfelejtetted?
- Nem, de azt hittem nem akarsz menni.
- De, miért is ne. Már olyan régen játszottam. – felugrott felkapta a cuccait és már rohantunk is a pálya felé.
- Sziasztok! – köszöntött Dem. – Azt hittem már nem jöttök.
- El is mehetünk! – fordultam meg.
- Nem dehogy! Maradjatok! Az én csapatomban lesztek. Alec, a húgod ellen leszel. Ő Viktorhoz ment.
- Tőlem! – vont vállat és felvette a mezét, az enyémet pedig odahajította. – Tessék Lucy!
Demetri, Alec, Chriss és én voltunk egy csapat.
Viktor, Jane, Alex és Félix a másik.
Két órán át játszottunk. Chriss és Alec tudta csak visszaütni Jane labdáit. Nekem állandóan a földre kellett vetnem magam, ha nem akartam, hogy eltaláljon.
De azért az én labdáim is kifogtak rajtuk, bár nem olyan szinten.
Jó játék volt, végül azért mi nyertünk. 8:10 arányban.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)