41. fejezet: Esküvő és játék

Sziasztok!
Bocsi, hogy ilyen sokká, de sok dolgom volt az előző héten. Remélem tetszeni fog, nem olyan izgi, mint az előzők, de azért remélem megteszi!
Jó olvasást! :)

(Bella szemszöge)

Gyönyörű voltam a ruhámban. Meseszép! Egyedül voltam a szobába, mert a többiek elkezdtek szervezkedni. Lucy és Alec még nem ért ide.
Lucy lesz az egyik koszorúslányom és még nincs itt. Ez is jól kezdődik! Gondoltam magamban.
Hirtelen kopogtattak. Összerezzentem a hangra.
- Szabad! – súgtam.
- Bella! – lépett be Lucy és átölelt. – Alec bejöhetsz, fel van öltözve. – szólt ki a férjének.
- Szia Bella! – csókolt kezet Alec. Már át is öltöztek, vagyis csak majdnem, mert Lucyn még nem a koszorúslányruha volt.
- Nem tudod hol van Alice? Át kéne öltöznöm, de sehol se találom. – bosszankodott, majd kicsapódott az ajtó és benyargalt az említett.
- Csak hogy itt vagy! – ragadta meg a kezét Lucynek és kirángatta. Aleckel jót nevettünk ezen a jeleneten.
- Mióta vagytok itt?
- Fél órája. Lucyvel ez idő alatt kb. Alicet hajkurásztuk. Gyönyörű vagy! – bókolt mosolyogva, majd kinézett az ablakon és elkomorult. – Jól meggondoltad ezt Bella? Úgy értem, eldobnád a normális életed, azért, hogy vámpír lehess! Ostobaság! – rázta a fejét.
- Szeretem!
- Persze megértem! Azt hiszem én is megtenném. Persze nem Edwardért. – viccelődött. – Nagyon szerencsés srác az egyszer biztos. – mosolygott.
- Te is az vagy!
- Tudom! – mosolygott továbbra is, majd nevetni kezdett.
- Min nevetsz?
- Mindjárt meglátod! Három, kettő, egy és… - kicsapódott az ajtó, Lucy lépett be rajta morcosan, majd Alice.
- Ezt nem kérheted tőlem! Ezt nem viselem!
- De miért?
- Hisz ez egy óriási, rózsaszín habcsók. Ha betéved ide egy csoport éhes óvodás, leeszik rólam a ruhát! Szerencse, hogy nincs cukormázból!
- Az óvodásokat, majd én elintézzem.
- Utállak Alice! Ugye tudod? – csak rá kacsintott és kilépett, mire Lucy kinyújtotta a nyelvét.
Alec csöndben mosolygott Lucy háta mögött.
- Röhögj nyugodtan! Ennél rosszabb már úgy sem lehet! – mondta fejcsóválva. Alec elvigyorodott és átölelte.
- Tudod-e, hogy te vagy a világ legszebb habcsókja?
- Nagyon fondorlatos vámpír maga, uram. – csókolta meg Lucy a férjét.
- Hmm, ezt még nem mondták nekem! – csókolt vissza Alec.
- Van itt neked valami Bella! Ezt Aro küldi. – nyújtott át a lány egy kis dobozkát. – Didymeé volt. Hallottál már róla?
- Igen, Edward mesélte. – Alecre vetettem egy pillantást, de nem látszott szomorúnak vagy megbántottnak.
- Ez pedig a mi ajándékunk! – Alec kiment a folyosóra és behozott egy nagy, lapos dobozt.
- Nem LCD Tv. – mosolygott. – Hanem egy festmény.
- Festmény?
- Lucy festette. Ti ketten vagytok rajta. – Lucy lehajtotta a fejét, mint aki zavarba jött.
- Köszönjük! – öleltem át őket, majd nem bírtam tovább meg kellett néznem a képet. Letéptem a csomagolást és elém tárult végre a világ legszebb képe. Gyönyörű volt.
Egy rózsakertben álltunk, Edward hátulról átölelt engem. Vagyis azt a Bellát, szebb volt nálam, legalábbis szerintem. Hasonlított, nagyon is, de szebb volt. – Gyönyörű! – mondtam, amikor már meg tudtam szólalni.
- Alec, most tünés, mindjárt kezdünk! – száguldott be Alice és elkezdődött az esküvőm.

(Lucy szemszöge, újra Volterrában)

- Szerinted látjuk még Vladimírt? – kérdeztem Alecet. Itt feküdt mellettem az ágyban és a plafont nézte.
- Biztos, hogy nem adja fel. És most már te is veszélyben vagy.
- Haragszol?
- Nem, dehogy. Csak jobb lett volna, ha nem mondod el.
- Hogy téged büntessen?
- Igen! Ez sokkal rosszabb büntetés, mint ami rám várt volna.
- Hülyeségeket beszélsz! – csókoltam meg. Felálltam és el kezdtem felöltözni.
- Hová mész? – ült fel az ágyon.
- Hát a baseball meccsre. Csak nem elfelejtetted?
- Nem, de azt hittem nem akarsz menni.
- De, miért is ne. Már olyan régen játszottam. – felugrott felkapta a cuccait és már rohantunk is a pálya felé.

- Sziasztok! – köszöntött Dem. – Azt hittem már nem jöttök.
- El is mehetünk! – fordultam meg.
- Nem dehogy! Maradjatok! Az én csapatomban lesztek. Alec, a húgod ellen leszel. Ő Viktorhoz ment.
- Tőlem! – vont vállat és felvette a mezét, az enyémet pedig odahajította. – Tessék Lucy!
Demetri, Alec, Chriss és én voltunk egy csapat.
Viktor, Jane, Alex és Félix a másik.
Két órán át játszottunk. Chriss és Alec tudta csak visszaütni Jane labdáit. Nekem állandóan a földre kellett vetnem magam, ha nem akartam, hogy eltaláljon.
De azért az én labdáim is kifogtak rajtuk, bár nem olyan szinten.
Jó játék volt, végül azért mi nyertünk. 8:10 arányban.