6. fejezet: Találka

Sziasztok!
Akkor most nem Jeremyvel folytatom, mert mondtátok, hogy lelövöm a poént. Akkor most várhattok még egy kicsit:P
Hétvégén friss! :)
Puszi! :)

(Charlie szemszöge)

Egész éjjel csak Sethen járt az agyam. Miért pont én? Hiszen azt se tudom milyen ember. Hogy szerethetek valakit, akit nem is ismerek? És hogy tudnánk együtt lenni? Hiszen ő itt él Forksban, de az én életem Volterrában van. Hogy bízhatnék benne? Athenodorával is farkasok végeztek, igaz azok vérfarkasok voltak, de farkasok.
- Charlie! – rohant be Alice. – Iskola!
- Kopogni nem tudsz? – morogtam.
- Gyere gyorsan, mert elkésünk! – észre se vette, amit mondtam. – Angollal kezdesz!
- És ti?
- Nessie ott lesz veled. Vele lesznek közös óráid. Egy pár velem is, persze.
- Rendben!

Angolon beültem leghátulra, a legutolsó padba. Nessie pedig a legelsőbe. Stréber!
- Szabad ez a hely? – kérdezte egy „enyhén” pattanásos srác.
- Eddig még az volt.
- Akkor ide ülhetek.
- Ha muszáj! – sóhajtottam és levettem a székről a táskám. Elégedetten huppant mellém és a melleimet kezdte stírölni.
- Josh vagyok! – mondta nekik.
- Én pedig Charlie. És azok is hozzám tartoznak. Örülnék, ha hagynád őket, nem szeretik a rivaldafényt. – nevetni kezdett, majd elfordult és kipakolta a könyveit. – Bunkó paraszt! – morogtam és az első padba termettem Nessie mellett.
- Vigyázz! Nehogy valaki meglásson! – dorgált.
- Tisztában vagyok a Volturi szabályival, de nem bírtam ott tovább. Mellém ült egy paraszt.
- Ne beszélj így! Kérlek! – suttogta, majd bejött egy tanár. Mindent tudtam amit kérdezett, pedig épp egy karikatúrát gyártottam a füzetem hátuljába Joshról.

Vége lett az utolsó órámnak.
- Alice! – kiáltottam utána. – Hazavinnétek ezt? – nyomtam a kezébe a táskám. Seth a parkoló másik végén állt egy motor mellett.
- Persze! Menj csak! – mint egy varázsszó, úgy hatott rám és már röppentem is Seth felé. - Jó szórakozást! – kiáltott utánam.
- Meglesz, köszi! – kacsintottam rá.

- Szia! – köszöntöttem.
- Szia! Milyen napod volt?
- Egy bunkó paraszt fel akarta szedni a melleimet, de nem hagyták magukat. – mosolygott, én pedig majd elolvadtam. Pedig általában én váltok ki ilyen reakciót a srácokból.
- Mehetünk? – kérdezte és felém nyújtott egy fekete sisakot. – Csak a látszat kedvéért. – mosolyogva vettem át és már fel is ültem mögé a motorra.

(Seth szemszöge)

A tengerpert felé száguldottunk az úton. Olyan jó érzés volt ilyen közel tudni magamhoz. Hideg karjai átfonták a derekam, a világ legkellemesebb érzése.
- Itt vagyunk! – vettem le a sisakom. A tenger parton állítottam le a motort. – Ha ember lennél most piknikeznénk, így viszont ez a része kimarad.
- Gyönyörű hely! – mondta, miközben leszállt a motorról.
- Szerintem is. A legszebb hely Forksban. Nincs kedved úszni?
- Nincs nálam fürdőruha. – vonta meg a vállát.
- Az nem olyan biztos. – huncut mosolyra húzódott a szám és levettem a hátizsákom a motorról. – Ezt a szobádból csórtam ma reggel. – vettem elő egy fekete fürdőruhát.
- Ez nem takar valami sokat. – mondta mosolyogva.
- De biztosan jól áll. – mosolyogtam rá vissza pimaszul.
- Hol öltözhetek át?
- A fák között? – néztem rá tanácstalanul.
- Mindjárt megoldom. – mosolygott, majd eltűnt. Értetlenül néztem körbe, majd észrevettem, hogy a fekete fürdőruha lebegni kezd a levegőbe, és valaki hangosan nevet.
- Nagyon vicces! – morgolódtam.
Bár nem láttam semmit, de el tudtam képzelni, hogy milyen látvány lehet. Mikor a bugyija is leért a földre, nem bírtam tovább, letepertem.
Ráugrottam és mind ketten a puha homokon értünk földet, a meglepettségtől újra láthatóvá vált és megcsókoltam. Sokáig csókolóztunk, nem ellenkezett. Hangosan szuszogva hagytuk abba.
- Sajnálom! – szuszogtam. – Nem akartam!
- Semmi gond! – mosolygott. Majd felállt és a víz felé sétált. Gyorsan ledobtam a felsőm és a nadrágom és utána futottam. Kb. egy óráig úszkáltunk.
Majd kijöttünk a tengerpartra és beszélgettünk. Elmesélte az életét, én is az enyémet.
Hogy hogyan ismertem meg az anyját és az apját.

- A nővérem, Leah. Öt éve találta meg a boldogságot.
- Ő is bevésődött?
- Nem, ő csak szerelmes. Már van két kislánya. Rájuk szoktam vigyázni néha. Amúgy nem igen van dolgom. Néha körbe nézek az erdőbe, ha találok egy vámpírt, aki bántja a Forksi embereket, azt elintézem. Amúgy semmit se csinálok.
- Én is öltem már embert. – ült fel mellőlem. Mellé csúsztam, és a hátát simogattam.
- Nem baj. – mondtam.
- Csak azért, mert belém vésődtél, ha ez nem történt volna meg, most utálnál.
- Ez nem igaz! Cullenék is öltek már embert. És őket is kedvelem. – elmosolyodott és a vállamra hajtotta a fejét. Hideg bőre, akár az áramütés úgy hatott rám.
Felpattanta berohantam az erdőbe és gyorsan átváltoztam.

(Charlie szemszöge)

Seth egyszer csak felugrott mellőlem és az erdőbe rohant. Majd ruha szakadását hallottam.
- Átváltoztál? – kérdeztem, amikor visszatért. – De hát miért? Így nem hallom mit mondasz. – panaszkodtam. Vonyított valamit, majd vicsorogni kezdett. Vagyis nem, inkább mosolygott. A nyelve oldalt kilógott a szájából, majd végig nyalta az arcom. – Ezt ne csináld többet! – mondtam és letöröltem a nyálat az arcomról.
Késztetést éreztem, hogy megérintsem a bundáját. Puha és selymes volt. Beletemettem az arcom és felnevettem. A hátát kezdtem elsimogatni, mire lekezdett kalimpálni a hátsó lábával. Majd szégyenkezve lehajtotta a fejét.
Újra végig simítottam a hátát és újra kalimpált. Nevetni kezdtem, majd elkezdtem dögönyözni.
Hátravetette magát, én pedig a puha hasára feküdtem. Hosszú szőrébe túrtam.
Majd felállt, az orrával lökdösni kezdett, hogy álljak fel. A lábam közé bújt és rohanni kezdett velem. Én pedig a hátára simultam és élveztem a szelet.