Utolsó lépések II.: The End!

Sziasztok!
Bocsi, hogy nem tettem fel előbb, de 2 oldalnyi szöveget kellett megtanulnom holnapra németül! :( Remélem nem haragudtok! :)
Puszi! Jó olvasást!:)

(Lucy szemszöge)

Ha győzni akarunk gyorsan kell cselekedni. Amilyen gyorsan csak tudtam felpattantam és a furcsa lányra vetettem magam. Nem tudtam megölni, mert ellökött magától neki a falnak, de Jane végre végezhetett vele.
- Na végre! – szólt Jane. – Köszi Lucy! – csak mosolyogtam rá válaszként.
Felvontam Bella pajzsát, de mire visszafordultam Selena nem volt sehol.
- A francba! Megszökött!
Nyertünk. De milyen áron? A Volturiból ketten meghaltak és az árulók is. Heidi előkerült, de Chelseanek nem volt ekkora szerencséje.
Már csak Caius és Amelia volt életben. Nem voltak veszélyesek ránk, mert Alec blokkolta a nő erejét. Amint tudta használni az adottságát, elmúltak a képzelgései és már győztünk is.
- Testvérem! – lépett hozzájuk a Mester. – Elárultál! Az árulás büntetése pedig halál! Égessétek el őket!
- Rohadjatok meg mind! Aro és Marcus a szellemem kísértsen titeket a halálotok napjáig! – üvöltözött Caius a lángok közül is.
Meginogtam, a hasamba borzasztó fájdalom nyilallt.
Összegömbölyödve rogytam a földre.
- Lucy! – Alec kétségbeesetten rohant hozzám.
- A baba… - ennyit tudtam kinyögni, mert a fájdalom újra átjárt.
- Hívjátok fel Carlislet! Gyorsan!
- Hívom! – kiáltotta Alice. Észre se vettem mikor tért vissza.
- Nyugodj meg drágám! Segítek a fájdalmadon! – lassan elvesztettem az érzékeimet. Tudtam Alec csinálja ezt velem. – Mindjárt jobb lesz! – súgta még utoljára, majd tudatlanságba süppedtem.

(Alec szemszöge)

Lucynek elmúltak a fájdalmai, olyan volt mintha aludna. A karomba vettem és felvittem a szobánkba.
- Carlisle mindjárt itt lesz! – mondta Alice. – Siet, ahogy tud!
- Köszönöm! – Lucy mellett ültem. Néztem ahogy alszik és reménykedtem. Remélem megtudja menteni Carlisle.

Három órába telt még ideért, a repülőút miatt.
- Mi történt, fiam? – kérdezte amint belépett.
- Egyszer csak összeesett és azt mondta, hogy a baba. Rendbe jön Carlisle? Ugye rendbe jön?
- Nem tudom Alec! Menj ki, megvizsgálom. – engedelmeskedtem nem akartam tovább húzni az időt.
Amint kiértem a húgom támadott le.
- Minek ide Carlisle? És mi baja Lucynek?
- Majd elmondom bent a nagyteremben mindenki előtt, aki számít.

Beléptünk a terembe. Bent volt Aro, Marcus, Jane, Chriss, Viktor, Dem, Félix, Alex, Heidi és Gianna. Azok, akikhez a legtöbb érzés kötött. Kb. az egész megmaradt Volturi.
- Nos? – nézett rám Jane. – Mond már!
- Alec, csak rád várunk! – bíztatott Aro.
- Szóval, - vettem egy nagy levegőt. - mint tudjátok Lucy nem teljesen vámpír. Egy negyed rész ember. – nem tudtam hogyan mondjam el. De nem hagyhatom félbe.
- Gyerünk már! – sürgetett a húgom, mire Viktor mérgesen nézett rá.
- Nem hittük volna, hogy valaha ilyen áldásban lesz részünk. Lucy egy ideje furcsaán érezte magát. Emberi ételt fogyasztott. Ez volt az egyik oka, hogy elmentünk Cullenékhez, hogy Carlisle megvizsgálja. – nagyot sóhajtottam, most jön a lényeg. – A vizsgálatból kiderült, hogy Lucy…hogy Lucy… Lucy terhes. – mindenki csodálkozott. Bella óta Lucy fejében többször megfordult, hogy hátha neki is lehet gyereke, de egészen eddig nem jött össze. Már épp kezdett róla lemondani erre tessék, most történik meg vele. És lehet, hogy el is vesztette a babát.
- Ez biztos? – kérdezte meg Viktor.
- Igen, de lehet, hogy elvesztette a kicsit. – a végét már csak suttogtam, de biztos vagyok benne, hogy mindenki hallotta.

- És te Alice? Minek köszönhetjük a látogatásod? – kérdezte hirtelen Aro, hogy megtörje a csendet.
- Csak itt szerettem volna lenni Lucyvel. Hogy segítsek! – suttogta a lány. Majd felnézett mosolyogva. – Megnyugodhatsz Alec! – nézett rám és huncutul mosolygott. – Aro!
- Igen?
- Caius azt mondta, hogy a felesége meghalt. Mi történt?
- Ezt majd kérdezd Lucytől. Ő volt vele.

Carlisle végre kijött Lucytől.
- Hogy van? – rohantam le.
- Jobban. Már nincsenek fájdalmai.
- A kicsi?
- Jól vannak, de nem sokon múlt.
- Jól vannak? – értetlenkedtem.
- Igen, ikrek. Két kislány. - leesett az állam, szinte hallani véltem, ahogy koppan a padlón.
- Lucy ezt nem is mondta!
- Mert ő sem tudta, mostanáig. Amikor nálam jártatok még nem lehetett látni a felvételeken. De mostmár biztos, hogy ikrek.
- Köszönöm Carlisle!
- Nincs mit! Maradnék még egy darabig amíg meg nem születnek. Beszélek Aroval, te menj csak be hozzá. – épp be akartam lépni, de – Még el nem felejtem, majd Edwardék is utánam jönnek. Aggódnak!
- Persze, megértem!

- Lucy, kicsim! – léptem be. Háttal feküdt nem láthattam az arcát, de tudtam, hogy sír. Közelebb mentem és magamhoz öleltem. – Semmi gond! Lucy, nyugodj meg!
- Borzasztó anya vagyok! Hallgatnom kellett volna rád! – sírta.
- Nem, nem. Nem vagy rossz anya! Te vagy a világ legjobb anyukája! – tovább sírt, nem tudtam megvigasztalni. Most nekem se sikerült.
- Majdnem meghaltak miattam.
- Hiszen gyerekeink lesznek, Lucy! Szükségük van rád! Szükségük van az anyjukra! – tettem a kezem a hasára. – És nekem is szükségem van rátok, rád! – súgtam, majd megcsókoltam. Végre abbahagyta a sírást. – És mi lesz a nevük?
- Gondoltam lehetne az egyik Hanna Jane Volturi.
- Jane örülni fog!
- Hiszen ő lesz a keresztanya, ahogy megbeszéltük.
- És a másik?
- Nem tudom! Mondd meg te?
- Legyen Charlie Alice Volturi. Alice biztosan örülne!
- Köszi, köszi! – rohant be Alice. – Nagyon aranyos tőletek! – mi Lucyvel csak nevettünk rajta.
Szépen sorjában mindenki meglátogatta. Gratulálta a gyerekeinkhez és, hogy Lucy jól van. Jane majd kiugrott a bőréből, amikor megtudta a baba nevét.
Edwardék most az egyszer nem csaptak fesztivált az itt töltött idő alatt.

(4 nap múlva, Lucy szemszöge)

- Most mi lesz a Volturival Mester? – kérdezte Chriss.
- Nekünk már leáldozott. Túl sokáig voltunk hatalmon. Változtatni kell.
- Ez azt jelenti, hogy vége a Volturinak? – Jane teljesen kétségbe esett.
- Nem, ez azt jelenti, hogy én és Marcus lemondunk. – az összes vámpír a teremben elképedt. – Átadjuk a helyünk nektek, fiataloknak. Demetri vállalod-e ezt a feladatott Caius helyett? El vállalod-e, hogy tovább vezeted a Volturit és megtartatod a törvényeinket?
- Vállalom Mester! – hajolt meg Dem.
- Viktor, - szólt Marcus. – vállalod-e, hogy a helyembe lépsz a Volturi vezetésében? – Jane arca felragyogott a csodálattól.
- Igen, Marcus Mester, vállalom. – hajolt meg Viktor is.
- Alec, - nézett Aro a férjemre. Alec nem tudta leplezni az érzelmeit tisztán látszott a meglepődés az arcán. – vállalod-e, hogy vezeted a Volturit? Hogy a helyembe lépsz és próbálsz mindig a legjobban dönteni? Hogy betartatod a törvényeinket?
- Nem érdemlem meg, Mester! – hajtotta le a fejét Alec.
- Miért Alec?
- Mert nem egyszer tévedtem már, rossz döntéseket hoztam. Didyme is miattam halt meg!
- Miből gondolod, hogy bármikor is rosszul döntöttél? A hibáink hozzánk tartoznak, Alec. Én is hoztam hibás döntéseket. Nálad alkalmasabb vámpír nincs. Vállalod akkor hát?
- Igen, Mester. Köszönöm.
- Rendben ezt elintéztük.
- És veletek mi lesz? – kérdezte Alice.
- Én elmegyek a Delina klánhoz Eleazor barátommal már megbeszéltem és szívesen fogadnak. Apró feltételekkel persze! – mondta Marcus. Úgy láttam mintha végre ragyogna az arca.
- Én pedig, ha nem küldtük el, maradnék még egy ideig a Volturiban. Sulpicia és én együtt szeretnénk gondok nélkül tölteni az életünket. – nézett körbe Aro. – Lesz előtettek feladat bőven, de megbirkóztok vele. Tudom! Most pedig elkezdem tölteni a nyugdíjas éveimet.
Közelebb léptem Alechez és átöleltem. Boldog voltam végre, úgy döntöttem a jelennek élek és elfelejtem a múltat, amennyire eltudom, persze.

The End!!!!!!

Sziasztok!
Azok a kérdések, amik megválaszolatlanok maradtak, majd A Nagy Választás kettőben! ;)