2. fejezet: Pasi gondok

(Alec szemszöge)

Beléptem a szobánkba, Lucy épp a fürdőből jött ki egy aprócska fekete kombinében. Nagyon szexi volt, minden jól állt neki, de ez… Rám nézett mosolyogva erőtlenül visszamosolyogtam rá.
- Gyere, ülj csak le! – mutatott az ágyra. Sóhajtva estem rá, Lucy mellém kúszott és átölelt. – Túl sok ez neked! – csóválta a fejét és a hátamat kezdte masszírozni.
- Komolyan mondom, ha ez így megy tovább nekem is szükségem lesz alvásra. Annyi gondunk van…
- Most ne törődj ezzel! Felejtsd el őket ma estére! – suttogta a fülembe.
- Olyat kérsz, amit nehéz teljesíteni! – temettem a kezembe az arcom. Végig simította a hajam.
- Akarod, hogy maradjak? – kérdezte angyali hangon.
- Nem! – vágtam rá azonnal, nagyobb hangerővel, mint kellett volna. – Talán jobb lenne, - folytattam halkabban. - ha vinnéd Hannát is, és ott maradnátok Cullenéknél örökre.
- Megmondtam, hogy sosem hagylak el! Én veled maradok Alec. – súgta. – Jóban, rosszban… - majd megcsókolt szenvedélyesen. – Gazdagságban, szegénységben… - Végig simítottam a hátát, mire hátrébb csúszott az ágyon. Majd megállt.
- Mi a baj? – kérdeztem.
- Ennyi volt ma estére, mert Hanna közeledik. – mint egy jól nevelt kisfiú lecsusszantam az ágy végébe, Lucy pedig mellém ült, mintha beszélgetnénk.

(Hanna szemszöge)

Jeremy ágyán ültünk. Épp most fejeztük be a matek házit. Bár vámpírok vagyunk, anyu megkért minket, hogy járjunk középiskolába, tavaly kezdtük.
- Kiborító ez a matek vámpír fejjel is. – mondtam. Jeremy átkarolt és a vállamat simogatta, majd megcsókolt.
- Szerintem is! - végig simított a hátamon és a keze a felsőm alá tévedt. Arrébb húzódtam, nem mertem a szemébe nézni.
- Sajnálom! – mondta. – Nem akartalak bántani.
- Tudom! Nem bántottál! Én csak… Most megyek! – álltam fel és kisétáltam az ajtón.
Sóhajtva dőltem neki. Ez így nem lesz jó! Már nem először próbálkozik, de még egyszer se mertem neki megmondani, hogy félek. Félek, hogy nem leszek neki elég jó. Charlieval már sokszor beszéltem erről, de mindig csak letromfolt, hogy örüljek, hogy van barátom, és ne játsszak az érzelmeivel. Úgy döntöttem megbeszélem ezt anyuval is, hátha van valami tanácsa.
A szüleim szobája felé vettem hát az irányt, hallottam, hogy bent vannak, így kopogtam.

(Lucy szemszöge)

- Gyere be! – szóltam ki. Hanna óvatosan belépett.
- Zavarhatok? – kérdezte.
- Persze!
- Anyu veled szeretnék beszélni! – nézett az apjára jelezvén, hogy lépjen.
- Oké! Értettem! Majd szólsz, ha jöhetek. – csókolt meg. – Remélem nincs semmi komoly gond! – nézett Hannára, majd kiment.

- Anyu! – ült le mellém. – Tudod mi a gondom! Mit tegyek?
- Hanna ezt te érzed, én nem mondhatom meg, hogy mi lenne a helyes. De egyet tudok, ha készen állnál most nem itt lennél, hanem Jeremyvel.
- Akkor hát nem vagyok még kész rá? Harminc évesen?
- Lehet, hogy tévedek! Viszont biztos vagyok benne, hogy attól nem kell félned, hogy nem leszel elég Jeremynek, mert szeret. - kisimítottam a haját az arcából. - És ha csak ezért vagy bizonytalan, akkor nem kell annak lenned. Neked kell döntened! De jól gondold át, nehogy megbánd.
- Köszönöm! Apu mit szólna szerinted, ha megtenném?
- Az ő megpuhítását csak bízd rám, ha megtudná. Vele nem lesz gond, ezt garantálom. De ha Jeremy tovább megy, mint kellene, én magam tekerem ki a nyakát és nem az apádtól, kell majd félnie.
- Köszönöm! – bújt közelebb hozzám.
- Szívesen! – öleltem át. – Nem lesz gondod, amíg nem leszek itt?
- Megoldom! Ideje egyedül is boldogulnom. Most megyek, hagylak aludni! Jó éjt! – mondta, majd kiment.
Visszadőltem az ágyra. Pár perc múlva valaki belépett és mögém feküdt. Átölelte a derekam, majd elnyomott az álom.

(Charlie szemszöge)

Hanna szobájához mentem és kopogtam.
- Szabad!
- Szia! – léptem be.
- Szia Charlie!
- Haragszol rám? – kérdeztem félve, mikor mellé ültem az ágyra.
- Nem, csak… csak még egy napnál többet soha sem voltunk külön.
- Hogy fogjuk kibírni? – hajtottam a fejem a vállára.
- Majd jó nagy telefon számlát csinálunk a szüleinknek. – mosolygott.
- Ha persze anya el nem veszi a mobilomat. – mondtam gúnyosan.
- Ne csináld már ezt! – pöckölte meg az orromat.
- Olyan lökött vagy.
- Hogy én lökött? – elkezdett csiklandozni.
- Nem vagyok csikis! – nyújtottam rá a nyelvem.
- Húzd vissza! – vágott nekem egy párnát. – Párna csata! – kiáltotta el magát.
- Most meg vagy! – mondta mikor beszorítottam a sarokba.
- Ó igen? – nézett rám huncutul és az ágyra lökött.
- Ez nem ér! – kiabáltam, már az ágyon verekedtünk tovább. – Ez hiányozni fog! – mondtam mikor már végre lenyugodtunk.
- Nekem is! – ölelt át a nővérem.

(Lucy szemszöge)

Másnap reggel Aleckel találtam szembe magam. Engem nézett, mikor kinyitottam a szemem.
- Jó reggelt! – mosolygott.
- Jó reggelt! – válaszoltam.
- Három órád van még az indulásig. – mondta megnyugtatásképp, mert az órám felé kaptam.
- Akkor minden rendben. – suttogtam és Alec ölébe vackoltam magam. Ezen felnevetett és megcsókolt. Szenvedélyesen visszacsókoltam, amin meglepődött. – Tegnap félbehagytunk valamit. – suttogtam Alec fülébe és fölékerekedtem.
- Ilyen korán is ekkora energia bomba vagy! – csóválta a fejét, de nem ellenkezett…