4. fejezet: Képzelgések?

Sziasztok! :)
Megint egy nappal előbb hoztam! :) A héten nem lesz friss, bocsi! Sok a dolgom!
Lehet, hogy nem lesz időm, majd írni minden fejihez, amit feltesztek, de majd bepótolom. Ígérem! :)
Jó olvasást! Puszi! :)

(Jeremy szemszöge)

- Hanna gyere már! Te mindenben gyönyörű vagy! Elkésünk a suliból!
- Jövök már! Fekete? Kék?
- Kék! – kiáltottam be az ajtón.
- Nem is látod őket! – kiáltott vissza, majd kinyújtotta a két blúzt az ajtón.
- Mondtam, hogy kék. – felhúzta és már kint is volt. Elindult Charlie szobájához. – Most nem jön velünk!
- Tényleg! – sóhajtott.
- Tudom, hogy hiányzik, de majd megszokod. – fogtam meg a kezét és elindultunk a suliba.

(Charlie szemszöge)

Már most utálom ezt a helyet. Nincs itt semmi!
- Forks! – mondtam gyűlölve minden egyes betűt. Odalentről hangok szűrődtek fel. Anya mesélt. – Utálok itt lenni! – kiáltottam el magam, majd egy idegen illatot éreztem meg. Hasonlított Jacob orrfacsaró bűzéhez, de valahogy édesebb, kellemesebb volt. Igen, ez az illat tetszett nekem.

Kinéztem az ablakon és két vörös szem villant rám kintről.
- Ki vagy? – léptem közelebb, de a titokzatos alak leugrott és eltűnt. Először azt hittem az övé az illat, de neki nem volt, semmilyen sem. Kinyitottam az ablakot és utána ugrottam. Nagyon gyors volt, hátranézett és még gyorsabb sebességre kapcsolt. Támadt egy ötletem, láthatatlanná váltam és úgy követtem. Hátha azt hiszi majd, hogy lerázott.
De bekanyarodott az erdőbe és eltűnt. Átnéztem mindent, a fákon nem volt.
- Hogy tűnhetett el ilyen gyorsan? – morgolódtam, majd visszafutottam a Cullen házba.

(Jeremy szemszöge)

- Szevasz Jeremy! Hanna, szépségem!
- Ne udvarolj Logan! – mosolygott a barátnőm.
- Logan! – fogtunk kezet. – Mi van veled?
- Semmi! Hol van Charlie?
- Nem jön többet. Forksba költözött egy időre.
- Ó, értem. – ekkor nagy nevetés harsant fel a lépcsőről. – Tia már megint elesett? – megvontam a vállam, majd odafurakodtam a tömegbe.

Tia, egy nagyon ügyetlen, de nagyon okos és furcsa lány. Épp a könyveit szedegette fel és senki se segített neki.
- Tűnés! Nincs itt semmi látni való, srácok! – kiáltottam rájuk és fordultam volna meg segíteni.
- Mi van veled Jeremy? Eddig te is velünk röhögtél!
- Fogd be Jack!
- No mi van? Fogd be te! És tűnj el, nem látom mit szerencsétlenkedik az a lüke csaj. – morogni kezdtem és közelebb léptem.
- Jeremy, nem éri meg! – hallottam Hanna hangját.
- Haver, nyugi! – tette a vállamra a kezét Logan, Hanna pedig elém állt, hogy lefogjon, ha gond lenne. Abba hagytam a morgást és megfordultam.
- Mi van beszartál kisfiú! Menj bőgni anyucihoz! Ó, bocsáss meg elfelejtettem, hogy nincs! Nincs a kicsi Jeremynek anyukája! – gúnyolódott.
- Ne is törődj vele, Jer! Kopj le! Senki se kíváncsi rád Jack! – kiáltotta oda Logan, majd megpróbált eltolni, mert megint morogni kezdtem.
- Mi történik itt? – jött ki az igazgató.
- Semmi uram! – mentegetőzött Jack. – Jeremy Mcknight belém kötött.
- Hogy ő? Nem Jeremy kezdte igazgató úr, hanem Jack. – próbált menteni Hanna.
- Mindkét srác az irodámba! Most! – intett az igazgató.
- Hozom a táskám! – motyogtam és visszaindultam érte, majd megtorpantam, mert az utcán egy lány állt. Vörös szeme, szőke haja volt és fekete ruhát viselt. Vámpír, még hozzá nem is akármien. Bár az árnyékban állt, elég messze, így csak én és Hanna láthattuk. Tudtam, valahogy éreztem, hogy a román-klánhoz tartozik.
- Mi az Jeremy? – kérdezte Hanna.
- Látod ott azt a lányt? – néztem rá.
- Milyen lányt?
- Azt a szőke vám… - mire visszafordultam, már eltűnt. – Semmi. Biztos, csak képzelődtem. - felvettem a táskámat és az igazgatóihoz mentem.

(Charlie szemszöge)

Visszafutottam a Cullen házhoz, be akartam lépni az ajtón, amikor valaki kilépett és ráestem. Mindketten a földön landoltunk. Az orromat megcsapta az az illat.
- Sajnálom, hölgyem! – mondta, majd felsegített.
- Semmi gond! – néztem a szemeibe. Valami furcsa érzés járt át. Sosem éreztem ilyet, mintha megdobbant volna a szívem. Percekig néztünk egymás szemébe.
- Ajajj! – hallottam hátulról Jasper hangját.
- Ez nem lesz jó! – helyeselt Jacob.
- Mi történt az előbb? – kérdeztem a srácot, aki előttem állt.
- Gyertek bentebb! – szólt Edward. - Itt nyugodtabban megbeszélhetjük.
- Ő itt Seth! – mondta anyu. – Ő pedig a lányom Charlie. Az előbb bevésődés történt, igaz Jacob? – Jacob csak bólintott. – Nem hiszem el! – fogta anyu a fejét. – Ez nem lesz jó!
- A bevésődés az, ami veletek is történt? – néztem Jacobra és Nessiere.
- Igen! – felelték egyszerre.
- Le kell ülnöm! – mondtam és megtántorodtam, Bella kaptam el a karom és leültetett a fotelbe. – Te most belém vésődtél? – néztem Sethre. Aki olyan szemekkel nézett rám, mint még soha senki. Bár nem ismertük egymást tudtam, hogy az életét is feláldozná értem és azt hiszem én is érte.
- Igen, sajnálom. Nem tehetek róla. Nem akartam, Lucy! – nézett az anyámra.
- Tudom, ez nem a te hibád.
- És velem most mi lesz? Maradok, vagy megyek vissza Volterrába?
- Ettől még itt maradsz. Legalább még valaki figyel rád.
- Lucy! – halottam Félix hangját. – Indulnunk kéne, mert túl sokáig késlekedünk.
- Ma estére nem maradtok még? – kérdezte Esmé.
- Nem, este kevésbé vagyunk feltűnőek. Seth! Ajánlom, hogy vigyázz a lányomra.
- Bízhatsz bennem! Tudod, hogy mindent megtennék érte.
- Tudom! – azzal anyu hozzám lépett elbúcsúzott tőlem és Cullenéktól, majd elment.

(Jeremy szemszöge)

- Mit mondott a diri? – kérdezte Logan.
- Felhívja apámat, de őt nem fogja elérni. – válaszoltam.
- Meg akartad ölni Jacket? – kérdezte félénken.
- Nem vagyok egy gyilkos állat. – kiáltottam, mire picire összehúzta magát.
- Sajnálom! Nem akartalak felidegesíteni.
- Adtam okát rá, hogy rettegj tőlem? – kérdeztem. Meglepődött és maga elé meredt. – Adtam? – kiáltottam. – Akartalak valaha is bántani? Ha elestél, akkor is, ha nem bírtam inkább tovább álltam, de egy ujjal se értem hozzád.
- Tudom! De most fekete a szemed. És attól még, hogy engem nem bántanál, az nem jelenti, hogy Jacket sem. Mert legszívesebben őt én is megölném.
- De nem teszed, ahogy én se fogom. Nem azért mondtam el neked, hogy rettegj, hanem azért, mert bízok benned és tudtam, hogy megérted majd.
- Meg is értem és ettől még a barátod vagyok. – felálltam és előrébb sétáltam az utcán. Üres volt, mint minden sikátor. Csak ketten voltunk, ez volt a törzshelyünk. Majd a titokzatos lány megjelent a sikátor végén és én a földre rogytam.