43. fejezet: Breaking Dawn

Sziasztok! :)
Hoztam a frisst, mert megígértem! :) Köszönöm a KÉT kommentár írónak Eninek és Klaudyának! Ezt a fejit nekik ajánlom! :)
Ebben a részben a 4. kötetet végét írom le! De nincs benne az egész és át is van írva kicsit. A ... jelenti, hogy ugrunk egy picit az időben és a lényegtelenebb részeket kihagytam. A Breaking Dawn-ban persze ezek a részek részletesen ki vannak fejtve. (A 4. kötetet én nem olvastam, csak ezt a vége részt, a többi infó a barátnőmtől van.)
Jó olvasást!
Puszi! :) :)


(Lucy szemszöge)

Megérkeztünk a tisztásra. Ott voltak Cullenék, Delináék és még a románok is. Elkapott a gyűlölet Vladimír iránt. De felől kerekedtem rajta és magabiztosan rá mosolyogtam. Kárörvendő mosoly volt.
- Cullenék ilyen mélyre süllyedtek, hogy idehívták a románokat is. – súgta Chriss.
- Félnek! Rettentően félnek. – jegyezte meg Alex. – Ez azért röhejes nem?
- Mi? – kérdeztem, de még mindig Vladimírt figyeltem.
- Nem rég még, mint jó barátok voltak nálunk, most meg ott az a gyerek ő az oka mindennek. – eddig észre se vettem a gyermeket. Rákaptam a tekintetem, éppen Aro kezét fogta meg. Nem volt már kisbaba, 6 éves lehetett, ha jól saccolok. Bár azt nem értettem, hogy hogyan.
- Szóval igaz! – sújtott le rám az igazság. – Csak megszegték a törvényt. – ezt már csak morogtam.
- Lucy! – hallottam meg a Mester hívó szavát. Mellé lépdeltem szépen lassan, emberi tempóban.
- Igen Mester?
- Ezt látnod kell! – mondta és a kezembe adta a kislány kezét. Képek villantak be. Bella és Edward, Alice, Nessie és Jacob. Hátrahőköltem, amikor a kislány a félelmét mutatta meg nekem. Majd jött a szeretette.
- Köszönöm neked Nessie! – suttogtam, de mindenki hallhatta. Még belenéztem a tudatába. Különleges volt, de legalább választ kaptam a kérdéseimre.
- Zseniális, ugye? – örvendezett Aro.
- Az! – még mindig a kislányt néztem.
- Köszönöm Lucy. Csak meg akartam mutatni, te érted az ilyesmit. – nem ez volt a célja. Csak az, hogy felhívja a lány képességére a figyelmem, hogy lemásoljam. Eleazarét is le kellett másolnom. Visszasétáltam a srácok mellé.

Alec Vladimírrel nézett farkas szemet. Megfeszült, mint aki neki akar ugrani.
- Nyugi! – tettem a kezem a vállára. - Most nem fog menekülni, ha harcra kerül a sor. Ő az enyém lesz.
- Jaspert vállalom! Úgy is hasonlítunk, sajnos! – jegyezte meg Alex.
- Stefan pedig akkor az enyém. – suttogta Alec.
- Bella! – szűrte a fogai közt Jane.
- Edward! Ha nem gond persze Lucy? – kérdezte Viktor.
- Jobban örülnék, ha nem kéne ezt tennünk. De ha nem lesz más választás, akkor tedd meg. – Alec megszorította a kezem, persze csak gyengéden. Ez azt jelentette, hogy ideje figyelni.

- Nem tartoznak hozzánk Aro. Nem úgy követik a parancsainkat. Azért vannak itt, mert itt
akarnak lenni. – hallottam Edward hangját.
- Nagyon érdekfeszítő! – panaszkodott Chriss. – Miért húzza ilyen sokáig?
- Mert nem tudja mit csináljon. Renesmee félig ember. Ahogy mi is. – mutattam rá…

- Ne! – tört ki belőlem, mert előre tudtam, hogy Caius mit fog tenni. Irina meghalt. Nem volt elég hangos ahhoz, hogy mindenki hallja, csak a mellettem állok.
- Bella pajzsát tudod használni? – kérdezte Chriss.
- Mi? – döbbentem meg. – Ő… igen… azt hiszem. Egy próbát megér. – koccentrálni kezdtem. A pajzs tőlem indult ki. Majd szépen lassan végig ért az egész volturin.
- Sirály! – hallottam Chriss örömködését.
- És nem is nehéz tartani! – elégedett voltam magammal. Alec rám nézett és kacsintott…

Jane Carlislet kezdte el támadni, de nem járt sikerrel. Keservesen fújtatni kezdett mire Alec megveregette a vállát és kocentrálni kezdett. Nem járt ő se sikerrel.
- A francba! – szitkozódott, de nem emiatt, hanem Vladimír önelégült képén.
Most én jönnék.
- Úgy se jutunk át. – suttogtam.
- Tudom! – mondta Alec. – De egy próbát megért. Micsoda egy gyenge próbálkozás volt az a köd….

- Alice közeledik! – mondtam. Nem egyedül jött többen is voltak vele. – Olyanokat hoz, mint én és Chriss… és Renesmee…
- Ilyen sok félvér van?
- Úgy látszik…

Aro parancsot adott, hogy visszaforduljunk. Vége! A Volturi lelép.
- Ilyen se volt még! – panaszkodott Félix.
- Fel a fejjel öregfiú. Lesz ez még így se… - kacsintottam rá.
- Ha ennek híre megy… - rázta a fejét. – Rajtunk fog röhögni az egész vámpír világ. Kezdhetjük újra felépíteni a hírnevünket. – morogta miközben ott hagyott minket.

(Alec szemszöge)

Megfordultam, hogy elinduljak a többiekkel, de Lucy maradt a helyén.
- Lucy? – néztem rá értetlenül.
- Van még egy kis dogom! – mondta.
- Mehetek én is?
- Persze! – megvártuk, amíg mindenki elmegy. Ott álltunk mozdulatlanul. Majd Lucy lassan elindult Cullenék felé. Többen harci pózba vágták magukat, mintha támadni akarnánk. Ezen mosolyognom kellett.

- Nyugi ma már nem lesz csata! – mondta Lucy mosolyogva.
- Mit akartok még itt? – morogta Stefan.
- Nem hozzád jöttünk megnyugodhatsz! Kapsz pár nap haladékot, hogy kiélvezd az életed utolsó napjait! – válaszolta Lucy kedvtelenül. Stefan morgott még valamit, de nem figyeltem. – Carlisle! – ölelte át. – Sajnálom, hogy így találkoztunk. Remélem lesz még alkalmunk más feltételek között is.
- Én is remélem! – válaszolta a doki. Lucy végig ölelte minden Cullent, majd elindult visszafelé.
- Nessie! Vigyázz magadra és a szüleidre! – súgta a kislánynak.
- Részvétem Irina miatt, Eleazar! – mondtam én, majd megfordultam.
- Alec! – szólt utánam Vladimír.
- Mit akarsz? – fordultam meg kelletlenül.
- Ugye tudod, hogy egyszer még számolunk. Csak, mert legutóbb megúsztátok… Máskor nem lesz ekkora szerencséd.
- Alig várom már azt a napot! Majd feljegyzem a naptáramba, nehogy elfelejtsek megjelenni. – húzódott magabiztos mosolyra a szám. – Akkor viszontlátás életed utolsó napján Vladimír! - és Lucyvel a Volturi után rohantunk.

- Örülök, hogy így alakult. – mondta Lucy, amint beértük a társainkat.
- Hol jártatok báránykáim? – kérdezte Demetri, amint mellé értünk.
- Nem vagyok bárányka! – mondta a feleségem durcásan.
- Rendben vagy Lucy? – kérdezte Dem.
- Persze, nincs semmi bajom. Végre hazamehetünk Volterrába! – mondta és ugrálni kezdett örömében.
- Végre visszatért a régi, annyira szeretett Lucynk! – kiáltotta oda neki Viktor, amikor elugrált mellette. Majd visszafutott mellém.