44. fejezet: "Lucy te meg mit csinálsz ott bent?"

Tarám!!! :) :)
Sziasztok!
Hoztam neketek frisst! Már csak két feji van hátra vagy is egy, csak két részben! :)
Az első részt megkapjátok holnap, ha kommiztok, ha nem akkor hétfőn.
Ezt a fejit pedig egy friss, de nagyon ügyes töri íronak Natalienak ajánlom! :)
Puszi! :)


(Gianna szemszöge, 2 hónappal később)

- Rendben Félix megvarrom!
- Ó, köszönöm. Tudod, hogy én nem értek a tűkhöz. – mondta és egy puszit nyomott az arcomra, majd elrohant.
- Férfiak! – sóhajtottam, épp be akartam lépni a konyhába, amikor valaki a nevemet kiáltotta.
- Gianna! Gianna stop! Stop, stop, stop! – kiabált nekem Alec és elém nyargalt.
- Már rég megálltam. Mi van már?
- Bocsi! Rendelnél nekem egy csokor virágot, ha bent jársz a városban? – nézett rám kiskutya szemekkel.
- Persze! – sóhajtottam.
- Valamit, ami tetszene Lucynek! Én nem értek hozzá, de bízok benned. – kaptam még egy puszit az arcomra. – Köszi!
- Oké! Még valaki valamit? – kiáltottam el magam.
- Igen én! – fordult be Demetri és megállt előttem.
- Igen?
- Heidi üzeni, hogy holnap 2-kor mentek vásárolni. Azt is hozzá tette, hogy már teljesen elhasználódtak a ruháid. Azt hiszem vagy valami ilyesmi. Vagy 3-kor? Ó az istenit, elfelejtettem.
- Kezdesz szenilis lenni Dem! – húztam.
- Haha, nagyon vicces! Mindegy majd még visszajövök.

- Ha én nem lennék! – csóváltam a fejem. – Itt van ez a sok hallhatatlan és még varrni se tudnak. Arról már ne is beszéljünk, hogy mindent elfelejtenek. – léptem végre be a konyhámba. – Hú, de éhes vagyok! – sóhajtottam, elindultam a hűtőhöz, de megtorpantam. Csak egy fenék látszott ki belőle. Közelebb léptem és rájöttem kihez tartozik. – Lucy te meg mit csinálsz ott bent?
- Gianna! – ugrott a hűtőből. – Aúú! Ne ijesztgess most miattad bevertem a fejem. – indult el az ajtó felé.
- Lucy!
- Igen? – fordult meg kelletlenül.
- Mit csináltál ott? Te megetted az ebédem? – vettem ki a ma reggel nagy nehezen beszerzett sült csirkém maradványait.
- Hogy én? Emberi kaját? – mentegetőzött. – Na jó, én voltam. Bocsi megyek és hozok másikat.
- Hagyd csak, majd rendelek pizzát. – legyintettem és már nyúltam is a telefonért, de – Várj csak te eddig nem ettél emberi ételt! Mi van veled?
- Hát… tudod… jelenpillanat fogalmam sincs. Rendelnél nekem is? Vagyis mi a fene van velem? Őő, sonkásat kérek, jó sok sajttal. – én pedig mondtam utána.
- Mindjárt hozzák!
- Majd én elmegyek a futár elé gyorsabb vagyok! – mondta és már ott sem volt.

- Na szép! Fejetetejére állt a világ! A vámpírok megeszik a kajámat. Hát sosem hittem, hogy ilyen gonddal kell szembe néznem. – morogtam.
- Milyen gonddal kell szembe nézned? – kérdezte hirtelen Chriss.
- Ő… izé… Gond? Milyen gond? Halálra rémisztettél, kopoghatnál is néha.
- Bocsi, majd legközelebb. Demetri kért meg, hogy szóljak kettő.
- Mi kettő?
- Azt nem tudom, de kettő.
- Ja, a vársárlás! – ugrott be és a homlokomra csaptam.
- Figyelj csak! Nem láttad véletlenül a fekete semely ingemet?
- A folyosón a második fogason. Ma hoztam a tisztítóból.
- Imádlak Gianna! – puszilt meg ő is.
- Tudom! – sóhajtottam.

- Itt a pizza! – lépett be Lucy. – Chriss! – lepődött meg.
- Te ennyit eszel? – nézett rám Chriss. Lucyre néztem, a kérlelő szemeibe.
- Miért zavar? Nem lehetek farkas éhes?
- A farkasokat csak ne emlegessük, de tőlem! Csak aztán el ne hízz! – kacsintott rám.
- Afelől nem kell aggódnod! Gondoskodtok ti arról.
- Aha, - mondta értetlenül - most megyek! Sziasztok!

- Köszönöm Gianna! Nagyon hálás vagyok!
- Alec se tudja mi?
- Nem igazán! – mondta szégyenkezve.
- Várj egy picit! Te etted meg a tegnapi csoki tortámat is, igaz?
- Nagyon finom volt! Majd veszek másikat, ígérem! – sajnálkozott és beleharapott a pizzába.
- Mindegy! Legalább nem hízok el!
- Ne is törődj Chrissel nincs rajtad semmi felesleg!
- Köszi! Nem akarod elmondani Alecnek?
- De majd igen! De csak aggódna! Nincs semmi bajom, csak rájöttem, hogy finom az emberi kaja.

- Mi a finom? – lépett be Félix és Alec.
- Gianna szerint a pizza! – lökte elém Lucy az egészet.
- Igen, imádom őket! – improvizáltam. - Micsoda illata van! – erre a kijelentésemre a két fiú grimaszt vágott.
- Te tudod! – jegyezte meg Alec.
- Mióta eszel ennyit drágám? – jött közelebb Félix és az ölébe ültetett.
- Hát nem tudom pontosan. Mindig ennyit ettem. – próbáltam magyarázkodni. Alecnek már szintén az ölében ült Lucy. – És ti miért jöttetek? – próbáltam terelni.
- Csak a köpenyemért, de látom korán vagyunk még. De Gianna biztos nem vagy beteg olyan furcsa vagy. – aggódott a szerelmem. – Nem vagy véletlenül…
- Ne mond ki Félix! – rivallt rá Lucy. – Nekem falaz, azért furcsa. – ugrott fel Alec öléből.
- Miért? – lépett utána a férje.
- Az egyik doboz pizza az enyém! – Alecnek leesett az álla. Még vicces is lett volna, ha mások a körülmények. – Jól vagy? – kérdezte Lucy félénken. Alec nem válaszolt csak nézett maga elé hosszú percekig.
- Igen, csak meglepődtem. – rázta meg a fejét, mintha attól felébredne valami álomból.
- Jól értettem, hogy emberi kaját eszel? – kérdezte Félix.
- Igen! – sóhajtott Lucy.
- Csúcs! – örvendezett a szerelmem.
- Miért csúcs? – kérdeztem.
- Mert megnyugodott, hogy nem csaltad meg egy emberrel. – mondta Lucy.
- Te ezt feltételezed rólam?
- Az emberi nők sokat esznek, ha terhesek. És azt hittem, hogy meguntál várni. – suttogta. – Haragszol?
- Nem! – csókoltam meg.
- Várjunk csak akkor te csaltad meg Alecet egy emberrel? – nézett Lucyre.
- Félix! – szóltam rá.
- Nem, dehogy. – mondta Lucy. – Nem feküdtem le még senki mással.
- Tudom! – lépett hozzá közelebb Alec.
- Arra gondoltam, hogy elmegyek Carlislehoz, hátha van valami ötlete.
- Veled megyek! – ölelte át a feleségét.
- Megtennétek, hogy nem mondjátok el senkinek se a látogatásunk célját?
- Persze Lucy! Nem mondunk senkinek semmit, de Arot nem tudjuk kicselezni. – mondtam.
- Sietünk vissza! Hátha addig nem kutakodik. Megyek és beszélek is vele.
- Veled megyek!
- Rendben! – kézen fogva kisétáltak a konyhámból és Arohoz vették az irányt.
- Látod, ha átváltoztatnál, nem kéne az ilyesmiktől félned, mint az, hogy megcsallak! – néztem Félixre.
- Ennyi kockázatot megér az, hogy ember maradj.
- Hajthatatlan vagy! – sóhajtottam fel.