40. fejezet: Nem kívánt látogató

(Lucy szemszöge)

- Alec! – szóltam neki rémülten.
- Tessék?
- Ez az az erdő, ami benne volt az álmomban. Menjünk vissza Volterrába és hozzunk erősítést.
- Nem!
- Alec, de bajod…
- Nem és kész! – közelebb jött hozzám és a fülembe súgta. – Úgy fogsz csinálni mindent ahogy mindig is megálmodtad.
- De akkor te meghalsz! Azt pedig nem engedem.
- Te túl éled és ez a fontos.
- Alec!
- Szeretlek Lucy! – súgta és megcsókolt. Olyan szenvedélyesen, mint még soha.

- Rendben búcsúzkodjatok csak!
- Vladimír! Stefen! – fordult meg Alec.
- Régen láttalak Alec. Hiányoztál! – ebben a pillanatban két erős újszülött fogott. Pont, mint az álmaimban.
- Eressz te büdös, dagadt vámpír! – kiáltottam rá az egyikre.
- Ó, a kicsi Lucy! Már olyan a híred, mint a férjednek. Főleg a orosz vámpírok kiirtása óta.
- Honnan tudsz róla?
- Elég pletykás ez a vámpír világ! Tudod ha valaki 4000 éve él a földön, elég jó kapcsolatokat tud kialakítani.
- Hagyd Lucyt! Engem akarsz vagy tévedek?
- Nyugalom Alec! Mindent a maga idejében. Csak szépen sorba! Legutóbb nem volt időm szemügyre venni a feleséged. Csinos darab! – simította végig az arcom. Alec torkából állatias morgás hördült fel. – Nyugalom! Sokat stresszelsz mostanába. Érzed a véged?
- Csak engedd el őt!
- Nyugi nem esik baja, ha jól viselkedsz, persze. Én csak a feleségem gyilkosát akar a pokolba küldeni.
- Akkor le vagy maradva Vladimír!
- Lucy! – kiáltott rám Alec. Tudta mi a tervem. Közelebb jött, mire őt is lefogta két vámpír. – Kérlek ne!
- Hogy érted ezt? – nézett rám kíváncsian a román.
- Nem Alec ölte meg a feleséged!
- Ne, Lucy! Kérlek!
- Hanem én voltam! – felszegtem a fejem. – És újra megtenném! – Vladimír szemét forgott mérgében, fujtatott. Azt hittem nekem ugrik, de Stefan rátette a kezét a vállára. Amitől lenyugodott. Majd újra mellém lépett és felpofozott.
Térdre rogytam, de felráncigáltak a földről.
Alec próbálta kirángatni magát az újszülöttek kezéből, de nem ment neki.
Vladimír megfogta a karom és középre ráncigált.
- Engedd el! – morogta Alec.
- Ááá! – emelte fel a mutató ujját Vladimír. – Én nem tenném, mert Lucy abban a pillanatban meghal.
- Engedj el vagy megtudod milyen érzés lehet roston sült vámpírnak lenni! – néztem a szemébe. – De legalább újra láthatnád a feleséged! – felpofozott megint. De már kezdem megszokni, engem imádnak felpofozni.
- Ne hergeld, kérlek! – hallottam Alec kétségbe gondolait. – Hallgass rám! Most az egyszer!
- Alec megküzdhet érted! Ha győz elmehettek, de ha én győzök te meghalsz és Alec egyedül marad. Majd megtudja milyen lehet nekem. – Alecre nézett. - Ja és még egy feltétel. Nem használhatod az erőd, mert Lucynek azonnal vége. – visszalökött az újszülöttek kezében.
- Rendben! – mondta Alec. – Csak hagy mondjak valamit Lucynek.
- Csak tessék! – intette felém Vladimír.

- Úgy sajnálom! Azt hittem, ha elmondom téged elenged! – mondtam amint közelebb lépett.
- Sshh! – tette az ujját a számra. – Ha nem nyernék ma… Akkor is követni foglak, akár a halálba is. – végig simította az arcom, majd megcsókolt. – Szeretlek!
- Én is szeretlek! – tudtam ez lesz életem legutolsó napja. Alec nem győzhet. Sohasem győzött, az álmaimban nem. – Alec! – szóltam utána. – Csalni fognak, nem győzhetsz! 5 vámpírral egyszerre nem küzdhetsz! – Alec csak mosolygott rám és visszasétált a tisztás közepére. Egy fog engem lefogni, a többi pedig mind Alecre támad majd és én semmit se tehetek. Már majdnem sírva fakadtam, amikor az egyik fogva tartóm összeesett a fájdalomtól, a másiknak pedig külön életet élt a keze.

Megremegett a föld. A velem szemben álló két vámpír helyén Chriss és Demetri állt már, éppen széttépték őket.
Elégettem az összes újszülöttet.
Stefan le akart lépni, de Jane eléállt.
- Hova, hova? – mosolygott rá. Alec és Vladimír még mindig farkas szemet néztek, annyi különbséggel, hogy már Viktor is ott állt Alec mellett.
- Tűnjetek el Vladimír, még szépen mondjuk! – sétált feléjük nyugodtan Demetri.
- Találkozzunk még! – fordult meg Vladimír.
- Várni fogunk titeket! – kontrázott Chriss.
- Tűnés! – kiáltotta Viktor. Alec mellé futottam és átöleltem. Nevetve felkapott és megsergetett.
- Köszönjük! – mondta már Deméknek. – De honnan tudtátok?
- Vladimír árulta el. – mosolygott Chriss.
- Micsoda? Ezt nem értem! – ráztam a fejem.
- Őrjáratozás közben láttam egy vámpírt. Kb. egy órája. Utána futottam, de eltűnt. Először nem is szóltam senkinek. Totál kiment a fejemből. Majd Dem közölte velem…
- Közöltem, hogy elmentetek elintézni egy vámpírt…
- Én meg mondtam, hogy láttam egyet Volterra mellett…
- A vámpírleírásából rájöttünk, rájöttem – büszkélkedett Dem. – Hogy Vladimír az. És rögtön tudtam mit akar. Így utánatok jöttünk.
- Köszönjük! – öleltem végig mindegyiket.
- Semmiség Lucyke! De jobban vigyázatok magatokra! - mondta Dem.
- Mi lett volna velem, ha elveszítem a most megtalált nővérem. - ölelt meg Chriss. Egy puszit nyomtam az arcára és visszaindultunk Volterrába.