28. fejezet

Sziasztok! :)
Itt vagyok megint egy újabb fejezettel. Remélem tetszeni fog. :)
Ajánlom Natalienek. Mert Alec a legjobb. :D
Jó szórakozást hozzá. :)
Puszi! :)

(Alec szemszöge)

Megérkeztünk Mexikóba. Próbáltam használni az erőm, de teljesen szétszéledtek, nem sok hasznát vettem. Már megöltem négy újszülöttet, amikor észrevettem egy fiatal lányt, 12-13 éves lehetett. Biztosan nem ezt az életet választotta volna, és most nekem kellene elvennem tőle.
Üldözőbe vettem, de még nem találtam ki mit is teszek, ha elkapom. Nagyon gyors volt, de nem eléggé. Megragadtam a karját, amitől a földre zuhant.
Becsukta a szemét, és várta, hogy megtegyem. Felemeltem a kezem, de nem tudtam lesújtani.
Ha nem teszem meg Aro nagy eséllyel végez velem, de a Volturiból minimum kidob. Viszont ez csak egy kislány, gyermeket nem tudok ölni. Leengedtem a kezem, ő pedig értetlenül pislogott rám. Egyenesen a szemembe nézett, tudta, látta benne, hogy nem vagyok rá képes.
Nyújtottam a kezem, hogy felsegítsem, de valaki hátulról rám ugrott, és a nyakamba mélyesztette a fogait.
- Emily ne! – kiáltotta a lány, de Emily nem hallgatott rá.
Nagy nehezen lerángattam a hátamról, és elhajítottam.
- Nem akarom bántani. El akarom engedni éppen. – de nem hatotta meg, amit mondtam, újra rám vetette magát, én pedig kicsavartam a nyakát, és tűzre dobtam.
Az orromat megcsapta az égő vámpír édeskés bűze, fulladozni kezdtem. Ha tudtam volna hányni, azt tettem volna.
Visszaléptem a lány mellé, és leguggoltam hozzá.
- Sajnálom! – mondtam. – Bújj el! Majd menj el innen Európába. Csatlakozz egy klánhoz. Rendben?
- A nővérem… - sírta.
- Remélem, sikerrel jársz… - mondtam, felálltam, és el akartam menni, de rám vetette magát.
- Megölted őt. – sikította hisztérikusan. Ledobtam a földre, és a nyakánál fogva tartottam.
- Nem akarlak bántani! – lazítottam a szorításomon. – Kérlek, ne akard, hogy megtegyem. Tedd, amit mondtam! – felálltam és ott hagytam. De azt még láttam, hogy feláll és elszalad az ellenkező irányba.

Nem sokkal később végeztünk is. Az egész tisztás belengte a füst, és a büdös szag. Jane éppen Akkor fejezte le a főnöküket, amikor visszaértem.
- Mit mondott? – kérdeztem.
- Csak a szokásos indok. Területek kellettek neki. Semmi használható. Végeztünk? – a hangja megint hűvös volt, mint mindig, ha mérges volt rám. Szinte éreztem, ahogy a jégszilánkok dörzsölik a bőröm.
- Igen, minddel végeztünk. - mondtam, és indultunk vissza Volterrába.

Demetri szokása szerint mellém futott.
- Jól vagy? – kérdezte, mert a nyakamat masszíroztam.
- Csak megharapott az egyik. Nem nagydolog. – rántottam meg a vállam.
- És? Mi a másik probléma? A nagyobb. – nézett rám mindent tudóan.
- Az egyiket elengedtem.
- Micsoda? – kerekedtek el a szemei.
- Kislány volt még, alig 12-13 éves. Nem tudtam megölni.
- Miért nem szóltál Janenek, ő biztosan megtette volna. – bökött a húgom felé. – Most mi lesz? Ha Aro megtudja…
- Nem tudom. – vágtam közbe. – Majd ítélkezik.
- Meg úgysem ölet, túl fontos vagy számára.
- Majd meglátjuk. – rántottam meg újra a vállam.

(Lucy szemszöge)

Ma jön meg Alan fia. Nagyon várom már, hogy lássam a kis katonát.
A legszebb zöld bársony ruhámat vettem fel. A hajamat pedig kontyba kötöttem.
Tegnap elküldtem mindenkit vadászni az erdőbe állatokra.
- Ne már! – nyavalygott Vick. – Minek játsszuk meg előtte magunkat?
- Mert én ezt szeretném. – emlékeztem a saját szavaimra.
- Igaza van, drágám. – ölelte át James a társát. – Nem fedhetjük fel magunkat mindenki előtt. Analucyanak pedig fontos ez. Ez az ő vadászata, mi pedig egy klánba tartozunk, így segítjük őt.
- Rendben. – adta be a derekát. – De akkor sem tetszik ez nekem.
- Hol van Laurent? – váltottam témát.
- Most éppen? Nem tudom. Majd megtalál, ha keress. A feketéket nem igazán bírják a fehér emberek. Feltűnést keltene, ha velünk lenne.
- Értem. Talán igazad van, és jobb így.

Visszatértem a jelenbe, amikor egy hűvös kéz ért a vállamhoz.
- Gyönyörű vagy, húgom. – mondta Chriss. Kivette a kezemből a nyakláncot, és óvatosan felcsatolta.
- Köszönöm. – fordultam felé.
- Mi a terved?
- Rávettem Alant, hogy tartson egy bált a fia hazatérésére. Péntek este lesz, addig ráveszem, hogy engem vigyen rá magával, teljesen behálózom. Végül pedig megölöm.
- Csak nehogy rájöjjön a titkunkra. – aggodalmaskodott Chriss.
- Ha Vicktoria megtartja a szavát, nem fog. De figyelni fogom a gondolatait. Az emberek nem képesek kizárni.
- Szóval nekem már sikerül? – kérdezte végre mosolyogva.
- Egyre jobban. – simítottam végig az arcán, megragadta, és kezet csókolt nekem.
- Nem is kell majd manipulálnod. Odáig lesz érted.
- Meglehet. – mosolyogtam.
Lovas kocsi hangját hallottam. Az ablakhoz sétáltam, és elhúztam a függönyt. Egy fekete, de apró kocsi érkezett a ház elé. Két fehér ló húzta.
- Itt vannak. Menj csak előre. Mindjárt megyek én is. – mire visszafordultam Chriss már nem volt a szobámban. Felvettem a kesztyűmet. Amint becsapódott az ajtó, és üdvözölték a hazatérő fiút. Elindultam lefelé.
Alan éppen végzett a bemutatással, amikor elértem a lépcsőfordulót. Minden szem rám szegeződött.
- Bocsássanak meg késésért, Messieurs. – mondtam mosolyogva.
- Semmi gond, Madame. – lépett a lépcsőhöz Alan fia, hogy segítsen nekem. Elfogadtam a felém nyújtott kezet, és úgy lépkedtem tovább lefelé a lépcsőn.
- Merci. – mosolyogtam. Ő pedig megigézve nézett. – Annalucya vagyok, de hívjon csak Lucynek.
- Igazán elbűvölő név. Engem pedig François-nak.

Messieurs: uraim
Madame: hölgyem
Merci: köszönöm
François: ejtve Franszoá