45. fejezet: Háború I.

Sziasztok!
Itt a firss! Az utolsó fejezet első része.
Ne akarjatok kinyírni, létszi! Szomorú lett! De ennek is el kellett jönnie, múltkor nagyon sok szereplőmnek megkönyörültem, most sajnos nem tehettem. Remélem nem haragudtok rám majd! Siestek a kövivel ahogy tudok. Remélem hétvégén tudom hozni.
És ne keseregjetek, meglepetések lesznek még ebben és következő fejiben. :)
Jó olvasást! Puszi! :)

(Lucy szemszöge)

Nem sikerült rábeszélnem Alecet, hogy maradjon otthon. Így most itt állok mellette és reménykedem, hogy nem veszik észre a gyenge pontját. Az erdő közepén álltunk. Caius és a csapata már közelített.
- Valaki hiányzik! – mondta Caius mikor közelebb értek. – Az egyik kiskutyád elhagyott?
- Ha Chrissre gondolsz, elengedtem, nem rég született gyermeke. Mellettük a helye!
- Milyen nemes! Nos, mit mondasz Alec? Harc nélkül is megoldhatjuk?
- Csak ha megadjátok magatokat! – felelte magabiztosan a férjem.
- Meg fogod még bánni! – mondta Caius. Majd intett és Jero előre húzott valakit. Jeremy volt az. Ellenkezett, ahogy csak tudott, de nem volt elég erős. – Akkor kezdjük vele!
- Ne merészeld! – sziszegte Félix. Caius elnevette magát majd felemelte a kezét. Alec vállába temettem az arcom. Majd egy hangos reccsenés. Hallottam, amint felszisszen és tehetetlenül dobbant.
Félix neki iramodott, de Viktor és Demetri visszafogták.
- Ezért még megfizetsz! – morogta Alec. Szóval jól hallottam, Jeremynek tényleg vége. Szemembe könnyek szökte, de le kellett gyűrnöm őket, szükség volt rám. Mikor újra visszamertem nézni, már lobogott a tűz, de nem volt szaga. Valami itt nem stimmel!
Alec megadta a jelet és a két tábor egymásnak rontott.

Caiust körbefogták a katonái, hogy ne essen baja. Raul és Alec egymás ellen harcolt. Félix úgy irtotta a az ellenséges vámpírok, akár egy kombájn a búzát.
Hanna Mirandával harcolt. Nem hittem a szememnek, eljött a csatába az engedélyünk nélkül, ahogy Charlie is.
Három vámpírral pár perc alatt végeztem. Nem voltak kemény ellenfelek. De Alecnek meggyűlt a baja Raullal.
Benjamin harcolt Jeroval, nyerésre állt legalább ez megnyugtatott. Sorra gyúltak a máglyák és egyre kevesebben lettünk.
Hirtelen borzalmas fájdalom hasított a fejemben. Sikítva estem a földre. Mellém lépett valaki és…

(Charlie szemszöge)

Benjamin Jeroval harcolt. Bár nem veszélyeztette az a mitugrász, de nem tudta elkapni és leszedni a fejét.
Eltűntem az ellenfelem elől, majd megjelentem a háta mögött.
- Hahó! – mondtam, mire megfordult, én pedig lecsavartam a fejét. Gyorsan lángra dobtam, majd folytattam. Neki iramodtam és Jero hátára ugrottam. Beleharaptam a nyakába és hátraestünk.
- Ezt Jeremyért! – suttogtam a fülébe és letéptem a fejét. Könnyebben lejött, mint az előzőknek. Mintha nem ugyanabból az anyagból lennének.
- Szép volt! – mondta Ben.
- Folytassuk! – bólintott, majd elindult Demetri felé.
Seth farkas alakban Félix oldalán irtotta a népet. Észrevette, hogy nézem, így rám kacsintott.
Körbenéztem és megrémített a látvány. Sehol se találtam anyát, se Viktort és Heidi is eltűnt. Gyorsan kapkodtam ide-oda a fejem, de sehol se láttam őket. Viszont eltűnt Caius is.
Apa ebben a pillanatba döntött ki két fát. Sarah Raul elé ugrott, hogy nem tudjon ártani neki, amíg feláll, hiszen a rossz karjára esett. Borzalmas döntés volt!
- Ne! – kiáltotta apa. De késő volt, Sarah is tűzre került.

(Alec szemszöge)

- Nem nyerhettek! – mondta Raul.
- Fogadjunk! – válaszoltam és neki iramodtam. Felkaptam és a méterekre eldobtam, de azonnal felállt és újra támadott.
- Fáj még a karod? – kérdezte gúnyosan. – Akkor is elkaptalak, most is elfoglak!
- Többen voltatok és nem számítottam rá. Nincs esélyed velem szemben.
- Majd mondd, ha már széttépni készüllek. – ellökött neki egy fának. Recsegve dőlt ki. Felpattantam és neki rontottam. Gyorsan mozogtunk, osztogattuk egymásnak az ütéseket. A jobb kezemet célozta, amikor csak tehette.
Sikerült neki hasba vágni, két fát döntöttem ki, mire megálltam. De a fájó kezemre estem. Hirtelen nem tudtam felállni. Sarah észrevette ezt és elém ugrott. Megállítva így a felém közeledő Rault. Nem volt hosszú csata, Sarahnak nem volt sok esélye ellene.
- Ne! – kiáltottam, amikor tűzre került. Egy barátom halála óriási erőt adott, felálltam és Raulnak estem. Egy rántás és a feje mellettem landolt.
Berugdostam a testét a legközelebbi máglyára, majd rádobtam a fejét is.
- Mondtam, hogy nem bírsz velem! Kerülj a pokolra! – mondtam és megfordultam. Sehol se találtam Lucyt. Meg van mind két lányom, de Lucy sehol.

Demetri mellé rohantam.
- Jól vagy? – kérdezte, amint mellé értem.
- Én jól, de hol van Lucy és Heidi?
- Bárcsak tudnám! – mondta szomorúan.
- Meg kell találnunk őket!
- Most itt van ránk szükség! Egyedül kell boldogulniuk, Alec. Én is mennék, de nem tehetjük.
- Akkor végezzünk itt gyorsan. – bólintott és folytattuk, amit elkezdtünk.

(Hanna szemszöge)

Azonnal kiszúrtam a tömegből Mirandát, ő is engem. Előttem állt a nő, akit a világon legjobban utáltam. Aki miatt elvesztettem a szerelmem.
- Szóval ilyen vagy élőben! – mondta. – Hogy mit szeretett rajtad a szegény megboldogult Jeremy. – gúnyolódott.
- Ne merd a nevét a szádra venni! – morogtam.
- De hát elhagyott téged Hanna! Engem választott! Pedig én csak játszottam egy jót. De mi tagadás nagyon jól csókolt. – gúnyolódott tovább.
Morogva ugrottam neki. Ütöttem, rúgtam, ahol értem. Visítva esett a földre.
- Mit tettél? – kérdezte és a szeméhez kapott. Hirtelen meglepődésemből, már csak akkor ébredtem fel, amikor újra előttem állt és behúzott egyet. Ezt én tettem volna vele? Nem volt időm ezen a kérdésen filózni, mert újra nekem támadt.
De nagyon kemény ellenfél volt. Nem bírtam vele. Megragadta a kezem és a levegőbe hajított, majd a földre vágott. Rátérdelt a hátamra és a fülemhez hajolt.
- Ez legyen az utolsó, amit hallasz: Ő nem szeretett téged! Soha! – suttogta, és innentől már csak sötétség, semmi fájdalom. Hallottam távolról a tűz sercegését és a testvérem rémült sikolyát. De nem tudtam reagálni. Vége volt!

(Charlie szemszöge)

- Ne! – üvöltöttem, amikor Miranda megölte a nővérem. Neki rontottam, aki utamat állta azzal végeztem.
- Követni szeretnéd? – kérdezte gúnyosan.
- Megöllek te átkozott ribanc! – olyan düh volt bennem, amit még sosem éreztem és ez akkora erőt adott, hogy pár percnyi harc után kitekerhettem volna az ellenfelem nyakát. De akkor nem szenvedett volna, így itt nem álltam le, apró darabokra téptem, így végeztem vele, majd tűzre dobtam. Utána hirtelen elszállt az erőm, s térdre rogytam, nem akartam többé felállni. Mintha egy darabom veszett volna oda. Mintha kitépték volna a szívem.
A csatának vége volt. Győztünk! Borzalmas áron, de győztünk. Mégsem tudtam örülni. Valaki megfogta a vállam és átölelt. Könnyek nélkül sírva hajtottam a fejem a vállára. Ő pedig csak ringatott.