36. fejezet: Alakváltó

Sziasztok! :)
Végre újra itt vagyok egy fejezettel!
Bocsi, hogy ilyen ritkásan, de a középiskola csak középiskola. Egy év alatt azért sokat felejt az ember. Én speciel fizikából és föciből szinte mindent töröltem tavaly. Szóval ezekből bele kell húznom, a többi az úgy ahogy megmaradt. Ja, és mind a két tantárgyat utálom.
Na, de elég a panaszkodásból! :) Szerintem nem ez a fejezet lett életem legjobb műve, de véleményeket elfogadok. Mind ellen és mind egyetértő véleményt.
Jó olvasást! :)
Puszi! :)

(Rebecca szemszöge)

- Mégis ki ő?
- Ő itt Gianna Volturi. – suttogta. – Jeremy és Sam anyja. Félix felesége.
Hallottam már Giannaról, így egy szó nélkül, emberi tempóban átindultam a spanyolokhoz. Gianna is elindult, de félúton megtorpantam. Mert egy kéz ért hozzám és visszarántott. Alec volt az. A háta mögé húzott és elnevette magát. Én csak meglepetten pislogtam mögötte.
- Valami gond van? – kérdezte Raul.
- Jó volt, tényleg, majdnem bevettem. – nevetett tovább.
- Mi bajod van? – kérdeztem mérgesen. – Most menjek, vagy maradjak?
- Egy aprócska hiba van, amit majdnem nem vettem észre. A haja! Nektek nem is tűnt fel, hiszen nem találkoztatok vele. Miranda visszaváltozhatsz! Tudom, hogy te vagy az! – az áll Gianna meglepetten pislogott.
- Alec! Én vagyok az! – mondta.
- Ne próbálkozz! – nevetett újra. – Szánalmas! Gianna haja világosabb volt és sosem hordta kontyban. Utálta, ha nincs leengedve.
- Oké, de azt honnan tudtad, hogy én vagyok az? – megremegett a lány és visszaváltozott. Egy szőke, alacsony, kb. akkora, mint én, velem egykorú lány állt a helyén. A ruha kicsit lecsúszott róla, nem az ő mérete volt. Együtt nőttünk fel, Miranda Clar volt az. Csak ő ott hagyta a déli háborúkat, máig nem tudom, hogy tudott elszökni és nekem miért nem szólt róla. Az egyetlen alakváltó, akit ismerek.
- Logika! Először a felkötött haj tűnt szemembe, de nem foglalkoztam vele, ki tudja talán éppen most változott Gianna stílusa. Majd feltűnt, hogy nagyon sötét a hajad. Pedig nagyon eredeti volt, minden arcvonás a helyén volt. Tényleg elismerésem, most végezted a legjobb munkát.
Majd eszembe jutott, hogy csak két lehetőség van. Vagy én emlékszem rosszul, ezt azonnal kizártam. Vagy egy alakváltó állt be a spanyolok közé. Mivel tudtommal csak kettő van. Abból az egyik férfi, így csak férfivá változhat. És két éve én magam végeztem ki, szabályszegés miatt. A másik pedig te vagy. Bár nem hittem, hogy szövetkezel velük. Főleg, hogy Aro imádott téged.
- Mégsem lehettem Volturi! – kiáltott mérgesen a lány és nagyot dobbantott.
- Nem voltál alkalmas. – válaszolta halál nyugodtan Alec.
- Nem voltam alkalmas? Miért nem, mond? Nincs köztetek alakváltó, így hasznára lehettem volna.
- Nem tudhatom Aro akkor miért döntött így. Nem magyarázta el.
- Én tudom! – szólalt meg mögöttünk Lucy. – Nekem elmondta!
- Szóval? – kérdezte idegesen a lány.
- Már bocsánat, de azért jöttünk ide, hogy végezzünk velük. – morogta Jero. – Nem pedig Miranda gondjai miatt. Csináljuk már!
- Ne türelmetlenkedj testvérem! – szólt rá Raul. – Lássa csak meg Miranda a Volturi igazi arcát. A hazugok arcát.
- Mondd már Lucy! Nem érek rá örökké! – füstölgött a szőkeség.
- Nem voltál elég eltökélt jellem. – mondta Lucy.
- Nem vagyok elég eltökélt? – nevetett fel keserűen. – Ezt majd pont az a vén bugris tudja. Hiszen minden különlegességet maga mellé gyűjtött. Én is különleges vagyok!
- Igen, az vagy, különleges. De nézz csak magadra! Mindig Volturi akartál lenni, erre most az ellenségeink mellé állsz. Aro mintha előre tudta volna, hogy ez lesz. Hogy elárulod a Volturit!
- Ha közétek tartoznék minden másképp alakul. – kiáltotta Miranda. Raul pedig egyre gúnyosabban vigyorgott.
- Lehet! Bár nem hiszem. Akkor is ugyan úgy könnyen befolyásolható lenni, mint vagy most is.
- Ezért megfizettek! – sziszegte.
- Ha most átállsz, lehetsz Volturi. Teljesülhet az álmod! – nyújtott kezet neki Lucy. Miranda nézte a felé nyújtott jobbot, hezitált. Raul a vállára tette a kezét és ellökte onnan Lucyét.
- Megint hazudnak neked. Ahogy mindig is.
- Ne higgy neki Miranda! – suttogta Lucy. – Nincs okom hazudni!
- Te és én, tőlünk fog rettegni minden vámpír. Az összes Volturis, egytől-egyig. Mind menekülni fog előlünk. És mind megbűnhődik azért, amit veled tettek. Mellénk áll az összes vámpír!
- Ő az, aki becsap Miranda! Fel akarják forgatni az egész világot. Ha kitör ez a háború az a világ végét jelentheti. – ijedten néztem Alecre. Eddig ebbe bele se gondoltam. De igaz lehet, amire Raul készül az nem szimplán egy lázadás. Ez háború lesz, nagyon sok áldozattal.
- Miranda! – léptem elé. – Én nem hazudhatok! Nem tudok! Higgy Lucynek! Igazat mondd! Ez a háború nem törhet ki. Emlékszel rám, igaz? Tudod, hogy nem hazudhatok. Hiszen barátnők voltunk.
- Tudom, hogy nem hazudhatsz. De ha hiszel benne, hogy ők mondanak igazat, akkor… - nem fejezte be. – Sajnálom Rebecca! Túl sokat szenvedtem a Volturi miatt. Van mit visszafizetnem. Remélem kimaradsz a háborúból. Nem akarlak bántani, de ez nem jelenti azt, hogy nem teszem meg, ha kell. – megfordult és elsétált.
- Miranda! – futottam volna utána, de két kar visszarántott. Alec fogta a derekam, hogy ne tudjak elmenni.
- Tűnjetek innen! – morgott rájuk Lucy. – Menjetek vagy… - egy tűz csík lobbant fel közötte és Raulék között.
- Visszajövünk még! – morogta Jero mérgesen.
- Akkor darabokban távoztok! – morogta vissza Alec.

Elmentek, Alec lazított a szorításán és maga felé fordított.
- Jól vagy? – nézett a szemembe. Lehajtottam a fejem. – Sajnálom, amit… - elengedte a derekam és hátrábblépett.
- Nem haragszom! – suttogtam pár percnyi csönd után. – Cullenék?
- Mondtam nekik, hogy maradjanak a házban, hogyha félrevezetés lenne, és Nessieért jöttek volna. – lépett mellém Lucy és a vállamra tette a kezét. – Sajnálom!
- Kérlek, nem kérek több sajnálkozó pillantást. Csak… fellejtsük el.
- Rendben van! Menjünk vissza! – lassan emberi tempóban visszaindultunk a házhoz. Senki sem szólt egész végig.
Mikor visszaértünk én és Lucy beszámoltunk a többieknek, Alec viszont mintha ott se lennének felment a lépcsőn a szobájába.

(Demetri szemszöge)

Éppen ültem a nagyteremben és bambultam előre. Viktor és Jane voltak még bent nyalták-falták egymást. Amikor megszólalt a telefonom. Alec volt az.
- Haló! – szóltam bele.
- Mégis miért nem szóltatok a spanyolokról? – üvöltött bele mérgesen. Olyan hangerővel, hogy arrébb tartottam a fülemtől a telefont, nehogy halláskárosodást okozzon.
- Én is örülök, hogy hallom a hangod! Köszönöm kérdésed jól vagyok. És te?
- Bocs, nem kellett volna így letámadnom téged. Én nem igazán, az előbb fenyegettek meg. Szóval?
- Hosszú sztori! – sóhajtottam fel.
- Röviden?
- Röviden, kb. két hónapja megtámadtak minket. Csak bemutatkozás volt a részükről. Samet és Charliet hipnotizálták, de nem esett bajuk. Azóta volt több kisebb támadásuk, de mindet visszavertük. Vagy meghaltak vagy elmenekültek. Mi nem vesztettünk senkit.
- Értem!
- Reggelre Volterrában leszünk. – szólt közbe Lucy messzebbről.
- Rendben! Holnap találkozzunk!
- Akkor holnap! – köszönt el Alec és letette a telefont.