33. fejezet: Rebecca mesél I.

Sziasztok!
Első nap a suliban ma volt nálunk. Nagyon állat volt! XD Annyit röhögtem, hogy fáj az oldalam. Remélem nektek is hasonlóan jól telt. :) Nem hittem volna, hogy ennyire jó lesz! :)
Bár a 3 legjobb fej tanáromat lecserélték, de se baj.
Nos, itt az új fejezet! :) Remélem tetszik! És remélem okozok meglepetéseket! :)
Puszi! :) Jó olvasást! :)

(Rebecca szemszöge)

- Rebecca? – kérdezte bizonytalanul, közelebb lépett, de megtorpant.
- Jó újra látni! Semmit sem változtál. – mosolyodtam el, mire ő újra elindult felém és megölelt.
- Te viszont igen. Átfestetted a hajad. Jól áll! – mosolygott rám pár pillanatig, majd megfordult. – Rebecca hagy mutassam be a feleségem Lucy Volturit és egy barátunkat Bella Cullent. Lányok ő pedig Rebecca Mars.
- Egy régi jó ismerős! – mosolyodtam el.
- Szóval jó? – nézett rám Alec.
- Tudom régen elég bunkó voltam. Megtudsz nekem bocsátani?
- Persze! – megölelt újra.
- Ha ilyen jóban vagytok, akkor gyere el velünk a házunkba. – mosolygott Lucy.
- Várj csak te eddig nem a spanyol klánnál éltél?
- De… - szomorodtam el.
- Mi történt?
- Lehet olyan helyen, ahol nem láthatnak meg?
- Persze! Én elégetem akkor őket. – szólalt meg ismét Lucy, majd lángra lobbant a két hulla.

(A házban)

Bementünk a házba, Alec bemutatott mindenkit. Majd leültünk a kanapéra, Alec viszont az ablakhoz sétált és onnan nézett a felesége mögül.
- Szóval mi szél hozott ide? – kérdezte Carlisle doktor.
- Hol is kezdjem? Talán az elején… Szóval én a spanyol klán tagja voltam. Egészen tegnap ellőttig. De a sztori két hónappal korábban kezdődik… Raul és Jero a spanyolok vezetői elsőre kedves fickók, de később… Szóval egyszer egy átutazó vámpír, akivel mi is találkoztuk és a Volturi is, mesélt nekem az arany szeműekről. Vámpírok, akik állat véren élnek. Megemlített egy nevet is, Carlisle Cullent.
- Rebről tudni kell, hogy nem szeret ölni. – szólt közbe Alec, de mindenki más szótlanul figyelt.
- Igen, utálok ölni, olyankor bennem is meghal valami. Sokszor próbáltam áttérni, de mindig kudarcot vallottam. Egyedül nem megy, sajnos, rá kellett jönnöm. Így amikor hallottam rólatok, úgy döntöttem megkereslek titeket. Kiszedtem az idegenből, hogy hol éltek. Forksot mondta.
Elmondtam Raulnak, hogy eljövök. Neki ez nem tetszett, próbált lebeszélni, de nem ment, így hát bezáratott. Áramot vezettek a rácsba, így nem tudtam kijutni. Öt hétig éheztetett, majd kivitt egy faluba. Nem tudtam ellenállni, végeztem velük.
Megkérdeztem tőle, hogy miért. Erre ő felnevetett és azt mondta: - Te már az enyém vagy, ha tetszik, ha nem. Innen nem szabadulhatsz.
Visszaengedett a szobámba, de állandó őrség volt előtte és bereteszelte az ablakot. Nem volt ki út.
Tegnap előtt viszont sikerült becsapnom őket. Menekülés közben elfutottam egy kisház mellett, ami az erdőben volt.
Raul és Jero beszélgetett odabenn. Közelebb lopóztam, és hallgatózni kezdtem.
- Én sikerrel jártam. – mondta Raul. – Bemutatkoztam a Volturinak. Jó lett volna, ha a románokkal kiirtják egymást, de ez van. És te?
- Nem tudtam tenni semmit se. – válaszolta Jero. – Van ott egy lány, Renesmee. Olyan gyönyörű, hogy el sem hinnéd. Ő kell nekem, meg akarom kapni. Ha megölöm Alecet, nem tennék jó benyomást rá.
- Egy lány miatt nem szúrhatod el a tervet! Megértetted? – Raul nagyon dühös volt. – Majd beiktatunk még egy menüpontot. Ha hozzád megy feleségül, a Cullen család sértetlen marad. Kivéve persze Alec Volturi és a felesége. Kiirtjuk a Volturit mind egy szálig. – Ez volt az utolsó, amit hallottam, mert őrök jöttek. Kerestek engem, így menekülnöm kellett először Forksba, ahol útbaigazítottak a farkasok. De előtte majdnem meg is öltek. A többit sejthetitek. Azért vagyok itt, hogy figyelmeztesselek.
- A spanyolok eddig békések voltak. – morfondírozott Alec.
- De mi már nem tartozzunk a Volturihoz, kiléptünk mégis meg akarnak ölni? – értetlenkedett Lucy.
- Komolyan azt hittétek, hogy ha kiléptek már nem fognak félni tőletek? – képedtem el. – Barátaitok vannak ott, akiket szerettek és veszélyt jelentetek Raulékra.
- Igen, igen. Persze, egyértelmű, hogy miért. – járkált fel-alá Alec. – Elmegyünk a Volturihoz és figyelmeztetjük őket.
- És harcolunk is velük. – fejezte be Lucy. Alec felnézett, de nem mondott rá semmit.
- Vége a románoknak erre itt az új hatalomra törekvő klán. A Volturinak győznie kell. – már azt vártam, hogy kirohan az ajtón és meg sem áll Volterráig. Egy vöröses, kócos srác rám mosolygott, azt hiszem Edward. Gondolatolvasó vagy? Bólintott.
- Miért kéne győzniük? Valljuk be őszintén volt pár rossz húzása a Volturinak. – állt fel a szőke. – Lehet, hogy jobb lenne, ha másik klán kerülne hatalomra. A Volturi elszállt!
- Rosalie! – morgott Lucy és ő is felpattant. – Hogy mondhatsz ilyet? Hallottad, amit Rebecca mesélt? Ezek nem békét akarnak, hanem szabadságot.
- És? Mi a baj a szabadsággal? – már Lucy válaszolni akart, de Alec közbe szólt.
- Nem éltél a románok idejében, így nem tudhatod. De azt hittem Jasper történetei délről hitelesek voltak.
- Hogy érted? Te sem éltél még!
- De láttam… Voltam délen… Nem tudnám megszámolni hányszor próbáltunk ott rendet teremteni. – itt rám nézett, én pedig zavartan sütöttem le a szemem, ami mindenkinek feltűnt. – Délen „szabadság” van. – írt le idézőjeleket a levegőben. – Akkor ölsz és ott amikor akarsz mind embert, mind vámpírt. Ha te nem gyilkolsz, téged ölnek meg. Csakis azért nem tudódott ki, hogy léteznek vámpír, mert aki előtt megmutatkoznak, az nem éri meg a holnapot vagy ha igen, akkor közénk tartozóként.
A Volturi uralkodása előtt ez az egész világra jellemző volt. A románok kivégeztek vámpírokat csak azért, hogy fitogtassák az erejüket. Az embereket pedig annyira sem becsülték, mint ma a férgeket.
A spanyolok is ezt akarják tenni. Ilyen életre vágysz Rosalie? – nem emelte fel a hangját a lánnyal szemben. Mindvégig ugyanazon a nyugodt hangon beszélt, ami talán idegesítőbb volt, mintha kiabált volna. Rosalie lesütötte a szemét és halkan suttogta:
- Nem! - majd hosszú kínos csend következett.
- De ők Renesmeet is akarják! – mondta hirtelen, kétségbeesetten Bella.
- Nem engedjük, hogy bántsák. – nyugtatta meg Lucy. Majd újabb kínos csend következett.

- És… Veled most mi lesz? – kérdezte tőlem Japer, hogy megtörje a csendet.
- Ha nem volna gond itt szeretnék maradni a Cullen családban. Lehetséges?
- Mindenkit örömmel látunk, aki egyetért az elveinkkel. – mondta Carlisle doktor. – Igaz? – mindenki heves bólogatásba kezdet, kivéve Rosaliet.
- Köszönöm! – mondtam meghatódva.
- De valamit még nem mondtál el! – nézett rám óriási mosollyal Alice.
- Mit?
- Hogy hogyan változtál át és hogy hogyan találkoztál Aleckel. Szóval? – Aleckel hirtelen összenéztünk, és félve belekezdtem a sztorimba…