22. fejezet: A nagy nap

(2 nap múlva, Lucy szemszöge)

- Kelj fel álomszuszék! – dobált valaki párnákkal. – Gyerünk már! Hasadra süt a nap! Jól van, én ezt nem bírom tovább – ekkor valaki megrántotta a lepedőt és én legurultam a földre.
- Áúúú! – jajdultam fel. – Ezt miért kellett?
- Már félórája keltegetlek! Készülődni kéne! Alec már átment Dem szobájába! A pasik mindjárt készen, te pedig csak most kelsz fel!
- Jól van, na! Nélkülem úgy se kezdik – álltam fel a földről.
- Zuhanyozz le gyorsan és kezdjük! – parancsolt be az öltöztetőnőm a fürdőbe.
Negyed óra múlva visszatértem és Heidi már kihozta a ruhát.
- Végeztél?
- Igen!
- Gyere, megcsinálom a hajad. Kontyot fogok készíteni, de egy része a hajadnak lógva marad. Gyönyörű lesz! – összedörzsölte a tenyerét és neki kezdett a nagyműnek. Nagyon izgultam.
- Jaj, Heidi! Nem is hittem, hogy eljön ez a nap.
- Ne mocorogj! – korholt le.
- Vettem – mosolyodtam el.
- Most jön a smink – elém lebbent és elővette a szemceruzáját. – Gyönyörű lesz!
Ekkor kopogtattak az ajtón.
- Szabad! – szólt ki a barátnőm. Viktor és Alec lépett be a szobába.
- Alec – ugrottam fel és a nyakában landoltam. Már teljesen kész volt. Rajta volt a fekete öltönye, fehér ing, fekete nyakkendő. Álmaim teljesülnek ma. Csak erre tudtam gondolni. Csak néztük egymást nem szóltunk. Így maradtam volna örökre.
- Mi járatban? – kérdezte Heidi.
- Csak gondoltuk megnézzük hogy álltok. – mondta Viktor, mikor látta, hogy Alec nem ér rá válaszolni.
- Mindjárt kész, felveszi a ruhát és kész is. Már rég kész lennénk, ha őkelmét nem kéne fél óráig keltegetni. – nem hallottam meg a piszkálódását. Jobb dolgom is volt ennél.
- Gyere Alec! Menjük! – fogta meg Viktor a szerelmem karját és kiráncigálta a folyosóra.
- Te is gyere már! Lemegy a nap, mire végzünk – sóhajtott Heidi, majd rám adta a ruhám. Gyönyörű voltam!

(Viktor szemszöge)

Pár perc és elkezdődik az esküvő. Lucy, akit nővéremként szeretek hozzá megy Alechez. Remélem, boldogok lesznek.
Alice a semmibe meredt mellettem és nagy zúgolódás történt Jasper és Emmett között.
- Mi történt? – kérdeztem.
- Edward! – súgta Alice.
- Ki?
- Edward! Elindul ide, hogy tönkre tegye az esküvőt.
- És ide ér? Alice, drágám?
- Nem, Jas. Nem fog. Az esküvőre nem. A repülő most indul. A beavatásra már lehet, hogy ideér.
- Menjük ki a reptérre. Hátha rá tudjuk venni, hogy forduljon vissza.
- Nem Em! Ez úgyse fog menni.
- Alice szólj, ha leszáll a gépe, majd akkor kimegyek Volterra kapujához és ott várom.- szóltam én.
- Nem! Egyedül nem bírnál vele! Én is veled megyek majd!
- És mi is! – szólt Jasper és Emmett.
- Akkor talán elkerülhetjük a verekedést. Igen, jó ha ti is jöttök, de Lucy nem fogja észrevenni?
- Ha észreveszi is, akkor sincs semmi. Nem fogja azt mondani, hogy ő nem mondja el addig a beavatás szövegét, amíg mi itt nem leszünk. – jegyezte meg Em.
- Igazad van! – tovább nem folytathattuk, mert Alex megszólaltatta a zongorát, Carlisle és Lucy vonultak végig a sorok között.
Előtte lépdelt Jane, mögötte Heidi. Carlisle átadta ő Alecnek és elkezdődött a ceremónia

- Kedves egybegyűltek! Azért gyűltünk ma itt össze, hogy ezt a két fiatalt a házasság szent kötelékében összeadjuk… - Aro mondta a hosszú szövegét. Lucy boldognak tűnt, így már csak Edward miatt izgultam, de a gondolataim elrejtettem. Bár kicsi rá az esély, hogy most ezzel fog törődni a mennyasszony.

- Alec Volturi akarod-e az itt megjelent Lucy Cullen Volturit feleségül venni?
- Akarom!...

- Lucy Cullen Volturi akarsz-e az itt megjelent Alec Volturi felesége lenni?
- Akarok!...

- Megcsókolhatod a mennyasszonyt! – fejezte be Aro, férj és feleség csókban forrtak össze. Mindenki gratulált az ifjú párnak.

(Lucy szemszöge)

Vége lett a gratulációnak, következhetett a tánc. Alec bevezetett a teremközepére és udvariasan felkért táncolni. Keringőzni kezdtünk körbe-körbe. Szépen lassan követték a példánkat. Elsőnek Aro, Caius és Carlisle vezette be partnerét a táncparkettre. Majd mindenki más. Marcusnak nem volt felesége vagyis volt, de én már nem ismerhettem meg Didymét. Csak emlékképek alapján. Ilyenkor, ha rá néztem mindig elszomorodtam kicsit.
- Hogy érzed magad? – súgta a fülembe Alec.
- Mesésen! Végre a férjemmel táncolhatok. – közelebb húzott magához. Szorosan magához ölelt. Mert hirtelen kiabálás hallatszott a folyosóról. Ekkor ismertem fel a hangokat. Azé az emberé is közte volt akit nem akartam a mai napon látni.

(Viktor szemszöge)

Épp bevezettem Janet a táncparkettre, amikor valaki a vállamra tette a kezét. Jasper volt az.
- Beszélhetnénk?
- Persze! Bocsáss meg Jane! Sietek vissza! – kezet csókoltam neki és elmentem Jasperrel.

- Ideért?
- Mindjárt itt lesz! Emett és Alice már kint várnak ránk.
Szépen lassan, nyugodtan sétáltunk kifelé, hogy ne keltsünk feltűnést.

- Már itt is van! – szólalt meg Em kb. 5 perc múlva.
- Edward! Állj meg! – Jasper állt elé.
- Jasper engedj! El kell innen vinnem!
- Nem! Nem Ed! Ő itt boldog! – tette a vállára a kezét Alice. – Ő se tenné ezt veled.
- Menjetek az utamból! – ellökte Jaspert, de én elé álltam. – Lepaktáltatok az ellenséggel.
- Ne képzelődj! Csak segíteni akarunk, még mielőtt totál hülyét csinálsz magadból öcsi – fogta le Emmett.
- Ha jót akarsz magadnak visszafordulsz – léptem közelebb.
- Háh! – csak ennyit válaszolt és nekem ugrott volna. De megállt a levegőben és visszaesett a földre. Nem tudott felállni, nem engedtem neki.
- Nos? Visszafordulsz végre?
- Azt lesheted – Alice közelebb lépett hozzá, ami miatt ő sem tudott mozogni, bekerült a hatáskörömbe. Ezért el kellett engednem őket.
Edward kapott is az alkalmon. Fellökött és egyenesen a Volturi felé futott, nem törődve azzal ki látja meg és ki nem. Senki se volt az utcán. Mi még sem futhattunk utána, mert nem tudni mikor lép egy ember ki.
- A fenébe!
- Bocsi! Nem tudtam, hogy ha közel megyek én is alákerülök.
- Semmi gond! Én felejtettem el róla szólni. Menjünk utána!

(Lucy szemszöge)

Az egész Volturi készenlétben állt, hogy azonnal ráugorjon a betolakodóra.
Kitéptem magam Alec öleléséből és az ajtó felé rohantam. Abban a percben mikor odaértem kinyílt. Edward állt előttem. Mögötte pedig a visszatartói: Alice, Jasper, Em és Viktor.
- Lucy! – csak ennyit mondott. Egy pillanatig a szemembe nézett. Gondolkodásából a hátam mögül jövő morgás ébresztette fel. Alec volt az. Megragadta a kezem és kihúzott az ajtón. Alec utánam akart jönni.
- Maradj! Ezt elintézzem – a kedvesem meglepődött, de nem ellenkezett.

Edward csak húzott maga után, nem törődve az ellenkezésemmel.
- Engedj! – kiabáltam és kitéptem magam a szorításából.
- Velem jössz! Vissza Forksba!
- Nem! Én maradok! Itt a férjem, a családom. Nem Edward Cullen, nem, nem megyek veled sehová. Se most, se máskor. És most, ha megengeded visszamennék a férjemhez. Ne gyere többé, ne keress. Elrontottad életem legszebb napját! Nem akarlak többé látni! Soha! És most tűnj el amíg szépen mondom!
- Kérlek! Gyere velem! A húgom vagy!
- Nem vagyok az! Tudok róla, hogy nem.
- Akkor is velem jössz – kezdett el megint rángatni.
- Nem! – ebben a pillanatba a földön fetrengett. Én tettem! Megelégeltem és Jane képességét használtam ellene. – Tűnj el! Örökre tűnj el az életemből! – azzal megfordultam és visszamentem a férjemhez.
Edward utánam akart jönni, de Dem és Félix állta az útján.
- A hölgy azt mondta, hogy menj el – mondta elégedetten Félix.
- Lucy! – próbált áttörni rajtuk. A két vámpír pedig rávetette magát. Nem bírtam nézni, ahogy megverik. Közelebb bújtam Alechez és a vállába fúrtam a fejem. Ugyanezt tették a Cullen család női tagjai a saját párjukkal.
- Lucy! Mindjárt jövök! – emelte fel a fejem Alec, hogy a szemébe kelljen néznem. Tudtam mit akar olvastam az elméjében.

(Alec szemszöge)

Odamentem Demetri és Félix mellé.
- Elég lesz! Hagyjátok! – Edward a földön feküdt. A két vámpír azonnal kiegyenesedett a szavamra. Odaléptem hozzá és kezet nyújtottam neki. – Segíthetek?
- Nem kell! – lökte el a kezem mérgesen. Felállt és elfutott. Alice pedig utána.

Végre elment.
- Most akkor készülődhetünk a beavatásra! – szólt Aro. Lucy elindult a szobájában. Heidi utána akart menni, de megállítottam.
- Előbb én beszélek vele – azzal Lucy felé vettem az irányt.

Amikor odaértem hallottam, hogy sír.
- Lucy! – léptem be a szobába. – Édesem!
- Ennek kéne lennie az életem legboldogabb napjának – sírta. – De Edward miatt ez sem úgy sikerült, mint kéne. – magamhoz öleltem és letöröltem az arcáról a könnyeket.
- Lucy! Én szeretlek és veled leszek örökké! Nem tehetsz semmit, ami megtörtént az megtörtént. De miért ne élvezhetnéd a nap hátralévő részét? – megcsókolt.
- Tönkre tettem a sminkem és az inged is.
- Nekem így is gyönyörű vagy! De Heidi biztos megoldja - ebben a pillanatban az említett személy beszáguldott a szobába. Végig hallgatózott. - Ezért pedig ne aggódj – mutattam az ingemre
- Persze, hogy megoldja. Ne légy így elkeseredve! – ölelte magához Lucyt. – Ez a te napod. Na, gyere, olyan szépséget faragok belőled, hogy az anyád se ismer rád. – kacsintott rá, amitől már Lucy is nevetett. – Menj csak Alec! Jó kezekben van.
Elindultam Dem szobája felé, hogy én is átvehessem az ingem, én is feketében leszek.