23. ejezet: A beavatás

Sziasztok!
Elég rövidke lett! Bocsi, emiatt is és azért is, hogy ennyit kellett várni rá! :)

(Lucy szemszöge)

Heidi újra csinálta a sminkem. Feketére festette a szemem, a számra kevés szájfényt tett. A hajam leengedte, loknikba hullott a vállamra. Közbe még arra is volt ideje, hogy hajsütővassal ezt is megcsinálja. Kész voltam és elindultunk a terem felé.
Alec ott várt minket előtte.
- Jobban vagy? – érdeklődött.
- Kicsit! – bújtam oda hozzá.
Heidi kinyitotta az ajtót. Megszólalt egy kicsivel vadabb dallam, mint az előbbiek. A Volturi dala. Alec átkarolt és besétált velem.
Aro, Caius és Marcus már vártak ránk.
Eléjük lépkedtünk, Alec kezet csókolt nekem, majd félreállt. Aro lépett elém. Én pedig letérdeltem.
- Lucy! Ma teljes jogú Volturi taggá válhatsz, ha te is úgy döntesz! Kérdezem én, Aro Volturi, hogy szeretnéd-e ezt?
- Igen!
- Esküszöl, hogy mindig betartatod a törvényt? Hogy nem szegülsz elenne? Hogy ki állsz a Volturi mellette örökké?
- Igen, esküszöm!
- Rendben! – odalépett Alechez, aki a kezében tartotta a palástomat és a nyakláncomat is. Elvette tőle, majd hozzám lépett és a vállamra terítette a palástot. – Fogadd ezeket! Jelképei lesznek a hova tartozásodnak! – nyakamba akasztotta a nyakláncot. Kezet nyújtott, hogy segítsen felállni. – Lucy Volturi! Légy üdvözölve a családban! – ezzel vége lett a beavatásnak. Alec lépett hozzám és megcsókolt, majd magához szorított.

Táncolni kezdtünk amikor Alice szaladt hozzánk.
- Zongorázz valamit! Gyere! Na! Létszi!
- Igaza van! – bíztatta Alec. Engedni kezdtem a testvéremnek. Leültetett a zongora elé. Mindenki felém fordult.
Amióta itt vagyok azóta nem zongoráztam, mert rossz emlékeket ébreszt fel a hangja bennem.
Elkezdtem játszani. Nem tudom mit. Ami jött akárcsak régen. Kedvem szerint nyomta le a hangokat. Szomorkás volt, mégis vidám. Amilyen jelenleg én voltam.

(Alec szemszöge)

- Gyönyörű! – súgtam magamnak, de Alice meghallotta.
- A játéka? Vagy ő maga? – nevetett.
- Mindkettő! – mosolyodtam el. – Nem is tudtam, hogy tud zongorázni.
- Nem mondta el? Biztos volt rá oka!
- Mi? – fordultam felé.
- Jobb, ha ő mondja el! – ezzel elsuhant Jasper mellé.

Amikor befejezte felkértem táncolni. Ott táncoltunk ketten középen, boldognak tűnt.
- Boldog vagy?
- Mindennél boldogabb! – bújt hozzám. – A szüleim beszélni szeretnének velünk!
Ekkor vettem észre Carlisle dokit és Esmét, amint közelítenek felénk.
- Gyönyörűen játszottál, kicsim! – ölelte át Lucyt Esmé. Ha tudna sírni biztosan megtenné.
- Köszönöm!
- Szeretnénk átadni a nászajándékunkat! – szólt most Carlisle – Alecet nagy nehezen rábeszéltük, hogy fogadja el. Remélem veled egyszerűbb lesz. – Lucy rám vetett egy pillantást, majd visszafordult a dokihoz, aki már elő is vett egy borítékot.
- Két repülőjegy a szigetünkre! – mondta ki boldogan Esmé.
- Köszönjük! Ez a legszebb ajándék, amit adhattok. De biztosan?
- Persze! Megérdemlitek, hogy kikapcsolódjatok! Aroval már megbeszéltük. Elengedd titeket. A visszaútra szánt jegy is benne van.
Kinyitottam a borítékot. Három hét kettesben! Nagyon boldog voltam! De az indulásig, csak két óránk van.
- Utólagos engedélyeddel Alice és Heidi pakolt be neked. – köszörülte meg a torkát Carlisle, mint aki sajnálja a dolgot. Lucy még egyszer megölelte őket.
Majd Em lekérte táncolni. Én pedig a húgomat.

(Lucy szemszöge)

- Gyönyörű vagy, húgi! – mosolygott a bátyám.
- Köszönöm!
- Biztosan ezt az életmódot választod? Nem jössz vissza velünk?
- Ezt már megbeszéltük! Kérlek, értsd meg! Én itt szeretnék maradni!
- Jól van! Csak gondoltam még egyszer megpróbálom! Hátha igent mondasz!
Innentől nem beszéltünk csak táncoltunk. Majd táncoltam még Carlislenal, Jasperrel, Viktorral, Demetivel és Félixszel is. De ami a legmeglepőbb Aroval is.
Utána pedig elindultunk Esmé szigetére.