25. fejezet: Edward kérése

Sziasztok!
Nem fogok elkezdeni komi határokat csinálni, de örülnék neki, ha nem csak egy ember írna véleményt. Akár rossz, akár jó!
Köszönöm!
Szilvi

(Alec szemszöge, 3 év múlva)

- Bella! Ne Bella! – hánykolódott Lucy az ágyban és sírni kezdett.
- Lucy! Kedvesem! – szorítottam magamhoz. – Mi a baj? Ki az a Bella?
- Nem tudom! Az álmaim szülötte. De megölte magát. Leugrott egy szikláról. Ott álltam mellette álmomban, de nem tudtam visszatartani nem érinthettem meg. Furcsa volt!
- Tényleg az! De a fő, hogy csak egy álom. – csókot nyomtam a homlokára.
- Ma elmegyek vadászni! Sietek vissza!
- Biztos jó neked ez a vegetáriánus dolog? Olyan fáradtnak tűnsz mostanában!
- Ez a rémálmok hatása! – búgta, majd megcsókolt. Elment lezuhanyozni. Én pedig megkerestem Giannát.

- Szia Alec! – köszönt amint meglátott.
- Szia! – csókoltam kezet. – Korán keltél ma!
- Te is! – viccelődött. Furcsa mód nem zavart, hogy ember. Nem kívántam úgy vérét, mint az előző titkárnőknek. Ezért is szerettem vele beszélgetni.
- Hogy vagy?
- Fáj a fejem, de amúgy egész jól! – ingatta a fejét.
- Várj egy percet! – koncentrálni kezdtem, hogy kikapcsoljam a fájdalmát. Figyeltem, hogy azért ne vegyem el teljesen az érzékeit. – Jobb?
- Sokkal! Köszönöm! – mosolygott. Érdekes lány volt. Nem viszolygott tőlünk. Közénk akart tartozni. Kicsit elvámpírosodott az utóbbi időben.
- Csak nem Félixtől kaptad? – mutattam az asztalán lévő virágcsokorra.
- Igen, tőle! – hajtotta le a fejét.
- Mi a gond?
- Csak az, hogy sosem lehettünk együtt. Vagyis lenne egy megoldás! – nézett rám.
- Ne kezd megint! Ne akarj ilyen lenni, mint mi. Hiába nézel ilyen boci szemekkel, nem teszem meg! Félix se szeretné és én se.
- De minden sokkal könnyebb lenne!
- Gianna! – fogtam meg a kezét. – Senkinek, még az ellenségeimnek se kívánom ezt. – mutattam magamra. – Bár jónak látszik, de nem az. Vámpírnak lenni koránt sem… jó.
- Én azt hittem te szereted az életed! – nézett mélyen a szemembe.
- Ez csak álarc! Próbálom élvezni, de inkább csak Jane miatt van. Ő tényleg élvezi, és így védem! – ráztam meg a fejem.
- És Lucy? Ő?
- Ő tudja, tudja, ha lett volna választásom, nem ezt a sorsot kérem. Megérti, mert ő is hasonló érzelmeket táplál a vámpír lét iránt.
- Alec! Én úgy sajnálom, hogy ezt felhoztam. De mégis inkább meghaltál volna olyan fiatalon?
- Talán! Talán nekem az volt megírva! Ez nem természetes! Én úgy… úgy gondolom, hogy nekem és a testvéremnek, akkor és ott meg kellett volna halnia. Őrültség mi?
- Igen, az. Egy kicsit! Én örülök, hogy vagy! – mosolygott rám Gianna és megölelt.
Ekkor jelent meg Lucy. Gianna azonnal felpattant és magyarázkodni kezdett.
- Lucy! Mi… Mi csak beszélgettünk! Nem… Nem történt semmi! – én csak mosolyogva ráztam a fejem mögötte. Ahogy Lucy is csak mosolygott.
- Tudom! Tudom, Gianna. Emlékezz, én megérzem, ha kettőtök között csak egy parányi szikrája is van szerelemnek! – mosolygott rá, ő pedig zavartan nézett vissza Lucyre. – Csak azért jöttem, hogy elköszönjek!
- Hová mész? – kérdezte a titkárnő.
- Kajálni! – villantotta rá ismét a mosolyát Lucy. Majd megcsókolt engem! – Ja, és Gianna! Szép virág! – kacsintott rá, azzal kiszáguldott az épületből. Én maradtam nem volt jobb dolgom. Így hát néztem amint Gianna dolgozik.

Kivágódott a kapu, amin fél órája Lucy kilépett a szabadlevegőre. Gianna ugrott egyet ijedtében.
Edward lépett be rajta. Olyan képpel, mint aki citromba harapott. De jó, hogy nincs itt Lucy.
- Miben segíthetek uram? – kérdezte Gianna.
- Edward! – köszöntöttem. – Minek köszönhetjük a látogatásod?
- Aroval akarok beszélni, itt van?
- Mi okból? – kérdezte Gianna.
- Az az én dolgom! Szóval?
- Nyugalom Edward! Szólj Aronak! – küldtem el a lányt. Bólintott és már ott sem volt.
- Lecserélted Lucyt? – kérdését elengedtem a fülem mellett.
- Most csak ketten vagyunk mit akarsz itt? Lucy miatt jöttél?
- Nem! Ehhez semmi köze a húgomnak. – ekkor Gianna és a fivérek jelentek meg.
- Edward! Fiatal barátom! – köszöntötte őt Aro.
- Aro! Caius! Marcus! – bólintott Edward. – Beszélnünk kell!
- Gyere be a terembe! – invitálta Aro. Én kinyitottam az ajtót és már bent is voltunk. Edward rám nézett jelezvén, hogy lépjek le. De amíg nem parancsolják meg, én maradok.
- Nos? – érintette össze a kezeit Caius a trónusában.
- Meg akarok halni! Kérlek segítsetek! – jelentette ki Edward. Megtántorodtam. Mindenki rám nézett mintha rosszul lennék vagy mi. Marcus is felnézett, ami ritka dolog volt. Persze erre a hírre, nem az én „rosszullétemre”.
- Miért is? – kérdezte Aro és végre elfordultak. Edward csak felemelte a karját, jelezvén, hogy elmélyülhetnek az elméjében. – Egy emberlány miatt? Edward elhagyta Bellát, aki ezért megölte magát és most ez a fiú szeretné követni. – Bella neve hallatán újra megtántorodtam. Mire megint mindenki felém fordult. – Alec, jól vagy?
- Igen, persze! Mester… Lucy… Lucy álmodott Bellával. Egy szikláról ugrott le, igaz?
- Igen! Lucy megálmodta? – kíváncsiskodott Aro.
- Meg, Mester!
- Érdekes!
- Visszatérhetnénk rám? – türelmetlenkedett Edward.
- Igen! Bocsáss meg, fiam. Hagy beszéljem meg a kérésed a fivéreimmel. – intett nekem, hogy kísérjem ki Edwardott. – Majd kiküldöm Renatát, ha döntöttünk!

- Nem tudlak lebeszélni, ugye? – kérdeztem tőle, amint kiléptünk.
- Mond Alec, te mit tennél, ha Lucy halt volna meg? – tudta mi a válasz, ugyan így cselekednék és ha a Volturi nem tenné meg… Megtenné más! Bárki, aki egy kicsit is utál minket. Bárki, aki ismer. Vagyis a románok, igen hozzájuk mennék. Hallgattam, és csak magam elé bámultam. – Látod? Erről beszéltem. Borzasztó érzés!
Nem beszéltünk többet. Végül kijött Renata.
- Hogy döntöttetek?
- Nagy kincs vagy Edward! Ha nem vagy elégedett az életeddel, akkor állj be közénk! Szívesen látunk.
- Ha magatoktól nem, akkor majd teszek róla, hogy muszáj legyen. Viszlát! – mondta, aztán kiment. Én pedig utána. – Alec, vigyázz kérlek Lucyre! Nem vagy olyan rossz srác, mint hittem! – rázta meg a kezem és elment. Biztos olvasta minden egyes gondolatomat az előbbi órákban.

Visszamentem a terembe. Aro épp Demmel és Félixszel beszélt.
- Kövessétek! És állítsátok meg, még mielőtt leleplez minket. De ne öljétek meg! Ha olyasmit akar tenni hozzátok ide.
Adta ki a parancsot és Demetriék elmentek Edward után.
- Alec! Ha Lucy visszajött szeretnék vele beszélni az álmairól. Most elmehetsz!