11. fejezet: Már megint

Sziasztok!
Hát... Ti nem tudom hogy vagytok vele, de szerintem nem lett valami jó fejezet.
Remélem azért elmegy!
Jó olvasást! Puszi! :)

(Charlie szemszöge)

- Miért nem mondhatom el a szüleidnek? – kérdezte mérgesen Edward.
- Mert Vladimír pont ezt akarja. Azt, hogy apa megkeresse…
- Biztos, hogy nem egyedül menne, nem őrült.
- De Vladimír sem az. Ez az egész egy terv része… Vladimír apát akarja megölni, nem engem. Nem lesz bajom!
- Nem, tényleg. Téged nem megölni akar, hanem meg… - elharapta a mondat végét. – Nem vagy biztonságban! – két keze közé fogta az arcom.
- Ezt hagy döntsem el én!
- Hívom apádat! – már nyúlt is a telefonért.
- Nem! – kiáltottam és kikaptam a kezéből.
- Charlie! Nincs idő gyerekeskedésre! – visszavette a telefont és már tárcsázott is.
- Haló, Alec Volturi telefonja. – szólt bele anya.
- Szia Lucy! Edward vagyok!
- Edward! Mit szeretnél?
- Volt egy kis gond! Ő… szóval…
- Nyögd már ki!
- Vladimír rátámadott Charliera.
- Micsoda? Jól van? Nem esett baja? Hogy történt? Ott voltál? Charlie... – záporoztak anyu kétségbe esett kérdései.
- Lucy! Lucy! Nyugi!
- Máris indulunk Aleckel. Ott majd mindent elmondotok.
- Rendben! – letette.
- Nem kellett volna! – ráztam a fejem.
- Jobb ez így! Minden rendben lesz. – mondta és átölelt.

Kijöttem a szobámból és már mentem is Carlisle házi rendelőjébe.
- Szia Charlie! – köszönt Carlisle amint beléptem.
- Sziasztok! – Seth felém nyújtotta a kezét. – Gondolom a mai randit áthelyezhetjük.
- Sajnálom! – nézett a szemeimbe.
- Semmi gond! Gyógyul már a lábad?
- Igen, már jobban van. És te?
- Edward riasztotta a szüleimet. Nem tudom miért volt ez jó.
- Jól tette, Charlie! – szólt közbe Carlisle. – Az apád majd elintézi Vladimírt.
- És ha nem sikerül neki?
- Eddig mindig sikerült.
- De mégis él még! – vetettem ellent. Carlisle nem válaszolt, csak sóhajtott és elterelte a témát.
- Egész jól sínbe tetted a lábát. Lucy tanította?
- Igen, ő volt. – közelebb hajoltam Sethhez.
- Most kettesben hagylak! – mondta Carlisle és kisietett.

Seth megcsókolt én pedig még közelebb húzódtam hozzá. Felültem mellé az ágyra és átöleltem. A hátát simogattam, az ő keze pedig elindult a felsőm alá, majd megállt és kihúzta.
- Mi a gond? – kérdeztem. – Nem kellek neked?
- Dehogy is nem! Nagyon is! De ez nem éppen a megfelelő pillanat.
- Rendben! – sóhajtottam.
- És nem is így szeretném… Nem azért, mert sajnálsz…
- Nem azért csináltam… Azért mert szeretném! – megcsókolt és átölelt.
- Alec, kemény srác megoldja. Nem lesz baja! – suttogta a fülembe.

(másnap korán reggel, Alice szemszöge)

Seth nem ment haza. Egyrészt itt akar lenni, mikor ideérnek Lucyék. Másrészt nem igazán tudott volna hazajutni egyedül vámpírok pedig nem tehetik be a lábukat a La Push-ba.
Hirtelen elködösült minden. Majd megjelent Lucy és Alec előttem, amint belépnek a házba.
- Mindjárt itt lesznek! – kiáltottam. Seth a lenti kanapén aludt. Szegényt felkiabáltam. Bocsánatkérően néztem rá, de ő csak legyintett.
Az egész család kiment a verandára. Lucyék bérelt autóval jöttek. Alec nagyon gyorsan vezetett, gyorsabban, mint nálunk bárki, majd hangos fékcsikorgással megállt.
- Sziasztok! – szállt ki Lucy mosolyogva.
- Lucy! – kiáltottam és a nyakába borultam.
- Alice, én is örülök, hogy újra láthatlak. – mosolygott.
- Bocsi! – néztem rá félszegen. Majd Alechez léptem. Ő nem mosolygott, elég ijesztően festett. – Szia! – öleltem át, de nem ölelt vissza.
- Bocsássatok meg neki! – mosolygott Lucy. – Az előbb mondtam el neki Sethtet is, és most koncentrál, hogy neki ne ugorjon.
- Sziasztok! – fújta ki a levegőt, de inkább morgásnak hangzott, mint vidám köszönésnek.
- Találhattál volna rosszabbat is a lányodnak! – verte hátba Emmett nevetve.
- Ezt inkább ne firtassuk! – szűrte a fogai között.
- Sajnálom Alec! – lépett közelebb Seth. – De tudod, hogy nem tehetek… - abbahagyta, mert Alec közelebb lépett hozzá.
- Szerencséd, hogy itt a lányom, előtte nem akarok veled végezni. De vigyázz nehogy kettesbe maradjunk, mert megbánod. – fenyegette meg. Majd tovább lépett köszönteni a családomat.
- Nem nagyon szívleli a kérőket! – jegyeztem meg.
- Apa! – ölelte át Charlie. – Lehetnél vele kedvesebb ő mentett meg!
- Tényleg? És pontosan mi történt? – kérdezte a lányát.
- A szobámba voltam és Hannával beszéltem telefonon, amikor megtámadott és meg akart erőszakolni. – a végét már suttogta. Alec szemei csak úgy égtek a méregtől. Jasper nyugalmi hullámokat küldött rá, de nem segített. Olyan erővel szorította össze a kezét, hogy azt hittem eltöri. – Apa jól vagy?
- Ezért még megfizet! – sziszegte a választ. – Csúnyán megfizet! – Lucy közelebb lépett hozzá.
- Jobb volna, ha kicsit lenyugodnál. Ne dönts elhamarkodottan!
- Elhamarkodottan? Merre ment?
- Alec! – Lucy megfogta a kezét. – Nyugodj meg!
- Merre ment?
- Apa, kérlek! – Alec lesétált a verandáról és kicsavart két fát mérgében.
- De legalább segített! – mondta, majd visszasétált és átölelte Lucyt. – Köszönöm Jasper! – aki válaszként csak biccentett. Majd az erdő felé fordult és morogni kezdett. – Vissza mertél jönni?
Már én is éreztem az idegen vámpír illatot és a nevetést is hallottam.
- Csak mondani szeretnék valamit Alec. Békés szándékkal jöttem! – lépett ki a fák közül Vladimír és még öt vámpír.
- Miből gondolod, hogy meghallgatlak? – Seth remegni kezdett.
- Megtámadnál valakit, aki fehér zászlót lenget. Hová lett a mérhetetlen nagy udvariasságod?
- Abból csak az kap, aki megérdemli! – Alec lesétált a verandáról. Lucy pedig utána.
- Csak akkor fognak támadni, ha mi tesszük előbb. Tényleg csak beszélni akar veled. – tette Lucy a kezét Alec vállára.
- Nos? – húzta fel a szemöldökét Vladimír.