13. fejezet: Leah

Sziasztok!
Itt a friss! Az utolsó Alec szemszög a kövibe lett volna, de nem akartalak titeket szivatni tovább.
Jó olvasást! Puszi! :)

(Lucy szemszöge)

- Lucy! Ezt is próbáld már fel! Olyan használtak a ruháid. Mikor voltál utoljára vásárolni?
- Használtak? Egy hónapja vettem őket!
- Olyan régen! Hol élsz te a kőkorszakban?
- Alice! Ne fikázd a vásárlási szokásaimat és a ruháimat se. – suttogásra váltottam. – Valakinek van jobb dolga, mint a vásárlás. Mondjuk a románok üldözése.
- A románok! A románok! És mi lesz a stílussal? Ezt még próbáld fel! – kezembe adott egy lila toppot.
- Ezt még próbáld fel! Mi lesz a stílussal? – morgolódva mentem vissza a fülkébe.

Elment a farmerekhez, hogy keressen nekem valamit. Pont amikor kiléptem a fülkéből leejtette az egyik nadrágot és megkövülten állt. Oda siettem hozzá.
- Alice! Alice, mit látsz?
- Alec!
- Mi? Mi van? Alice! – ráztam meg a vállát. – Mondj már valamit? Mi történt vele?
- Megtámadták!

(Alec szemszöge)

Már nem futottam csak sétáltam. Nem messze lehettem az államhatártól.
Leah már Forks óta követ. Nem szólt hozzám, meg se mutatta magát, csak jön utánam. Leültem egy kidőlt fára. Leah besétált a tisztásra és megtorpant.
- Régen láttalak Leah! – vonyított egyet válaszként. – Ha csak azért vagy itt, hogy nehogy emberre támadjak. Megnyugodhatsz, nem fogok. Úgy, hogy visszamehetsz. – befutott az erdőbe. Így egyedül lehettem a gondolataimmal. De nem sokáig, mert máris visszatért.
- Én is régen láttalak Alec! – leült a fatörzs másik végére, távolságot tartva. – Azért is, de inkább az öcsém miatt.
- Nem fogom bántani! Csak hirtelen felindulásból fenyegettem meg.
- Megfenyegetted? – kérdezte nagyra nyílt szemekkel.
- Nem mondta?
- Nem beszéltem vele. Miután bevésődött a lányodba eljött hozzám elmondani. Én pedig azt mondtam neki, hogy meg kell próbálnia elfelejteni Charliet. Azóta nem jött el hozzám.
- Hát akkor miben segíthetek? Gondolom fontos, ha ezért újra farkassá változtál öt év után.
- Jól informált vagy!
- Alice! – mondtuk egyszerre és meg is megmosolyogtuk a dolgot.
- Szóval arra lennék kíváncsi, hogy mi a terved vele?
- Tervem vele? – sóhajtottam és az égre emeltem a szemem. – Leah, azt hiszem az öcséd erre a kérdésre jobban tudna felelni… Charlie most maradni akar… De egy idő után hiányozni fog neki a testvére annyira, hogy vissza akarjon jönni Volterrába… Gondolom vele jön Seth is. Én pedig nem fogom megtiltani. Vagyis nem tudom majd megtiltani.
- Miért nem tudod megtiltani?
- Addigra már nem leszek Volturi…
- Nem értelek! – rázta a fejét és éreztem, hogy közelebb húzódik. Elemeltem a szemem az égről, csak pár centire volt tőlem. Tudtommal egy vámpírhoz sem ment közelebb pár méternél, akikhez mégis már nem élnek. Tőlem pedig csak centikre van.
- Van egy alkum a románokkal… Bár még nem egyeztem bele, de bele fogok…
- A románok uralkodtak a Volturi előtt igaz? – bólintottam.
- Az egyezség arról szól, ha én elmegyek hozzájuk és meghalok, a Volturit egyezségek útján bár, de békén hagyják… - nem akadt ki a tervemen.
- Megértelek! – suttogta. Meglepetten pislogtam rá. – Ha én menthetném meg a szeretteimet így a haláltól, megtenném. Ez vezet téged is igaz?
- Igen, de Lucy keresztül akarja húzni a tervem.
- Őt is meg lehet érteni…
- Tudom! – újra az eget néztem, bár nem volt éjszaka, így nem volt miben gyönyörködni. – Hogy hogy ilyen közel…
- Hogy hogy ilyen közel jöttem hozzád? Nem tudom egyszerűen valami furcsa érzés hajtott. Valahogy úgy érzem benned bízhatok.
- Pont bennem? – néztem rá, ő is engem nézett.
- Te más vagy, mint a többi vámpír. – közelebb hajolt hozzám és megcsókolt. Én pedig visszacsókoltam.
- Férjed van! – mondtam mikor elváltak egymástól az ajkaink.
- Neked meg feleséged! – újra megcsókolt, de elhúzódtam.
- Feleség… - sóhajtottam. Ekkor vámpír szagot hozott a szél. – Hát ez nem lehet igaz! Nem tudnátok végre békén hagyni? – kiáltottam az erdő felé.

Két vámpír ugrott be a tisztásra.
- Mit akartok? – kérdeztem, Leah megremegett mellettem és átváltozott, széttépve a ruháját. – Vladimír két hetet adott!
Nem válaszoltak az egyik nekem támadt, a másik Leahnek.
Kemény ellenfelek voltak. Ismertek! Volturis mozdulatokat használtak, de sosem tartoztak közénk, ez biztos.
A támadóm neki vágott egy fának és belém rúgott. Leah felnyüszített a háttérben.
Feltápászkodtam, és a földre löktem a férfit.
- Ki küldött? – nem szólt semmit, de kinyitotta az ökölbezárt kezét. Egy karkötő pihent benne. – Selena!

(Lucy szemszöge)

- Megtámadták! – suttogta Alice. Gyorsan kirohantam a boltból, ledobva a kezembe lévő ruhákat. Alice pedig követett, most őt sem érdekelte a vásárlás.
Nem fáradtunk azzal, hogy kocsiba üljünk.
Alice futott elől, mert ő tudta merre tartunk. Olyan gyorsan futottunk, ahogy csak tudtunk.
Alecnek is most kellett jó messzire elmennie.

Amikor kiértünk a tisztásra Alec a közepén állt, mellette pedig Leah a férjem köpenyébe.
Megtorpantam, Alice is, gondolom előre látta, hogy ezt fogom tenni.

(Alec szemszöge)

- Selena! – nem figyeltem a vámpírra, akit lenyomtam, ezt észrevette, fellökött és elrohant.
Leah viszont széttépte az ellenfelét, visszaváltozott és el is égette. Majd mellém térdelt, mert én még mindig megkövülten figyeltem a karkötőt.
- Alec jól vagy? – kérdezte.
- Ő… igen persze… - ráztam meg a fejem és felálltam, ahogy Leah is. Gyorsan elfordítottam a tekintetem. Bár így is többet láttam belőle a kelleténél. – Tessék! – vettem le a köpenyem.
- Köszönöm! – forró keze hozzá ért a bőrömhöz, én pedig nagyot nyeltem. – Visszafordulhatsz! – mosolygott. Összefogta magán a köpenyt, így nem látszott belőle semmi. – Kicsit vámpír szaga van! – nevetett zavartan. – Te tényleg szereted Lucyt!
- Igen, azt hiszem!
- Ne menj el a románokhoz miatta! – nem tudtam mit válaszolni. Talán tényleg igaza van. – De meg kell mondjam vagy ostoba vagy, vagy pedig túlzottan bízol az emberekben.
- A kettő nem ugyanaz? – mosolyodtam el.
- De meg lehet! – nevetett fel, majd megköszörülte a torkát. – Attól még, hogy te betartod a szavad, mások megszeghetik az ígéretüket.
- Tudom! De könnyebb lenne elmenekülni végre ebből a világból.
- És te az a fajta vagy, aki megfutamodik? – húzta fel a szemöldökét.
- Már magam sem tudom! – sóhajtottam.

A fák közül mozgolódás hallatszott, majd pár pillanatnyi szünet után Lucy a karjaimba vetette magát.
- Szeretlek! – suttogtuk egyszerre, majd megcsókoltam. A Leahvel való csókom kellett hozzá, hogy rájöjjek már megint ostobaságot csinálok. Lucy ezeket a gondolatokat mind hallotta, de nem volt mérges, csak még jobban magához szorított.
- Nem haragszom! – suttogta.
- De ezt nem értem… Leah téged nem láttalak csak Alecet, épp neki vágta az egyik támadó a fának.
- Lehet, hogy akkor elég messze került tőlem. – hallottam a háttérben, ahogy beszélgetnek, de én még mindig Lucyt öleltem.
- Jól van elég már! – láttam meg Alice bosszankodó arcát Lucy mögött. – Miért támadtak a románok?
- Nem ők voltak. Ez volt az egyiknél… - Lucy kezébe adtam a karkötőt. – Ismerős?
- Selena? – Alice kikapta Lucy kezéből.
- Mi van rá írva? Mi ez egyátalán?
- Ez az én nászajándékom Selenától. A lázadás után eltűnt.
- Vigyük Edwardhoz hátha le tudja fordítani.
- Nincs rá szükség! – intettem le. – „Örökké a tiéd leszek” ez van ráírva. Latin.
- Ez valami őrült? – kérdezte Leah, de inkább kijelentés volt.