12. fejezet: Fenyegetés vagy remény

Sziasztok!
Itt a friss! Remélem tetszik! Lehet, hogy utálni fogtok, ezek után!
Puszi! Jó olvasást! :)


(Lucy szemszöge)

- Nos? – húzta fel a szemöldökét Vladimír.
- Szerinted mit akarhat? – hallottam, ahogy odasúg Jasper Alicenek.
- Semmi jót!
- Szóval nem békét kötni jött?
- Nem! – végig suttogtak, de mindenki hallotta.

- Mondhatod! – szólalt meg Alec mellettem.
- Okos döntés! – vigyorgott Vladimír. – Mint már hallottad nem békét kötni jöttem.
- Nem is számítottam rá, túl jól ismerlek.
- Tudom! És ez az ismeretség lesz valamelyikünk veszte, igaz? – Alec morgott válaszként. – Hogy mit akarok? Ez érdekel? A Volturi vesztét.
- Hacsak azért jöttél, hogy ezt közöld, kár volt fáradnod. Ez eddig is nyílt titok volt.
- Igen, igen. Ezt mindenki tudja, de hagy fejezzem be. – sétálgatni kezdet, mutatni akarta, hogy milyen laza, csak éppen nem ment. – Szóval… Én azt akarom, hogy lemondj… - Alec nem tudta leplezni a zavarát, erre nem számítottunk, még én se. Mert már nem olvashattam benne.
- Mi… Miért jó neked, ha én lemondok?
- Nem nekem jó, hanem neked. – mutatott a férjemre. – Téged akarlak és a Volturit, ezt tudod. De az az ajánlatom, ha önként lemondasz és a Volturi nélkül eljössz Erdélybe, hogy ott meghalj. Akkor tárgyalunk a Volturival és feloszthatjuk a világot. Nekünk nem kell az egész csak Románia és a környéke. – önelégült vigyor terült el az arcán. – Vannak furcsa ötleteim, nem de? Azt hiszem elég gondolkodni valót adtam neked… Várlak Erdélybe… Két heted van! Viszlát! – azzal berohant az erdőbe testőreivel.

(Alec szemszöge)

- Nem hiszem el, hogy elgondolkozol az ajánlatán! – rázta a fejét.
- Ésszerű lenne! Nem érek annyit, hogy feláldozzuk az egész Volturit. – megsimítottam az arcát, de elkapta a kezemtől.
- Hát nem érted? Ha téged megöl, akkor vége a Volturinak! Bevallhatjuk őszintén, ha te és én nem vagyunk együtt a Volturi sebezhető. El akar választani tőlünk.
- Te meg tudod őket állítani, ha nem tartják be a szavukat.
- Nem, ha nem vagy velem nem bírom elég ideig fent tartani a te erőd gyenge, kis látszatát se. És mellette még tüzet se tudok gyújtani. De ezt jól tudod!
- És ha megúszhatnák háború nélkül? Ha én meghalok, ti életben maradhattok. Te és a lányok, fontosabbak vagytok nálam.
- Nem hagyom, hogy ostobaságot csinálj!
- Vagyis az utamba állsz?
- Igen! – nézett a szemembe.
- Akkor nem hagysz más lehetőséget! – lehúztam az ujjamról a jegygyűrűt és az asztalra tettem.
- Szóval így döntesz! Megfutamodsz, és a halált választod! – kiáltotta. – Hát jó! Tedd csak meg! Neked könnyű lesz, de a lányokra nem gondolsz? De tudd, hogy amíg én élek a románokkal nem lesznek tárgyalások. – ki akart lépni a szobából.
- Felmenthetlek a vezetői teendőid alól.
- Megteheted, de nem érsz el vele semmit. Ugyanis a szavaim súlyát nem veheted el. Még a válással sem! Engem ellökhetsz magadtól, de vannak akiket te sem állíthatsz félre. Most pedig én hazamegyek Volterrába és elmondom nekik a döntésedet.
- Miért kell ez? Olyan könnyű lenne, de te megnehezíted.
- Azért teszem, mert meggyőződésem, hogy rosszul döntesz. Bármit is próbálsz majd tenni, hogy véghez vidd a terved, én ott leszek, és az utadba állok.
- Mindez azért, hogy neked legyen igazad?
- Nem, mindez azért, mert szeretlek! Ellökhetsz magadtól, de ezen nem változtathatsz. – közelebb lépett hozzám és megcsókolt. Alig bírtam ki, de most nem csókolhattam vissza. Majd kiment, én pedig az asztalhoz mentem és a zsebembe csúsztattam a gyűrűt.

(Lucy szemszöge)

- Charlie! – kiáltottam, amint leértem. – Pakolj össze, megyünk haza Volterrába.
- Anya! Én maradni szeretnék… - mondta félénken. – Szeretek itt lenni és nem szeretném itt hagyni Sethtet.
- Jól van, ha Carlislenék benne vannak, akkor maradhatsz. – öleltem magamhoz.
- Köszönöm! – mosolygott. Majd a szeme az emeletre tévedt, mindenki követte a pillantását. Alecet nézte, aki a lépcső tetején állt és a mi párosunkat figyelte.
- Akkor csak ketten megyünk és meglátjuk, hogy határoz a Volturi.
- Miben kell határozni? – kérdezte Charlie.
- A válással járó lefokozásommal kapcsolatba.
- Válás? – kérdezte megilletődötten az egész családom.
- Alec Volturi úgy döntött, hogy már nem akar feleségének.
- Tudod jól, hogy ez nem az érzelmeimről szól! – nem jött le, a lépcső tetejéről szónokolt. – Csakis azért akarok válni, hogy ne állhass az utamba.
- És mit csinálsz majd Janenel? Kitagadod? De még akkor is Viktor felesége lesz. Vagy a többiekkel?
- Az én életem, az én döntésem. Nem a Volturié, ha meg akarok halni, akkor nem fognak az utamba állni.
- Apa? Miről van szó? Meghalni, miért? – kérdezte Charlie kétségbeesetten és sírni kezdet.
- Charlie, én… - Alec lánya előtt termett és átölelte. – úgy sajnálom…
- Alec szerintem ezt még át kellene gondolnod. – mondta Carlisle. – Biztosan van más megoldás is.
- Egy próbát megér… Ha nem tartanák a szavukat… - Charlie kirohant az erdőbe. – Charlie!
- Majd én visszahozom! – mondta Lucy fagyosan és Sethtel a sarkában kirohant utána.

(Alec szemszöge)

A szobában pakoltam, amikor kopogtattak.
- Szia! – lépett be Bella.
- Szia!
- Ennek köze van ahhoz, amit nekem mondtál a vámpírrá válásról? – kérdezte és leült az ágyra.
- Nincs!
- Meg akarsz halni, igaz?
- Nem mindegy! – makacskodtam.
- Csak azt nem értem miért? Mert van egy szerető családod, barátaid… Mindened meg van akkor miért?
- Az csak az én dolgom. – nevetni kezdet. – Most mi van?
- Nem csak a te dolgod, azoké is, akik szeretnek.
- Azért akarok meghalni, mert csak fájdalmat tudok okozni a szeretteimnek.
- És szerinted az elvesztésed nem lesz fájdalmas?
- De utána többet nem árthatok nekik.
- Ez úgy hangzik, mint egy csöpögős filmdráma… - nevetett. - Bár én ezt még nem láttam, de Lucy mesélte, - a hangja most újra komoly lett. - hogy Sam 30 év után se tudja magát túl tenni az anyja halálán. De még Jeremy is évekig szomorkodott és még ma se tud az anyáról beszélni. Pedig ő nem is ismerte. Akkor szerinted mi lenne a lányaiddal? Jól mondta Lucy, neked könnyű lesz, de mi lesz azokkal akik szeretnek? Vagy ez már nem is érdekel?
- De érdekel! – morogtam.
- Akkor mi a fenét csinálsz? Miért nem vagy kint Lucyvel és Charlieval? Miért a zsebedbe van a gyűrűd és nem az ujjadon? Miért okozol nekik fájdalmat? Miért… választod… a könnyebb utat?
- Nem tudom. – kiugrottam az ablakon és az erdő felé rohantam, minél messzebbre akartam jutni.