28. fejezet: Vörös köd

Sziasztok!
Itt a kövi feji! :) Egy darabig nem lesz friss, mert csütörtökön nyaralni megyek és csak hétfőn jövök haza, így leghamarabb is csak kedden tudok, majd új fejit hozni. Bocsi! :)
Remélem tetszeni fog ez a rész is! Mivel Jeremynek nagy sikere van nálatok, így az ő szemszögéből van és róla is szól.
És Crystalnak küldöm a fejit! :)
Várom a kommenteket! :)
Jó olvasást! Puszi! :)

u.i.: Azoknak üzenem, akiknek olvasom a blogját: Amit visszajöttem bepótolom, azokat a fejezeteket, amiket kifogok hagyni és kommentezek is. Ígérem! :) :)

(Jeremy szemszöge, 2 héttel később)

Logannékhez tartottam nem siettem, volt időm. Így emberi tempóban baktattam az utcán. Volterra nagy része gyönyörű és tiszta. Ám ez nem igaz arra a részre, ahol Logan lakik. Senki sem tudja a suliban, hogy a nyomor telep közepén áll a házunk. Csak én és az ikrek. Senki más.
Elmentem egy kocsma előtt. Ahonnan hangos zene szólt. Kiabáltak, énekeltek (megjegyezném borzasztóan hamisan) és verekedtek. Koszos és büdös emberek járnak ide. Nincs munkájuk, segélyekből élnek. Élnének, ha nem innák vagy nem kurváznák el. Fele be van rúgva, másik fele prostituált.
Logan apja is itt múlatja az időt. Szinte minden este, majd haza megy és megveri a feleségét, olykor még Logant is. Gondoltam már rá, hogy ellátom a baját. Vajon mit szólna, ha az ellenfele nem lenne nála jóval gyengébb? Sokszor megfordult ez a fejemben, de Logan soha se engedte, hogy véghez vigyem a tervem.
Egyszer kék zöld foltokkal jelent meg a suliban, szeme alatt lila karika és az egyik keze eltört. A mese, amit kitalált az anyja, hogy legurult a lépcsőn. Ami igaz is volt valamilyen szinten. Tényleg legurult, de előtte elverte az apja, majd lelökte az emeletről.
Volt, hogy annyira leitta magát, hogy haza se talált. Azok voltak Logan legjobb éjszakái.
Észre se vettem, hogy megálltam a kocsma előtt. A kezem ökölbe szorítva és halkan morgok. Nem sokon múlt, hogy nem öltem meg a bent lévő embereket. Nem szokott velem ilyen előfordult, hogy így begurulok. A koszos kocsmát néztem, és tűnődtem. Nem tartana sokáig. Pár perc alatt végeznék ezekkel a gyenge emberekkel. Már tettem is egy lépést, de megálltam. Nem, nem szabad. Még sosem öltem embert. Nem fogom ezt most elkezdeni, még akkor sem, ha azok ott bent megérdemelnék, hogy a pokolra jussanak.
De hány ember életét tehetném jobbá? Hányan szenvedhetnek úgy, mint Logan? És hányaknak maradna abba ez a szenvedés? Megint tettem egy lépést, de megjelent előttem anyám arca Lucy emlékeiből.
Ő csalódna bennem, ha megtenném, ahogy Hanna és a nővérem is. Tettem még egy lépést, de most hátrafelé. El kell tűnnöm gyorsan, mielőtt még megteszem. Meg akartam fordulni és futásnak eredni.
De csak most vettem észre, hogy két fiatal lány közelít felém. Alig lehettek idősebbek nálam. Prostituáltak voltak, látszott rajtuk.
- Mi az kisfiú? Nem mersz bemenni? – kezdte az egyik. Vörös haja volt és zöld szeme. A másik szőke volt, barna szemmel.
- Láttuk, hogy be szeretnél menni. Csak nem mersz. – mondta a másik és közelebb bújt hozzám.
- Nem is akartam! – mondtam mérgesen, és hátrább léptem.
- Ez lesz az első? – kérdezte a szőke. – Sebaj, majd segítek.
- Köszönöm, de dolgom van.
- Mondtam én neked, Carol, ez a kis aranyos a vörösekre bukik.
- Én most elmegyek! – mondtam cseppet sem kedvesen, de nem hatott rájuk. Mintha meg se szólaltam volna.
- Tudok én neked, olyan dolgot mutatni, amit egy férfi sem tud visszautasítani. – suttogta a fülembe.
Ellöktem magamtól a szöszit, majd a vörös felé fordultam.
- Hagyjon engem békén! – morogtam rá. Félelem szikrája csillant meg a szemében. Megfogta a szoknyáját és remegve hátrálni kezdet. Én pedig követtem. Az elmém ellepte a vörös köd.
Egészen egy ház faláig hátrált. Le sem vette rólam a szemét. Nem tudott megszólalni, a félelemtől leblokkolt.
- A nem, nemet jelent, vöröske! – vicsorogni kezdtem. Az ajka remegett, a falnak nyomtam.
- Mi vagy te? – remegte.
- A rémálmod! – vigyorogtam rá. Már nem voltam magamnál. Csak a vágy, hogy megöljem, hogy csillapítsam a szomjas, csak az volt meg. Nem én irányítottam, hanem a gyűlölet. Meg akartam harapni, de valaki a vállamra tette a kezét.
- Jeremy! Ne tedd! – Charlie állt mögöttem. – Ez nem te vagy! – megráztam a fejem, még mindig hajtott a vágy. A nyakánál fogva felemeltem a lányt. Hiába ellenkeztem, erősebb volt nálam, hajtott tovább. Meg akartam ölni. Ontani a vérét. Egészen addig, amíg Hanna nem lépett mellém.
- Jeremy! Kérlek! Engedd el a lányt. Ha megteszed már nem lesz visszaút. – kényszeríttetem a karom, hogy elengedje. Leesett a földre és vért köpött. Én tettem ezt vele.
Majdnem megöltem egy fiatal lányt.
- Hívok egy mentőt! – mondta Charlie. Sarah a lányhoz lépett és törölte az emlékeit rólam, majd kicserélte őket.

Hanna magához ölelt, de nem tudtam maradni. Felugrottam a tetőre és elrohantam. Csak rohantam és rohantam. Loganék háza felé. Nem maradhattam. Nem tudok Hanna szemébe nézni. Vajon így marad ez örökre? Soha többé nem fogok tudni az ő gyönyörű szemeibe nézni? Soha?
Már a sírás kerülgetett, de nem hagytam magam. Ugráltam tetőről tetőre. Már csak két utcányira voltam Logan házától, így lassítottam.
Vajon mit fog szólni, ha elmondom neki, hogy majdnem megöltem valakit? Nem, nem érdekel, csak hagy mondhassam el valakinek. Ő a legjobb barátom, most csak őt akarom látni, senki mást.
Két ház, és már itt is vagyok. Leugrottam a háztetőről. Az órámra néztem. Hajnali egy. Remek! – gondoltam. De felnéztem az ablakára és égett a villany. Majd arra is rájöttem miért. A szülei megint ordítoznak egymással, így nem lehet aludni. Kerestem egy kisebb kavicsot és az ablakának hajítottam. Kinyílt az ablak és felbukkant Logan kócos, álmos feje.
- Jeremy? – kérdezte meglepetten.
- Igen!
- Leeresszem a hajam, vagy felugrasz? – viccelődött.
- Maradok a felugrásnál, ha nem baj? – mosolyodtam el.
- Kár, na, majd legközelebb. – mondta és arrébb állt az ablaktól.

Beugrottam hozzá, majd becsukta az ablakot.
- Bocsáss meg a kiabálásért! – hajtotta le a fejét.
- Nem te tehetsz róla.
- Miért jöttél?
- Hogy szóljak, két nap múlva, ha jó neked átváltozol. A főtérre megyek érted.
- Remek! – ujjongott.
- Halkabban! – szóltam rá.
- Most úgy se hallanak semmit.
- Jobb az elővigyázatosság. – suttogtam.
- Valami gond van?
- Semmi, nem lényeg. – ráztam meg a fejem és az ablakhoz léptem.
- Jeremy ismerlek! Tudom, hogy valami nagy gond van. Nekem mindent elmondhatsz – lépett elém és a kezét az ablakra tette, hogy ne tudjam kinyitni.
- Tudod, hogy ez nem állít meg.
- Tudom, de reménykedem. – mosolygott.
- Tudni akarod? – bólintott. – Az előbb… az előbb majdnem megöltem valakit.
- Ó! – mondta végül és leült az ágyra. - És mi történt? – majd elmeséltem neki az egészet.