30. fejezet: Kettő változás

Az idegen:

Sziasztok!

Kicsit soká tudom, bocsi.

Elég fordulatos lett a feji, ha engem kérdeztek. Remélem tetszeni fog! :)
Jó olvasást! Írjatok sok komit!

Puszi! :)

(Charlie szemszöge)

Felsétáltunk a Logan számára választott szobába. Lefeküdt az ágyra és várt. Demetri becsukta az ajtót és mellém lépett.
- Kész vagy? – nézett a szemembe.
- Ha nem tudok leállni…
- Nem lesz gond!
- Csak csinálj valamit. Rendben? - bátorítóan átölelt és egy puszit nyomott a homlokomra.
- Le fogsz tudni állni. – fordította a fejem felé, hogy a szemébe kelljen néznem. Bólintottam és letérdeltem az ágy mellé.
Logan összeszorítottam fogát és lecsukta a szemét.
- Bocsáss meg! – suttogtam, majd a kezébe mélyesztettem a fogam. Elég lett volna megharapnom, de ahogy megéreztem a számban a vére ízét, nem tudtam leállni.
Logan felüvöltött, majd vonaglani kezdet.
- Charlie! – kiáltott Demetri. Én próbáltam abbahagyni, de nem ment. – Charlie! Megölöd! – Majd két erős kéz tapadt a nyakamra. Elszorította, így nem tudtam tovább a vérre koncentrálni. Morogni, csapkodni kezdtem. A nyakamnál fogva vitt az ajtóhoz Demetri és kidobott a szobából.
Már nem hallottam hangokat, elborított az őrület. Két fekete ruhás alak rohant felénk a folyosóról. Demetri a földre nyomva tartott.
- Segíts! – suttogtam. Meghökkenve nézett rám, amitől gyengült a szorítása. Fellöktem, de addigra ideért a másik két alak és lefogtak. Beszéltek valamit, majd Dem visszament a szobába.
Mi pedig bementünk a szobámba.

Végre magamhoz tértem. A két köpenyes alak Viktor és Félix volt. Még mindig kettejük között ültem. Nem szóltak egy szót se, ahogy én se. Mit mondhattam volna?
Azt hittem könnyű lesz, de nem volt az. Csak onnan tudom, hogy nem öltem meg, hogy hangos fájdalmas üvöltések jönnek a másik szobából. Logan az, hat a méreg.
Kivágódott az ajtó, Demetri gyors léptekkel közelített felénk.
- Jól van már. Hanna bent van vele. Átvál… - egy hangos robbanás szakította félbe. Mind a négyen kirohantunk, le a lépcsőn.
És megláttuk Jeremyt, amint a nővérével harcol.

(Jeremy szemszöge)

Kimentem a folyosóra, én voltam az utolsó így becsuktam a nagyterem ajtaját. Mindenki elment. Egyesek a szobájukba, mások vadászni.
Hátramaradtam és az asztalhoz léptem. Az asztalhoz, ami az anyámé volt. Lucy mindennap leporolta, minden érintetlen volt, úgy ahogy anya hagyta. Csak a fontos iratok tűntek el róla.
Mióta Lucy elment Sam viseli gondját az asztalnak. Leültem anya régi székére, és végig néztem rajta. Megakadt a szemem egy fényképen. Anya állt középen terhesen óriási mosollyal, előtte a picike, lélegzet elállítóan gyönyörű Sam, mellette pedig apa, amint éppen puszit nyom anya hasára. Milyen boldogok voltak.
- Gyönyörű édesanyád volt! – egy kéz érintette meg a vállam hirtelen. Még én is megijedtem. Annyira belefeledkeztem a gondolataiba, hogy meg se hallottam, ahogy mögém lopakodott.
- Igen, gyönyörű volt. De miből gondolod, hogy ő az anyám?
- Az ő arcát örökölted. Ugyanolyan az orrod. – nevetett fel Tia mögöttem, majd megpöckölte az említett testrészem.
- Hogy kerülsz ide?
- Követtelek titeket… Na jó, inkább tudtam hová kell jönnöm.
- Miért?
- Mert itt akarok maradni.
- Nem hiszem, hogy belemennek. – ráztam a fejem.
- Majd rám támadsz és megharapsz.
- Nem tehetem… - nyikorogva kinyílt az ajtó. Sam lépettbe rajta, mögötte egy idegen fickóval.

A srác alig volt idősebb nálam, vigyorogva neki dőlt az ajtónak, amin belépett. Vámpír volt, beleszaglászott a levegőbe, majd megnyalta a száját. Samre nézett és bólintott neki. A nővérem lassan felém indult, morogva.
- Sam mi a gond? – álltam fel és felé nyújtottam a kezem. Ő megragadta és a falnak vágott. Vakolat potyogott rám, feltápászkodtam és átugrottam Samet, hogy Tia elé kerüljek. Majd felhúztam a pajzsom.
- Öld már meg! – kiáltotta mérgesen a fickó és lehervadt a vigyor a képéről. Nem tűnt már olyan magabiztosnak, aggódni kezdet.
- Ki vagy te? – kérdeztem. – És mit tettél Sammel?
- Mármint vele? – mutatott a nővéremre, aki folyamatos robbangatással próbálta gyengíteni a falam.
- Igen, vele.
- Csak használtam rajta a képességem, mint azon a másikon is. Az ikrek egyikén. Ő is épp most keveri a bajt odafenn.
- Ki vagy te? – felnevetett és gúnyos mosolyra húzódott ismét a szája.
- A spanyol klán főnöke. Az új vámpíruralkodó.
- Ahhoz azért lesz egy-két szavunk. – egy óriási robbanás és a falam darabjaira hullott. Meglepetten ugrottam egyet. Még soha senkinek sem sikerült…
Már csak arra eszméltem fel, hogy Sam a nyakamat fogja, és el akarja törni.

Demetri, Charlie, Viktor és apa rohant le az emeletről. Sam feléjük kapta a tekintetét, így el tudtam lökni magamtól. Nem akartam bántani, így nem sokat értem el vele. Csak annyit, hogy elengedte a nyakam.
- Öld meg a lányt! – Mutatott Tiára, aki a sarokban kucorgott. Majd az idegen fickó megfordult és elrohant.
Sam elrugaszkodott és Tiára vetette magát. A lány felsikított és vergődni kezdett. Apa Sam mögé lépett és elhúzta onnan. Viktor segítségével bevitték a nagyterembe.
Charlieval Tiához rohantunk.
- Ki tudod szívni Jeremy? – nézett rám. Megráztam a fejem. – Én sem. Az előbb majdnem megöltem Logant.
- Az nem te voltál. Az a fickó mondta nekem, ugyanazt tette veled is, mint Sammel.
- Akkor megpróbálom. – bólintott, de Tia erőtlenül felemelte a kezét.
- Ne! – nyögte. Majd újra felüvöltött a fájdalomtól. – Vámpír… akarok… lenni… - a kövön rángatózott és erőtlenül szorította a kezem.
Demetrire néztem.
- Rendben! Charlie vidd fel! Logan melletti szobában jó helye lesz. Te pedig Jeremy mondj el nekem mindent.