13. fejezet: Hazudni bűn

(Lucy szemszöge)

- Tanya! Mit akarsz tőlem? – kérdeztem.
- Azért loptam el a köpenyt és a nyakláncot, hogy Volturisnak adjam ki magam és azt mondtam volna, hogy te küldtél ezzel a fiúval, hogy vigyem Aro elé. Meg kell menteni! Érted? Ő különleges!
- Miért akarod, hogy Volturi legyen? Azt hittem utálsz minket!
- A nővéreimmel megállapodtunk, hogy egy darabig nem fogadunk be senkit. Nem tehetek érte semmit! Mi még gyászolunk! De nem hagyhatom meghalni. – könnyek nélkül sírni kezdett.
- Mi történt vele? És, hogy hoztad ide? Hiszen mindjárt meghal!
- Eljöttem Volturrába, hogy bosszút álljak. Hülyeség tudom, de hirtelen méreg vezérelt. Ez a fiú pedig majdnem elütött. Az én hibám volt, és ő fog belehalni. Kérlek! Vidd el Volterrába! – azzal elrohant. Ha utána megyek a fiú biztosan meghal.
Felvettem a köpenyem, zsebre tettem Alec nyakláncát és felkaptam a fiút.
Gondolatban és igazából is kiabálni kezdtem Félixnek.
Azonnal ott termett.
- Mi történt?
- Ez a fiú haldoklik! El kell vinnünk Arohoz, hogy átváltoztassa. Tanya tette ezt vele, ha utána megyek a fiú meghal. – hazudtam. Tudtam, ha az igazat mondom, a fiút megölik.
- De, de… Vérzik.
- Ne vegyél levegőt! Bírj magaddal Félix! Érted? Ez parancs! – Félix felett álltam a rangsorban. Janenel és Aleckel együtt. Testőr parancsnokok voltunk.
- Igenis! – mondta és nem vett többé levegőt. – Vigyem?
- Nem kell! Viszem én! Nekem nem jelent akkora kísértést! – ez igaz volt. A Cullenéknál megtanultam uralni a szomjam, még akkor is ha vér volt előttem. Volt, hogy segítettem Carlislenak ellátni a betegeket. Így tettem a spanyolnátha idején is. – Gyere már! – mordultam Félixre aki csak állt bambán.

Alec futott oda hozzám. Amint megérezte a vért az orra elé kapta a kezét.
- Mi történt? – kérdezte.
- Tanya tette, viszem Arohoz, hogy átváltoztassa. – hazudtam megint. Arot nem tudom becsapni, csak abban bízok, hogy elhallgatja a titkom.
- Nem hiszem, hogy jót ötlet!
- Azt mondod hagyjam meghalni? – kiabáltam.
- Lehet, hogy jobb lenne.
- Nem hiszek a fülemnek! Alec!
- Ki tudja mit akart vele Tanya!
- Veled vagy nélküled, de én elviszem Arohoz. Nem akadályozhatsz meg.
- Jól van, vigyük Arohoz. – hajtott fejet a szerelmem.

- Hát ti? – kérdezte Aro amint benyitottunk.
- Tanya megszökött, ez a fiú pedig megsebesült. Szerintem különleges. Kérlek, mester változtasd át!
- Átváltoztatjuk, de te fogod megtenni, Lucy.
- Én?
- Igen, te. Próbáld meg! Uralod a szomjad, nem? Tedd meg, menni fog. Nem esik baja!
- Hát jó!
Odaléptem a fiúhoz, lehajoltam hozzá.
- Ez fájni fog! – súgtam a fülébe, bár szerintem nem értette már és megharaptam a nyakán.
Elöntött a mámor. Azt hittem nem bírom abbahagyni, de sikerült. Eltéptem a szám a nyakáról és letöröltem róla a vért. A fiú előttem vergődött kínjában.
- Félix, vidd fel az egyik szobába! – parancsolta Aro. – Lucy, add a kezed.
Félve léptem oda hozzá, de nem tehettem mást. Megragadta a kezem és az emlékeimben kutatott.
- Szóval, találkoztál Tanyával. De legalább tudjuk mit is akart! Jól döntöttél a fiúval kapcsolatban. Ha közénk áll te leszel a tanára és kutasd fel a nevét, amint tudod. – utasított Aro.
- Igen, mester. – intett, hogy elmehetek. Megfordultam és láttam amint Alec kilép a teremből és becsapja az ajtót.
Hazudtam neki! Kifutottam Alec után.

Hazudtam neki! – csak ez járt a fejemben ahogy nyargaltam a folyosókon. Elértem a szobáját, éreztem, hogy bent van. Kopogtam, de nem jött válasz, így hát benyitottam.
- Alec… én… - kezdtem volna.
- Hazudtál, de miért?
- Mondcsak mit tettél volna, ha megtudod, hogy Tanya bízta rám? Megölted volna! És miért? Mert nem bíztál volna benne. – nem hagytam, hogy megszólaljon – Tanya azért bízta rám, mert tudta, hogy én meghallgatom és életben hagyom. Nem kérek elnézést, nem kérek bocsánatot! Mert nem bánom amit tettem. Szeretlek! De nem hagyhattam meghalni. – kivettem a nyakláncát a zsebemből, ledobtam a földre és sírva kirohantam.

Naná, hogy Félixbe ütköztem.
- Mi? Mi történt? – kérdezte, de én ott hagytam.

(Alec szemszöge)

- Mi? Mi történt? – hallottam Félix hangját.
Kopogtak a nyitott ajtón.
- Mit tettél?
- Hogy én? Nem Félix, nem én vagyok a hibás. Lucy hazudott nekem és neked is. – majd elmondtam neki az igazat a fiúval kapcsolatban.
Ő elgondolkozott, nem szólt egy ideig, már azt hittem kiment, én ugyanis még mindig az ablakon bámultam ki.
- Tudod, azt mondják a szerelem mindent legyőz. – letett valamit az asztalra és kiment – Mindent! – szólt vissza még egyszer.
Odaléptem az asztalhoz és felvettem a nyakláncomat.
Mérgemben visszavágtam rá, de akkora erővel, hogy kettétört az asztalom.

Megint kopogtak.
- Ki az már megint? – szóltam ki mérgesen.
- Csak én! – hallottam a húgom ismerős hangját.
- Mit akarsz?
- Nyugi, Alec! Hallottam mi történt.
- Gondolom örülsz! Már nem vagyunk egy pár.
- Lehet, hogy jobb így. De azért gondolkodj még az előbb történteken! – megölelt és egy puszit nyomott az arcomra, majd kiment.
Egész éjjel gondolkoztam, de nem ment. Még nem tudtam megbocsátani.