15. fejezet: Idegenvezetés

(Viktor szemszöge)

- Jól döntöttél!
- Úgy gondolod? - ő csak mosolygott válaszként. - Ezentúl embereket kell ölnöm, ugye?
- Igen, ha erős akarsz lenni, akkor igen. A mi családunk embereken él, de vannak akik állatokon. Én tőlük jöttem.
- Értem én, csak borzasztó!
- Eleinte az, de majd megszokod. – ekkor szembe jött egy óriási vámpír – Ó, Félix hagy mutassam be Viktort, a Volturi legújabb tagját.
- Á, örvendek, Viktor. – köszönt, majd kezet ráztunk.
- Félix, történt egy kis baleset, Anórát az enyém melletti szobában találod. Bejött Viktorhoz, pedig tudhatta volna már.
- Értem! Sajnálatos! Ügyes titkárnő volt.

Egy barna, nem túl magas, de nem is alacsony, olyan átlagos vámpír közelített felénk.
- Demetri, bemutatom neked Viktor Volturit!
- Ó, szia! – rázta meg a kezem, majd elfordult, hogy elmenjen, de – Ő, Lucy, látom túl tetted magad a tudod kin.
- Igen, végeznem kell a feladataimat, nem szomorkodhatok örökké!
- Ennek örülök. – majd elment.

Bemutatott még pár embert, majd kérdezgetni kezdtem.
- Ki az, aki miatt szomorkodtál? Észrevettem, hogy senki se mondja ki a nevét. Miattam?
- Nem tudták el akarom-e mondani neked, Alec az. Igen, az ő ruháját hordod. – mondta, mert végig néztem magamon. - Egy pár voltunk. De ennek már vége.
- Mi történt? – kérdeztem, és ő mindent őszintén elmondott nekem.

Az első órámon. Egy vámpírt kellett volna sétáltatnom, de szegényt állandóan a falnak vezettem.

(4 hét múlva)

Jókat nevettünk az órákon. De valami feltűnt, bár nem mutatta, de Lucy még mindig nagyon szomorú volt. A mosolya nem volt őszinte és többnyire a szobájában gubbasztott.
- Még mindig szereted, igaz? – kérdeztem, elkomorodott és nem válaszolt, csak nézett maga elé. – Miért nem beszélsz vele? Kerülitek egymást! Miért nem…
- Próbáltam, de nem hallgat meg. Mindegy ez az én bajom. – megrázta a fejét és újra rám nézett mosolyogva. - Holnap kiviszlek az emberek közé, persze nem Volterrába, hanem egy közel falucskába. Nincs sok lakosa. Remélem megmarad neki az összes.

Találkozni szerettem volna ezzel az Aleckel. Mert már mindenkit ismerek, de vele még nem volt alkalmam beszélgetni, csak futólag.
Jane mutatta meg merre menjek.
- A bátyámat keresed?
- Igen, azt hiszem.
- Az első emeleten a második ajtó jobbra. De lehet, hogy nincs ott.
- Köszi! – mondtam és kezet csókoltam neki. Majd még vissza is néztem és rákacsintottam, mire ő elmosolyodott.

Első emelet második jobbra.
- Á, meg is vagy! – kopogtam be.
- Tessék! – jött a válasz.
- Szia. Remélem nem zavarok. Csak jöttem megköszöni a ruhákat.
- Szívesen, látom jók lettek. Heidi egyszer biztos becipel téged Volterrába, hogy legyen saját ruhatárad.
- A barna hajú lány? Ő, Demetri felesége ugye?
- Igen, ő. Nagyon szeret vásárolni.
- Hát, majd csak túlélem valahogy. – nevettem, sosem szerettem vásárolni, de tényleg nem nyúlhatom le örökké Alec cuccait.
- Ki lett a tanárod? Jane?
- Nem, ízé… ő… Lucy. – mondtam ki félve.
- Ó… - csak ennyit mondott, de egy pillanatra lefagyott. – Jól jártál vele. Ügyes, legalább is ezt hallottam.
- Tudok rólatok. Elmondta.
- Ó, tényleg. – lepődött meg, de meg is könnyebült.
- Meglepett?
- Igen, eléggé. Nem hittem volna, hogy elmondja. Tudod amikor összejöttünk, akkor se akartuk elmondani senkinek sem. Sokáig titkoltunk, de mindegy. Már úgy is vége.
- Nem kéne megbocsátanod neki? Szerintem még mindig szeret.
- Már bocs, de ezt nem veled fogom megbeszélni. Már biztos vár rád. Jobb ha mész. – dobott ki a szobájából Alec.
Hát ami ezt illeti nem egy kedves fickó.

Lucy szobája felé vettem az irányt. Még nem is kopogtam.
- Gyere csak Viktor. – szólt ki.
- Hát te hová mész? – láttam, ahogy előveszi a köpenyét és tiszta feketében van.
- Van egy küldetésem. El kell mennem Dél- Amerikába. Megint vámpírokat teremtenek, hogy a területekért harcoljanak.
- Ó, kik mennek?
- Demetri, Félix, Selena, Alex és én. Miért?
- Semmi, csak érdekelt. Akkor kivel megyek ki a faluba?
- Majd, ha visszatértem elmegyünk. Legalább gyakorolhatsz kicsit. – nevetett.

(Alec szemszöge)

Kopogtam Lucy szobájának ajtaján, de nem az a hang válaszolt akit vártam.
- Gyere be! – szólt ki Viktor. – Szia Alec! Lucyt keresed?
- Igen! Nem tudod hol van?
- Épp egy órája ment el a küldetésére.
- Miféle küldetés?
- Tudod, a Dél- Amerikai.
- Persze, persze. Tudok róla. – hogy felejthettem el. – Nem tudod mikor jönnek vissza?
Megrántotta a vállat.
- Bolond vagyok honnan is tudhatnád!?
- Miért kerested?
- Semmi, nem lényeges. Viszlát!
Azzal kiléptem a szobából. Ha nem Viktor kért volna rá, hogy bocsássak meg, akkor azt hinném együtt vannak.
Sajnos nem jártam sikerrel, de legalább lesz időm gondolkodni, hogy melyiket is válasszam…