17. fejezet: Esküvői előkészületek

(Lucy szemszöge, 2 hét múlva)

Alec éppen öltözködött, amikor odamentem hozzá és kikaptam a kezéből az inget.
- Lucy! Add ide! – kiáltozta és kergetni kezdett. Nevetve rohantam körbe-körbe a szobába ő pedig utánam. Nem voltam elég gyors így elkapott. Nevetve ölelt magához.
- Mennem kéne! – mondta.
- Ne, kérlek! – megcsókolt, majd a homlokomnak nyomta a sajátját.
- Szeretlek! – súgta.
Ebben a pillanatban Heidi száguldott be a szobába kopogás nélkül.
- Hoztam pár katalógust, hogy átnézz… Csak nem megzavartam valamit. – mosolyodott el, amint észrevette a félmeztelen Alecet.
- Nem, dehogy. Akkor én leléptem. – vette fel az ingét.
- Hová mész?
- Demetriéknek ígértem egy baseball mecset. Most végre lejátszhatjuk. – csókolt meg még utoljára.
- Az egész életeteket együtt tölthetitek. Sőt még többet is! Most fontosabb dolgunk van, mint a búcsúzkodás! Szia Alec! – Heidi már majdnem kilökte Alecet az ajtón.
- Nem sokára találkozzunk!
- Hiányozni fogsz!

- Könyörgöm csak két órára váltok szét!
- Nagyon boldog vagyok! Te is voltál ilyen! – mutattam rá durcásan.
- De nem ennyire… - ezzel lezárta ezt a témát – Nos, szabóval varatom meg a ruhádat, de választani kéne valamit. Én erre vagy pedig a 10. oldalon lévőre vagy esetleg a…
Hosszú, de jó kis válogatás lett a dologból.
Végül egy krémszínű, virágmintás ruhát választottunk. Gyönyörű volt! Heidinek és Janenek kék estélyije lesz. Heidi lesz a tanúm, Jane pedig a koszorúslány. Alec tanúja pedig a legjobb barátja, Demetri.
- Mivel mind a ketten „kiskorúak” vagytok, itt a Volturinál lesz a szertartás és Aro fogja vezetni. Már megkértem! Összeírtam egy listát, hogy mi kell majd.
Csak néztem a barátnőm szervezkedését. Kihúzta a listáról a mennyasszonyi ruhát. De még maradt rajta bőven.
- Meg szeretnél hívni valakit?
- Nem is tudom… Talán Cullenéket. De azt se tudom hol élnek most.
- Ez a legkevesebb, bízd csak rám! Megtalálom őket!

(Alec szemszöge)

Kiléptem a folyósóra. Viktor és Demetri jött velem szembe.
- Pont téged keressünk!
- Miért?
- Gondoltuk lejátszhatnánk a meccset! – szólt Demetri.
- Meghallottunk, hogy mi Heidi terve. Tudtuk, hogy szabad leszel! – magyarázta Viktor.
- Felőlem! Többiek?
- Már lent várnak. Menjünk!
Elindultunk egy tisztásra, jó messzire Volterrától. Egy olyan helyre ahol nem találhatnak meg minket az emberek.

- Szevasz Alec! – köszöntött Alex és odadobta a mezem. – Azt hittük már nem értek ide.
- Mi leszek?
- Persze, hogy dobó! – nevetett Demetri – Hiszen velem vagy egy csapatba. És te vagy itt a legjobb.
Viktornak kellett volna elütnie a labdámat, de egyszer se sikerült. Két órát játszottunk, nagyon régen voltunk így együtt. Mindig volt valami tennivalónk.
- Fiúk!
- Jane? Hát te? – kérdeztük egyszerre.
- Gondoltam megnézem mit csináltok. Ki vezet?
- Mi! – mondta boldogan Demetri – De későn jöttél mindjárt megyünk vissza.
- Dobhatok egyet Alec? – fordult felém.
- Persze! – odahajítottam neki a labdát.
- Lefőzlek Viktor!
- Azt megnézem! – állt be Viktor az ütéshez.
Jane eldobta a labdát, nagyon gyorsan szállt. Hát, igen Viktor nem tudta mire vállalkozik. Húgom volt a legjobb dobó a Volturinál. Még nálam is jobb.