21. fejezet: Ruhák

(Lucy szemszöge)

Kiléptünk a szobából. Alec magához ölelt.
- Igaza van! Ne törődj ezzel!
- Igen, nem fogom ezzel elrontani ezeket a boldog napokat!
Jane futott felénk.
- Dem és Heidi meghozták a ruhákat! A te ruháid is! Gyere! Gyere már! – ragadta meg a kezem és húzni kezdett maga után. – Alec, mire vársz! Gyere te is! Legalább engem nézz meg!
- Menjetek csak! Mindjárt utánatok megyek! – végig nyargaltunk a folyosón.

Beestünk az ajtón.
- Azt hittem már nem értek ide! Jane fel tudod egyedül venni a ruhát?
- Persze!
- Gyere Lucy! Rád adom!
- Nagyon szép vagy! – bókoltam az öltöztető nőmnek. Ő már az estélyiben díszelgett.
A ruhám fűzős volt és gyönyörű. Felhúzta rám, majd elkezdte fűzögetni. Egy részből állt. Selymes, puha, de elég nehéz.
- Hú, örülök, hogy nem vagyok ember, mert ebben nem lehet levegőt venni.
- Meseszép! Mindjárt jövök, megnézem Janet!

Kopogtatást hallottam.
- Gyere be! – szóltam ki.
- Biztos? Nem érdekel a babona? – lépett be Alec. – Gyönyörű vagy! Egyszerűen… Nem találok rá szavakat.
- Köszönöm!
- Akár egy angyal! – közelebb lépett, hogy jobban szemügyre vehessen. Megsimította a ruhám, majd elszakította róla a tekintetét és a szemembe nézett. – Szeretlek! – súgta és megcsókolt. Hosszan csókolt, érzékien.
- Alec! Te itt! – szólt egy dühös hang mögüle. – Takarodj kifelé! Nem láthatod a ruháját az esküvő előtt! Balszerencsét okoz.
- Heidi! Már úgy is mindegy! – szóltam durcásan a barátnőmre. – Amúgy se vagyok babonás!
- Semmi gond! Úgy is megígértem Janenek, hogy megnézem! – még egy utolsó pillantást vetett rám, majd kilépett az ajtón.

(Alec szemszöge)

- Csak, hogy ide értél. Azt hittem már elfelejtettél! – szólt Jane mikor beléptem.
- Gyönyörű vagy és furcsa! Nem láttalak még ilyen szépnek. – fogtam meg a kezét és megpörgettem magam előtt.
- Köszi! Magamnak is furcsa vagyok, de tetszik!
- Egy tánc, hölgyem! – kértem fel a húgom, aki nevetve bólintott. Ott táncoltunk szórakozottan a szoba közepén, régen voltunk ilyen meghitt állapotban.
- Nagyon jól táncol uram!
- De fele olyan jól se, mint maga! – nevetve pörögtünk köbe- körbe, majd kaptam fel.
- Alec! – szólt, mikor letettem.
- Igen? – komorodtam el. Most komoly volt a hangja, nem játékos.
- Örülök, hogy boldog vagy! – két puszit nyomtam az arcára.
- Én pedig annak, hogy ilyen drága húgom van – megölelt.
- De ez után is lesz rám időd? Vagy csak Lucyvel fogsz törődni?
- Ilyesmire ne is gondolj! Mindig itt leszek neked! Bármikor számíthatsz rám! – végig simítottam a haját. Újra egymás nyakába borultunk. Viktor törte meg ezt a pillanatot.
- Ó! Bocsánat a zavarásért! Később?
- Ne, maradj csak! Na mit gondolsz? Hát nem gyönyörű? – mutattam Janere.
- De az! Gyönyörű! – lépett közelebb és megcsókolta. Én pedig zavartan álltam mellettük. – Most jöttem Lucytől, ő is meseszép! Szerencsés vagy öregem! – Jane nézett rá sértetten. – Nem úgy értettem. Te vagy az én bogaram – azzal megint megcsókolta.
- Igen, tudom! Voltam nála, de Heidi kiküldött. Vagyis inkább kidobott!
- Heidi már csak ilyen – erre a bejelentésre a mennyasszonyom is megjelent.
- Jane! Álomszép vagy!
- Ó, köszönöm, de én nem láttalak téged
- Majd két nap múlva úgyis fogsz. – lépett mellém Lucy és megölelt. Jane durcás képpel vonult el a fürdőszobába, de még egyszer hátranézett és ránk kacsintott.

(Lucy szemszöge)

A szobámba ültem, Alecket elhívták. Nem tudom miért Demetri jött érte, hogy Aro keresi.
- Kopp! Kopp! – mondta mikor belépett.
- Szia Alec! Mit akart Aro?
- Meg tudta, hogy elhajítottam Emmetett. És lekorholt miatta. Nem nagy ügy! – ült le mellém az ágyra legyintve.
- Kitől tudta meg?
- Számít ez?
- Nekem igen! Nos?
- Rosalietól. De mindegy, nem kaptam tőle semmit, csak egy kis kiabálást. És egy pofont, de azt Rose adta, nem Aro.
- Jól vagy?
- Persze, semmi bajom. Bár egy polcot összetörtem.
- Ekkorra pofont adott? – bólintott. – Adok én annak a csajnak mindjárt! – ugrottam fel.
- Nyugi! Élek és virulok. Amúgy is én kezdtem. – húzott az ölébe. – Valami mással viszont begyógyíthatnád a rajtam esett sérülést – azzal megcsókolt és én beletúrtam a hajába. Keze elindult a hátamon és lehúzta rólam a felsőt. Hátralöktem az ágyon és ráültem a mellkasára. Kigomboltam az ingét és az ajtónak hajítottam. A következő pillanatban már ő volt felül és a nadrágomat akarta kigombolni.
Amikor valaki megköszörülte a torkát az ajtóban. Hálát adtam, hogy a melltartóm még rajtam volt. Ekkor vettem észre, hogy nem is egy valaki hanem kettő. Jasper és Alice.
- A fene! – káromkodtam.
- Mi kopogtunk! Be kellett volna zárni! – jelentette ki Jas. És odahajította Alec ingjét, aki nyomban el is kapta.
Fel kaptam a felesőm és végre megszólaltam.
- Mit szeretnétek? – kérdeztem zavartan. Alec pedig ott kuncogott mellettem. Neki vágtam a párnám, de olyan erővel, hogy lebukfencezett az ágyról. Ahol tovább nevetett.
- Bocsássatok meg! De ez olyan képtelen helyzet. – mondta mikor végre erőt vett magán.
- Csak a ruhád akartuk megnézni. De visszajövünk később. Pedig direkt belenéztem a jövőtökbe, hogy ne hogy zavarjunk.
- Hirtelen ötlet volt! – jelentette ki Alec.
- Azt gondoltam! – nevetett Alice és Jas. Úgy néz ki csak engem zavar ez a helyzet.
- Máskor is leskelődtél már utánunk? – kérdezte Alec nevetve. – Találtál valami érdekeset?
Jasper és Alec ezt is nagyon viccesnek találta, mert újra nevetni kezdetek.
- Ez már nem vicces! Amúgy nem – mondta Alice szégyenkezve.
- Amúgy maradhatok, már elszállt az ihlet – jegyezte meg Alec, azzal kivonult a szobából. – Én mentem. Majd visszajövök később.
- Még jó, hogy Emmet nem jött – jegyeztem meg.
- Ezt úgy is elmondom neki. Bocsi, de nem fogom kibírni – mentegetőzött Jasper.
- Gyertek! Itt vannak.
- Vannak? Hogy-hogy kettő?
- Az egyik az esküvőre, a másik a beavatásra.
- Beavatás? Még, csak most lesz? Nem vagy még Volturi tag?
- De igen! De a szokás szerint a beavatás csak akkor történhet meg, ha férjhez megyek.
- Micsoda egy hülye törvény! – jelentette ki Alice.
- Az! De ez a szokás. Hogy kell egy férj vagy egy férfi, aki a vérszerinti családtagom és a Volturi tagja. De ettől még ugyanolyan jogaim voltak, mint a többieknek. Régen ez nem így volt Régen, csak akkor léphettél előre a ranglistán, ha meg volt a beavatás. Ezt a részét mára már eltörölték. De a beavatás egy szép dolog, úgy, hogy ez a szokás megmaradt.
- És ez mikor lesz?
- Az esküvő után. Táncolok egyet a férjemmel, majd elmegyek készülődni. Addig ti buliztok kb. egy órát és ha készen leszek elkezdődik az ünnepség második fele.
- És erre kell a fekete ruha?
- Igen!
- Nagyon szépek! Alig várom, hogy lássalak benne téged húgi. – Alice a nyakamba ugrott.