17. fejezet: Ellentét

Sziasztok!
Azért hoztam ma a fejit, hogy megnyugtasalak titeket. Nem azért kellett szavaznotok, hogy eldöntsem kiölök meg. Nyugalom! :) Remélem tetszeni fog és írtok is! Ja, és remélem életben maradok ez után a fejezet után is. :P
Puszi! Jó olvasást! :)


(Tia szemszöge)

- Hagyd a srácot Stefan és állj ki ellenem! – megfordultam és egy lány és két fiú állt mögöttem. Velem egyidősek lehettek, de mintha észre se vettek volna.
- Téged Vladimír akar Alec! Nagyon mérges lenne, ha kicsinálnálak.
- Túléli! – mellém sétált azt hiszem Alec. – Jól vagy?
- Még kérded? Az előbb akartak megölni, és Jeremyt még mindig fujtogatják! – kiáltottam rá.
- Szóval jól vagy! – mondta az a srác, aki ott volt Jerrel, amikor először találkoztunk a mai nap. Alec Stefan felé fordult és nagyon koncentrált. Jeremy végre leesett a földre, a támadó pedig a szeméhez kapott.
- Add vissza a látásom Alec. – kiabálta.
- Nem voltál valami megfontolt ma, Stefan. Lucy! – mellém lépett a lány is és ő is koncentrálni kezdet.
- Vladimír bosszút fog állni értem!
- Várjuk! – válaszolta Lucy, majd valaki letakarta a szemem. Csak a borzasztó üvöltést hallottam, majd az is elmúlt.

(15 perccel később)

- Biztos vagy benne, hogy visszakapta a látását? – kérdezte Lucy.
- Én már nem használom rajta az erőm. – felelte Alec.
- De lehet, hogy maradandó károsodást okoztál.
- Chriss, az elég furcsa lenne, mert csak látszatot keltek. Nem valóság, amit éreznek. – Alec hangja most valahogy lágyabb volt, mint az előbb.
- Akkor miért nem ébred már fel? – hallottam Jeremy aggódó hangját.
Mocorogni kezdtem, majd a szemem is kinyitottam.
Esett az eső, pedig mára nem is mondták. A földön feküdtem, a többiek körülöttem álltak, csak Lucy térdelt a fejemnél.

- Tia! – ölelt át Jeremy. – Azt hittem már meghaltál.
- Nincs semmi bajom. Csak nagyon sok kérdésem.
- Tudom! – hajtotta le a fejét. Alec az arcomat nézte, mintha keresne valamit.
- Valami gond van? – néztem rá.
- Nem találkoztunk már? – kérdezte.
- Nem, nem hiszem. – gondolkodóba estem, de nem emlékeztem rá. Majd rájöttem, mint a villámcsapás úgy ért a felismerés. – Alec Volturi…
- Igen, így hívnak. De miért?
- Emlékszel még Annie Meer-re? – hátrált egy lépést. – A lánya vagyok! Mesélte, hogy egy furcsa idegen mentette meg, amikor az utcán ki akarták rabolni.
- Kirabolni… - ismételt.
- Nagyon erős, nem evilági, hideg bőrű és változó szemszínű megmentőnek nevezett. Ő azt hiszi, hogy valamiféle angyal…
- Inkább ördög! – sóhajtott és még egy lépést hátrált.
- De én tudom az igazat… Vámpírok vagytok! – suttogtam.
- Jeremy mondta, hogy okos lány. – jegyezte meg Chriss.
- És nem is félsz tőlünk? – kérdezte Jer.
- Ha meg akarnátok ölni, már megtettétek volna. Jeremy…
- Bocsáss meg azért, ami most történni fog. Remélem találkozzunk még, bár nem fogsz felismerni! – mondta majd felállt és a hátrálni kezdett a másik három alakkal együtt.
- Várj! – kiáltottam utána, de eltűntek. Én pedig újra elaludtam ott az utcán.

(Alec szemszöge)

Az összes ember aludt az utcán, mert Sarah elkezdte törölni az emlékeiket a mai napról. Egyes vámpírok elmenekültek, másokat megöltünk. Tőlünk öten haltak meg, de sajnos köztük volt Alex is.
Még csak most kezdtünk vissza sétálni a palotába. Lucy a vállamra hajtotta a fejét és sírni kezdett. Szerette Alexet!
- Elállhat az eső Chriss, már semmi se ég. – mondtam.
- Sajnálom! – és koncentrálni kezdett.
- Semmi gond! Tudom, az érzelmeid miatt van.

- Charlie! – kiáltotta hirtelen Lucy és a palota felé rohant.
- Lucy várj! – futottam volna utána, de újabb románok termettek előttünk.

(két órával később, Demetri szemszöge)

- Alec! Nem rohanhatsz csak úgy utánuk terv nélkül! – néztem a legjobb barátom, aki megtörten állt előttem.
- Én kellek neki és nem ők! – rázta a fejét. A válla megroskadt, a földre csúszott.
- Alec! – megfogtam és felhúztam, de nem állt meg, én tartottam.
- Mennem kell! – nézett a szemembe. – Olvastad az üzenetet, ha a Volturi megy, megölik őket.
- Sajnálom, de nem engedhetünk el! – szólalt meg Viktor mögöttem. Csak mi hárman voltunk a terembe, még Janet is kiküldtük, a lány nagy felháborodására.
- Nem mehetsz! Most pedig szedd össze magad! – a szemébe valami új fajta tűz gyúlt, kitépte magát a kezeim közül és az ajtó felé rohant, de Viktor megállította, és felénk fordította.
- Engedj el! – kiáltotta mérgesen.
- Csak ha maradsz! – Alec felénk kezdett lépkedni, de nem szabad akaratából. Morgott, próbált küzdeni, de most nem tudta megtörni Viktor erejét.
- Pár nap és összeszedjük magunkat, kitalálunk egy tervet.
- Az késő! Hát nem érted, hogy mit érzek? Ha Heidi lenne náluk? Veszélyeztetnéd az életét a sajátodéért? Azt hittem a barátaim vagytok! – kiáltott Alec.
- A barátod vagyok, pont ezért nem engedlek!
- Én engednélek!
- Ez nem igaz, te is tudod! Ugyanazt tennéd, amit én fogok.
- Mi jár a fejedben Demetri?
- Őrség! – kiáltottam Félix és Chriss berontott a terembe. – Vigyétek az egyik börtönbe!
- De… - kezdték egyszerre.
- Nincs semmi de! – kiáltottam rájuk mérgesen. – Vigyétek!
- Ezt nem teheted! Nincs jogod hozzá! – kiabálta Alec.
- De van. Felmentelek a vezetői tiszted alól. Az érzelmeid befolyásolják a döntéseidet. Vigyétek! – Chriss és Félix tétováztak, de megragadták.
- Ereszetek! Most! – morogta Alec. Egymásra néztek, nem tudták kire hallgassanak. – Ereszetek! Tudok a saját lábamon is menni! – elengedték és hátrább léptek. Alec megragadta a Volturi nyakláncát és kitépte a nyakából. Majd a földre dobta és eltaposta, a kismedál darabokban feküdt a földön. – Már nem állunk egy oldalon!
- Fenyegetsz? – húztam fel a szemöldököm. Felnevetett keserűen.
- Ezt még meg fogod bánni, azt garantálom! – megfordult, hogy kisétáljon a teremből, de Jane állt mögötte.
- Alec? Én úgy… - kezdte.
- Na, ki nem mer ellent mondani annak, akivel megosztja az ágyát? – kérdezte gúnyosan és kisétált a teremből. Chriss és Félix szorosan mögötte, a cellák felé indultak.
Visszarogytam a trónomba és sóhajtottam egyet.
- Az ő érdekében tettem! – próbáltam meggyőzni magam, próbáltam elmulasztani a lelkifurdalásomat.
Majd észrevettem, hogy egy fiú érdeklődve figyel minket az ajtóban.
- Gyere csak be! – mondtam.
- Hogy hívnak? – kérdezte Viktor.
- Benjamin, Benjamin az egyiptomi klánból.
- És mit szeretnél Benjamin az egyiptomi klánból?
- Csatlakozni!

Tia és Benjamin az én sztorim szerint még nem ismerik egymást! :)
Remélem tetszett! :)