22. fejezet: Biztos van más út is

Sziasztok!
Itt a következő fejezet. :) Kérlek titeket, hogy tornáztassátok meg az ujjaitokat és írjatok kommentárokat. LÉTSZI!
Köszönöm azoknak akik hűségesen írnak és azoknak is akik csak olvasnak.
Remélem nem akasztalak ki titeket túlzottan. És remélem azt is, hogy tetszeni fog. :)
Puszi! :) Jó olvasást! :)

(Vladimír szemszöge)

Kicsapódott az ajtó és belépett Alec Volturi. Rám nézett, majd a lányára,utána pedig annak a kezére, a bilincsre.
- Üdvözöllek szerény hajlékomban! – álltam fel. – Már nagyon vártunk! Mi tartott ennyi ideig?
- Feltartottak!
- De ugye nem az én embereim?
- Nem! Hol van Lucy és Seth?
- Mindjárt itt lesznek! – intettem az egyik szolgámnak. – Légy türelemmel! – mosolyogtam.
Itt állt előttem a legnagyobb ellenségem. Néha engem, néha Charliet nézte. Egyikünket se merte elengedni a szemével.
- Van egy vendégünk. Régi ismerősöd.
- Selena!
- Igen! – örültem meg. – Honnan tudtad?
- Nem volt nehéz kitalálni.
- Mondd el, kérlek, hogy jöttél rá! – unszoltam.
- Régi ismerős, csakis Volturi lehet. Mások nem igazán maradtak életben.
- Cullenék? Vagy az egyiptomiak? Esetleg az amazonok?
- Cullenék és az amazonok nem tennének ilyet. Amun pedig nem merne velem packázni.
- Igaz, igaz. Tehát Volturi.
- Aro és Marcus nem lenne rá képes. Így maradt Selena. És ez nem is meglepő.
- Remélem örülsz nekem! – lépett elő Selena.
- Képzelheted mennyire! – Alec megőrizte a hidegvérét, de már nem kellett sok a harchoz.

Majd végre megérkeztek a foglyaink.
- Lucy! – suttogta Alec.
- Alec! Nem kellett volna…
- Csönd! – kiáltottam. Alec torkát gyenge morgás hagyta el. – Itt én parancsolok. –mosolyogtam.
- Most már elengedheted őket, hisz itt vagyok.
- Csak biztosíték. Amíg nem leszel máglyán ők itt lesznek.
- Miért higgyek neked?
- Lucy tudja, hogy nem hazudok. Hogy ő és Seth elmehet.
- És mi van Charlieval?
- Ne! – kiáltott Lucy és felgyulladt a trónszék mögöttem. – Ne merészeld!
- Charlie már nem az én foglyom. Ne velem kiabálj picinyem! – a székem felé fordultam. –Olyan kényelmes volt. – sóhajtottam.
- Miről beszélsz Vladimír? – Alec habozott. Oda akart menni a feleségéhez, de félt, hogy ront a helyzeten.
- Charlie már Selena foglya. Azt tesz vele, amit akar. Jelen esetben megöli…

(Heidi szemszöge)

Egyre közelebb értünk a találkozóhelyhez. Már csak pár perc. De már alig maradtunk. A románok állandóan utunkat állták. Így kisebb csapatok lemaradtak küzdeni velük. Demetri, Chriss, Jane és én tartunk a románok felé.
Félix, Benjamin és Jeremy még az első csapatnál lemaradtak harcolni.

Mikor kiértünk Olaszországból 15 vámpír szegődött a nyomunkba. Félix, Jeremy, Benjamin és még hárman megfordultak és harcolni kezdtek velük. Demetri is lefékezett.
- Félix! Mit csináltok? Hagy kövessenek! – kiáltotta nekik.
- Menjetek! Megoldjuk! Nem lesz bajunk.
- De…
- Tudom mit csinálok Demetri! Menned kell! Meg kell mentened Alecet és Lucyt. Menj! – azzal megfordult és várta, hogy belé csapódjon a közeledő vámpír csoport.

A következő román had Ausztria hátáránál várt minket. Itt maradt le Viktor, Sam és még öten. Chriss is maradni akart.
- Nem, a húgod vár rád. Én meg leszek! – suttogta Sam Chriss fülébe.
- Szeretlek!
- Én is szeretlek!
- Vigyázz magadra!
- Nem lesz bajom. Erre lettem kiképezve. A legjobbtól tanultam. – simította végig az arcát, majd megcsókolta.
- Vigyázz! –kiáltottam és felrobbantotta a két vámpírt, akik hátba akarták támadni.
- Viszlát Chriss! Szeretlek! – suttogta, majd megfordult.

Lefékeztem, mert megérkeztünk a találkozó helyre.
- Itt kéne lennie! – sóhajtottam.
- De nincs itt! – mondta Chriss.
- Most mi legyen? – kérdeztem. – Alec azt mondta itt vár. De hol lehet?
- Biztos, hogy ezt a helyet mondta? – kérdezte Chriss.
- Biztos!
Jane a levegőbe szaglászott, majd felugrott az egyik fára és valami a nyakamba hullott.
- Mi az isten ez?
- A bátyámé… - suttogta és kivett belőle egy papírdarabot. – A románoknál van! – Janet még sosem láttam ennyire megtörtnek, mint most. Hallani lehetett a hangján, hogy mindjárt eltörik a mécses.
- Mi? Miért ment oda? – vette ki a levelet a lány kezéből Demetri.
- Hogy minket óvjon! – suttogtam. Majd a férjem felolvasta a levelet.
- Ő az egyetlen, aki megölheti őket… - motyogta Demetri. – Ezt mondta nekem és ezt is írja.
- Hogy győzhetne egyedül? – kiáltotta Jane. Nagyon gyorsan változott a kedélyállapota, most az őrjöngéshez állt közel.
- Egyedül nem is, de Lucyvel az oldalán… - suttogta Chriss.
- Az öngyilkosság lenne! – rázta a fejét Demetri.
- Ugye nem arra gondoltok, amire én? – kérdezte Jane megint a sírás szélén.
- Mi mire gondoltok? – kérdeztem. – Csak én nem értem?
- De ugyanarra gondolunk Jane! – suttogta Chriss. – Sajnálom! – lehajtotta a fejét.
- Nem, nem, az nem lehet! Biztos van más út is! – kiáltotta a lány és az erdő felé futott.
- Hová mész?
- Nem nézem tétlenül, ahogy meghal a bátyám, Demetri. – és futásnak ered.
- Mi történt? Lemaradtam! Hová megy? – kérdeztem idegesen. Közben Chriss is futásnak eredt a románok kastélya felé.
- Alec fel akarja robbantani a románok kastélyát! – mondta Demetri.
- De hát az jó, nem?
- Sajátmagával együtt.
- Mi?
- Csak úgy tudja megtenni. – rázta a fejét és az erdő felé rohant. Én pedig követtem.