19. fejezet: Látszat

Sziasztok!
Nos, itt a következő fejezet. Mint láthatjátok Jeremy lett a kedvenc, még hozzá felényesen. Szavazni azért kellett, hogy meg tudjam kit mennyire szerettek és egy valakit megvedhetettek. Aki a legtöbbet kapta annak biztos, hogy nem lesz baja a románok elleni csatában, csak, hogy megnyugtassalak titeket. Ez nem azt jelenti, hogy a többiek meghalnak! Igazából még nem találtam ki. Az eredmény eléggé meglepett, hogy őszinte legyek, nem hittem, hogy Jeremynek ekkora a rajongó tábora. :) Ha valai meri válalni, hogy rászavazott, akkor elmondhatná miért, mert nagyon érdekel, hogy mivel lopta be így magát a szívetekbe. Na, mindegy sok a rizsa, itt a feji. :)
Remélem tetszik és nem akadtok ki túlzottan.
Puszi! :) Jó olvasást! :) Kommenteljetek Létszi! :)

(Heidi szemszöge, 2 nap múlva)

Lesétáltam Alechez a börtönbe.
- Szia! Hogy vagy? – köszöntöttem.
- Szia! Meg vagyok. Minek köszönhetem a látogatásod?
- Csak hiányzol! – sóhajtottam. – Miért nem gondolod meg magad Alec? Demetrinek szüksége van a segítségedre.
- Hagyjuk már ezt a témát! Ha tőled is ezt kell hallgatnom, akkor inkább menj el!
- Sajnálom! – hajtottam le a fejem. – Amit Demnek mondtál a románokról az igaz?
- Hogy figyelnek? Igen, igaz. És az is igaz, hogy amit most tenni készül, a legrosszabb döntés amit hozhat.
- Én nem tudom megállítani. Te meg tudnád!
- Próbáltam, de nem hallgat meg. De van egy tervem!
- Mi az?
- Kell a segítséged hozzá!

(Jeremy szemszöge)

Benjaminnal az utcán sétáltunk. Kiküldtek minket, hogy körbenézzünk.
- Sosem hittem volna, hogy Demetri képes lesz becsukatni Alecet egy börtönbe.
- Miért?
- Hát… mindig azt hittem, hogy a legjobb barátok, de most már kételkedem.
- Néha a szeretteid érdekében áldozatot kell hozni. – nem válaszoltam semmit, túl komoly lett a beszélgetés.

Megláttam Tiát és Logant az egyik utcasarkon.
- Sziasztok! – léptem oda hozzájuk.
- Szia Jeremy! Régen láttalak! – fogott velem kezet Logan.
- Múltkor jól eltűntél! – mondta Tia. – De ki a barátod?
- őőő… ő… Benjamin. Emlékszel rám?
- Sziasztok! – köszönt Ben.
- Persze! Szia! – mosolygott Tia.
- De Sarah törölte a memóriádat. – fakadtam ki.
- Mikor tűnt el? – kérdezte Logan.
- Törölte? – dobbantott Tia. – Hát nem hatott!
- Mikor tűnt el? Ki törölt? Mi van?
- Egy hete kb…
- Öt napja. - vágtam közbe.
- Öt napja vámpírok támadták meg Volterrát és akkor tudtam meg, de csak úgy felszívódott a barátaival együtt…
- Sarah, aki szintén vámpír, pedig törölte az emlékeiket. De úgy tűnik te is pajzs vagy, mint Bella Cullen.
- Ja, biztos! – intett le Tia. – Te is vámpír vagy? – lépett közelebb Benjaminhoz és arrébb húzta.

- Most valahogy olyan más nem? – kérdeztem Logant.
- De, belevalóbb. Tegnap elkalapálta Jacket a suliban.
- Komoly?
- Jaja! Elmenekült előle. Nagyon vicces volt kár, hogy nem láttad.
- Biztos.
- Nem emlékszem a vámpírtámadásos napra. Az én emlékeimet is törölték?
- Igen, igazából minden emberét.
- Kár! – sóhajtott.
- Nem volt olyan izgi, mint hiszed. És hogy döntesz?
- Vámpír szeretnék lenni!
- Hogy-hogy?
- A szüleim állandóan vitáznak. Utálok otthon lenni. Charlieval mi van?
- Sajnálom haver, - tettem a vállára a kezem. – De vele se jön össze, van barátja. Még hozzá egy farkas vésődött Charlieba. – sóhajtott.
- Hát ez van! Már az elején mondanom kellett volna neki, hogy mit érzek.
- Sajnálom!
- Hát… Három nap múlva találkozzunk és vámpírrá válok.
- Micsoda? – kérdezte Tia.
- Belőlem is vámpír lesz, jó nem?
- De tök jó neked. Bárcsak én is vámpír lehetnék.
- Logan, majd mi keressünk, ne gyere el a kastélyba. Lehet, hogy várnod kell pár napot! De gondok vannak. Ma este látogattalak volna meg ez ügyben, Demetri parancsa. Sziasztok! – elköszöntünk egymástól és visszasétáltunk a palotába.

- Sajnálom, hogy Tia rád szállt!
- Aranyos lány! Szép, kedves és okos.
- Csak nem tetszik, Benjamin? – löktem meg.
- Egy kicsit és hallottad vámpír akar lenni.
- Az ám! – beléptünk a folyosóra.
Nagy kiabálás volt odabenn. Alec túszul ejtette Heidit. Ez volt a felfordulás oka.

(Demetri szemszöge)

- Alec mit csinálsz? Engedd el!
- Miért engedelmeskednék neked? Te sem hallgattál meg. Tennem kellett valamit.
- Heidi kiengedett?
- Sajnálom Dem! Bíztam benne! – Alec keze a feleségem nyakán pihent. Közelebb léptem ő hátrébb.
- Ha valaki a közelünkbe jön letépem a fejét. – megtorpantam.
- Alec, ez nem te vagy. Engedd el!
- Igen, már tényleg nem az vagyok, aki voltam és ezt csak neked köszönhetem. Te jutattál ide! Most pedig elmegyünk és nem jöttök utánunk, megértettétek? – hátrálni kezdett. – Nem akarom bántani, de megteszem.
- Hallgass rá kérlek, Demetri! – suttogta Heidi.
- Demetri, nem minden az aminek látszik! Ezt jegyezd meg jól! - Alec kihátrált vele az ajtón majd eltűnt a szemem elől.

- Most mi lesz? – kérdezte Chriss. – Utána megyünk?
- Nem! Én mindent megpróbáltam, hogy megállítsam. Elég volt, ha meg akar halni, akkor tegye. – mondtam és visszamentem a terembe. Nem fogja bántani, legalábbis remélem.

Aleckel való furcsa beszélgetésemen töprengtem.
- A románok mindent hallanak… - motyogtam. – Nem minden az aminek látszik… Nem minden az aminek látszik… - ismételgettem.
- Mi az Demetri? – kérdezte Viktor.
- Ez jelent valamit! Nem minden az aminek látszik… Hát persze! – csaptam össze a tenyerem. – Ez az egész csak színház! – felkacagtam a boldogságtól. – Csak színház!